Százéves klasszikusok új fordításban

Miben hasonlít Johan Huizinga A középkor alkonya című meghatározó kultúrtörténeti munkája, valamint T. S. Eliot Átokföldje című, szintén nagy hatású költeménye? Mindkettő csaknem száz évvel ezelőtt jelent meg először, és az évfordulóhoz kapcsolódva egy-egy hazai kiadó új magyar fordítást készíttetett belőlük. És van még valami: hátterüket feltérképezve, ihlető élményeiket vizsgálva egyszer csak előkerülnek a magánéleti vonatkozások.

Johan Huizinga 1919-ben jelentkezett a holland cím első szava alapján csak Herfsttijként emlegetett könyvével, amely aztán Szerb Antal átültetésében, A középkor alkonya címmel vált ismertté idehaza. Az 1938-as első magyar kiadás az 1924-es angol alapján készült, amely egyszerűsített, kurtított munka volt: nem tartalmazott jegyzetapparátust, és terjedelme a holland kiadásénak kétharmada. A közelmúltban napvilágot látott Őszi középkor azonban már teljes egészében visszaadja az eredetit.  

Johan Huizinga (Forrás: Facebook)

A friss fordítást készítő Balogh Tamás utószavai legalább annyira izgalmasak, mint maga a könyv. Kiderül belőlük, hogy A középkor alkonyához két kisebb rejtély fűződik. Az első: noha az Athenaeum Kiadó és Huizinga egyetértettek abban, hogy a 38-as magyar változat a Herfsttij angol kiadása alapján készüljön, az Athenaeum a németből és franciából fordító Szántó Rudolfot kérte fel a munkára. Szántó vélhetően neki is kezdett, ám sosem ért a végére – feltehetően azért, mert menet közben kiderült, nem fogja tudni tartani a leadási határidőt, így a kiadó gyorsan keresett egy új embert. 

És e ponton szembesülünk a második rejtéllyel: szerződésben rögzítettek ide vagy oda, a Szerb Antal nevével fémjelzett szöveg elemzése világossá teszi, hogy az első másfél fejezet nem a Herfsttij angol, hanem valamelyik német kiadása alapján készült! A fordító csak a második fejezet közepén váltott forrásnyelvet, és kezdett dolgozni az angol szövegből. 

Felvetődött hát a gyanú: Szerb esetleg névtelen irodalmi munkásokat alkalmazott volna fordítása elkészítéséhez? Vagy az első másfél fejezet az a szövegrész, amelyet még Szántó készített, mielőtt a kiadó másnak adta volna a megbízást? E kérdésekre Balogh Tamás nem tud egyértelmű válaszokkal szolgálni, A középkor alkonya nyelvi megoldásai alapján azonban valószínűnek tartja, hogy a teljes szöveg Szerb Antal műve. 

 

És hogy miért lett az új fordítás címe Őszi középkor? Azért, mert bár Huizinga munkáját lehetséges a válsághagyomány részeként tárgyalni, a szerző nem feltétlenül ezt szerette volna elérni: könyve sokkal inkább a XIV–XV. századi Burgundia történelmének betetőződését, semmint az akkori világ hanyatlását mutatja be.  

Hogy így történt, abban nem kis szerepe lehetett a történész magánéletének: szeretett felesége, Mary Vincentia Schorer – aki 1914-ben, harminchét esztendős korában, agydaganat következtében elhunyt – middelburgi nagypolgári családból származott. Sokan úgy gondolják, hogy Huizinga az ő emlékének tisztelgett azzal, hogy színpompás könyvet írt a burgundi udvarról – már csak azért is, mert első meghatározó élményük a magukat primitívnek nevező flamand festők 1902-es bruggei kiállítása volt, amelyet együtt, jegyesekként tekintettek meg.   

Így vagy úgy: az új magyar cím érett szakaszra utal – annak minden szépségével és a közeledő elmúlásra való felkészülésével együtt. 

