Timár Böske a család és a művészi pálya egyensúlyáról

Jubileumi eseménysorozattal ünnepelnek a Csillagszeműek. Harminc éve Timár Böske táncművész alapította a társulatot, azóta férjével, Timár Sándor Kossuth-díjas koreográfussal több ezer fiatalnak adták tovább a magyar kultúra szeretetét. Az utóbbi időszak nemzedékváltást, a Timár Archívum összeállítását és számos új tervet, kihívást hozott az együttes életében.

Fotó: Teknős Miklós

Úgy kellett tehát megosztanom magamat, hogy őt se hagyjam cserben – hadd szárnyaljon –, és a gyerekek is rendben legyenek. Már évek óta tervezgettem, hogy szeretnék létrehozni egy gyerekcsoportot, és amikor Gergő megszületett, akkor léptem. Szájhagyomány útján terjedt a hírünk, az évad végére már százötvenen voltunk, nem maradhattunk az Állami Népi Együttes kötelékében. Gondoltam egyet, céget alapítottam, magántársulattá váltunk. Ennek éppen harminc éve, azóta állandó támogatás nélkül működnek a Csillagszeműek, ami van akkora teljesítmény, mint a művészi része. 

Kérésre alakultak a csoportjaink, vidéki kirendeltségeink, a Covid előtt már húsz helyszínen működtünk szerte az országban, Angliában is négy városban. Az egyik legfontosabb ebben a történetben nekem mégis az, hogy összhangba kerülhettem az anyai érzéseimmel: a saját gyerekeimnek is alapítottam ezt a műhelyt, ahol a Timár-módszerrel tanulhatták a táncot. Onnantól a Csillagszeműben nevelkedtek, és együtt utaztuk be a világot.
– Miért volt szükség a Timár-módszerre?
– Timár Sándor tulajdonképpen a táncházmódszert fejlesztette ki először. Képzeljük el, hogy bejön valaki az utcáról – legyen az fiatal vagy az idősebb nemzedék tagja – nulla tánctudással. Hogyan kapcsolódik be a táncházas kultúrába, milyen módon lehet megszerettetni vele a táncot úgy, hogy közben a lényeg, a szabad improvizáció se vesszen el? Mert a magyar néptánc legfőbb sajátossága az improvizáció, amely az alkotás élményével ajándékoz meg bennünket. Merőben más ez, mint koreográfiát, etűdöket, sorozatokat tanítani kezdőknek. A Timár-módszer lényege az anyanyelvi táncoktatás.

– Úgy értve, hogy valamiféle közös alapra van szükség, akárcsak ahhoz, hogy mi most itt beszélgessünk?
– Közös szókincsre, a nyelvtani szabályok ismeretére. Az 1970-es években Timár Sándor és Martin György éjszakákon át böngészték a gyűjtéseket, néma filmfelvételekről silabizálták a lépéseket, mire rájöttek: úgy érdemes tanítani a táncot, mintha nyelvet tanítanának. Megalkották a táncanyanyelv fogalmát, amelyben a motívumok a szavak, de azokat össze is kell ám kötni egymással, hogy füzérré, vagyis kifejezésekké, mondatokká fejlődjenek. Így lehet építkezni az alapoktól. 

Azt rögtön mindenki megértette, hogy körben forogva melyik a külső és melyik a belső lába, bár egyszer odalépett hozzánk egy fiatalember a táncházban, és megkérdezte: „Mester, nekem most melyik a külső lábam? Mind a kettő?” Ugyanis szemben állt meg Sanyival, aki gyorsan megmagyarázta neki: a menetiránytól függ, hogy éppen melyik. A Timár-módszer lényege az, hogy az egyszerű lépéstől indulunk, azt fejlesztjük tovább, mígnem az alapkészletből válogatva mindenki megalkotja a saját táncát.
A művészi önkifejezés egyik legcsodálatosabb formája a magyar páros tánc – állítják a japán tanítványaim, akik egyébként tanulnak skót, ír és lengyel táncot is.
– A Timár-módszer gyerekekre is alkalmazható?
– Komplex műveltségről beszélünk, amely zenéből, táncból, népviseletből, a népdalok és gyermekjátékok ismeretéből áll. A lehető legkisebb kortól érdemes ezekkel az kincsekkel megismertetni a gyerekeket. A régiek beleszülettek a hagyományba, úgy nőttek fel, hogy nem voltak egyedül: körülöttük élt a többgenerációs család, a falu közössége, ezért nagyon hamar elsajátították a nyelvet, a táncot, a viselkedési formákat, s ez a műveltség formálta a személyiségüket. 

Városi körülmények között is megvalósítható a minta. Sokan nem hiszik el, hogy hároméves kortól várjuk a gyerekeket, azt gondolják: zsák bolhával könnyebb lenne dolgozni. Szó sincs róla, a hároméves a legprofibb. Korán megtanulja, hogyan kell alkalmazkodni, kört kialakítani, a másikkal táncolni. Ha van toleráns műfaj, a néptánc biztosan az, mert megtanít figyelni a párodra, alkalmazkodni hozzá. A legkisebbek pillanatok alatt megtanulják a szabályokat.
– Szigorú velük?
– Nem vagyok szigorú, csak következetes. Ennyi az egész. A hangomat sem kell megemelnem, csak annyit mondok: Annácska, tudod, a szabály…
A népi kultúra közösségteremtő, ezért olyan rendkívüli a nevelőereje. Aki műveli, az nagyon hamar sikerélményt él át, már a testtartásából látom, ahogyan megerősödik az önbizalma. A gátlások ki sem alakulnak. 

Most az egészséges önbizalomról beszélek, nem a felfújt egóról, amelytől szabályosan irtózom. De ott az ellentéte is: a mai fiatalok tömegei szenvednek önbizalomhiányban. Már a háromévesnek is azt mondom, ne úgy állj a színpadon, hogy „bocsánat, hogy élek”, inkább úgy, hogy „megérkeztem”. Nagy különbség. Kiáll, és egyedül énekel. Diákként is másként van jelen a vizsgáján, majd máshogy tárgyal az állás­interjún, mert tudja, hogyan kell kiállni magáért.
– A mindennapokban is megmutatkozik a különbség?
– A Csillagszeműek életében a hagyomány tisztelete és szeretete életformává válik. A társaságuk is kialakul, a baráti körből természetesen nem mindenki lesz hivatásos táncos, de az itt kapott értékeket, élményeket továbbviszik a felnőttéletükbe. 

Továbbviszik a kiállást, a bátorságot, a helytállást. A legtöbb, ami az életben adható, a világlátás. Ezek a fiatalok pici koruktól kezdve beutazták velem a világot, megismerkedtek különféle kultúrákkal, rácsodálkoztak a természet szépségei­re, és el tudják magukat helyezni ezen a földön. Világlátottak. Óriási büszkeség, amikor hazajönnek, és azt mondják: minden szép volt, Böske néni, de azért itthon a legszebb. Mi nem szoktuk nekik mondogatni, hogy ők magyar gyerekek, tudják azt ők maguktól is, és büszkék rá. Amit csinálunk: a művészet erejével formáljuk a tanítványok jellemét. Ráadásul a nemzeti kultúránk erejével.
– A jubileumi eseménysorozat a Timár Archívum című előadással vette kezdetét. Mire készülnek februárban?
– A következő hetekben társulatunk minden tagja – az óvodástól a felnőttig – színpadra lép, alkalmanként hetven-nyolcvan szereplővel, összesen közel négyszáz táncossal. Covid előtt ennek a duplájával számoltunk, de két évre minden leállt, ezért fokozatosan tudjuk csak újraindítani vidéki és angliai csoportjainkat is. A színpadi műsorok mellett tavasszal Csillagszemű Táncháztalálkozót tervezünk mindazoknak, akik valaha megfordultak az együttesben. Remélem, el fogunk férni a Hagyományok Háza átriumában!

Névjegy

Timár Böske pályafutása a Bartók Béla Táncegyüttesben kezdődött ­Timár Sándor tanítványaként. A Magyar Állami Népi Együttesben szólista és tánckarvezető, 1993-tól a Csillagszemű Gyermektáncegyüttes művészeti igazgatója és vezető tanára lett. 2016-ban létrehozta a Timár Táncakadémiát és a Timár Táncegyüttest.

Borítókép: Timár Böske (Fotó: Teknős Miklós)