T. S. Eliot 1922-ben megjelent költeménye, a The Waste Land távolról sem az ősz teljességét kívánja visszaadni. A 434 sorból álló, öt részre tagolt mű az uralkodó vélemények szerint az első világháború utáni szellemi összeomlást, egy nemzedék reményvesztettségét s a szerelem ellehetetlenülését jeleníti meg. Az új fordítást készítő Háy János azonban kiemeli az általa írott utószóban: Eliot mindig is ragaszkodott ahhoz, hogy a szöveget magánéleti vonatkozások fényében kell értelmezni.  

T. S. Eliot (Forrás: Wikipedia)

Ezt látszik alátámasztani, hogy a költő – első felesége, Vivienne Haigh-Wood kérésére – kihúzta a költeményből a 137/a sort, amely egy sakkparti kapcsán megállapítja: „Összeköt a csontfehér bábuk társasága”. Ártalmatlannak tűnő szavak, az asszony mégis úgy érezte, túlságosan sokat árulnak el a házasságukról. Valamikori férje csak 1960-ban, tizenhárom évvel Vivienne halála után illesztette vissza ezt a sort a műbe – magyarul e változatban olvasható először.  

Idekívánkozik még egy közlés, amely Eliot jegyzeteiben szerepel. A költő – miután szót ejt arról, hogy olyan könyveket is felhasznált a vershez, amelyek a Szent Grál-legendárium rítusait mutatják be – megjegyzi: „Mindazok, akik jártasak ezekben a művekben, azonnal felismerik a költeményben a termékenységi szertartásokra vonatkozó, számtalan utalást”. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a mű – Háy János szavaival élve – „kiaszott és meddőségre ítélt” világot mutat be, sejteni kezdjük, mi lehetett Eliot gondja a házasságával. 

 

De Háy János bepillantást enged a nehézségekbe is, amelyekkel fordítóként meg kellett küzdenie.  

A már említett sakkpartit leíró második részben, a 94. sorban ez áll: „Huge sea-wood fed with copper”. Ez szó szerinti fordításban annyit tesz: „Rézzel táplált, hatalmas tenger-fa” vagy „tengeri fa”. Csakhogy nem létezik olyan növény, hogy tengeri fa, és az sem valószínű, hogy a költő a víz felszínén lebegő uszadékfára utalt. Hogyan kellene tehát visszaadni mindezt magyarul? 

A fordítót végül a 93. sor segítette ki. Ebben ugyanis a sakkpartit játszó nő otthonának leírása, konkrétan a benne található, fakazettás mennyezet szerepel. Így a folytatás bizonyára arra és annak berakására utal! Háy e felismerés nyomán így öntötte szavakba a megfejtését: „Rézzel futtatott hatalmas fatenger”. (Az összehasonlítás kedvéért: Weöres Sándor fordításában „Bronzok közt tenger-mélyi erdő”, Vas Istvánnál pedig „Rézzel táplált, nagy tengermélyi fa” szerepel.) 

Géher István és Takács Ferenc rádiós beszélgetése T. S. Eliot költeményéről, 

valamint a mű hangmontázsváltozata (Vas István fordításának felhasználásával)

Az Őszi középkor és a Szikföld tehát igazolják, hogy a magyar könyvkiadásban még mindig jut figyelem és forrás a klasszikussá vált művek új fordításainak elkészítésére. A könyvek önmagukban is érdemesek az elolvasásra, ám a hozzájuk írott utószavak nagyban növelik élvezeti értéküket: egyszerre kínálnak bepillantást az alkotások keletkezéstörténetébe, szerzőik magánéletébe, valamint a fordítói dilemmák sűrűjébe – akit csak egy is érdekel a felsorolt területek közül, bizonyára nem fog csalódni az új változatokban.  

(Johan Huizinga: Őszi középkor. Ford.: Balogh Tamás. Helikon Kiadó, Budapest, 2022, 508 oldal. Ára: 6499 forint. T. S. Eliot: Szikföld. Ford.: Háy János. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2022, 88 oldal. Ára: 3299 forint)

Borítókép: II. Anjou Lajos találkozása anyjával, Marie de Blois-val. Jelenet Jean Frossart Krónikáiból, XIV. század (Fotó: Getty Images)