Mihail Szergejevics Gorbacsov megválasztásakor azt tervezte, hogy a Szovjetuniót a tagköztársaságok demokratikus és önkéntes csatlakozása révén szervezi újjá. A szocialista országok táborát sem az ideológiai terror és a katonai jelenlét fogja összetartani, hanem a közös érdekek. De – szándékával ellentétben – a Szovjetunió 1991-ben szétesett, és az általa elindított folyamatok a reformátort is maguk alá temették. A szovjet fogságból 1990-ben kiszabaduló volt szocialista országok pedig a Nyugat szövetségeseivé váltak. Gorbacsov nagy ember volt, pozitív világtörténelmi változásokat hajtott végre, de jóindulata koncepciótlansággal, megalapozatlansággal párosult, amelynek következményei máig hatnak. Hagyatékának újratárgyalását az ukrajnai háború eldurvulása teszi aktuálissá.

Ha Gorbacsov helyében lettem volna, már 1979-ben, sztavropoli területi párttitkárként felfigyelek arra, ami Angliában történt. A konzervatívok, Margaret Thatcherrel az élen, megbuktatták a munkáspártiakat, mert a munkáspárti kormányzás túlzásba vitte a szociálpolitikát, túl sokat költött a jóléti államra, Thatcher szavaival élve „az eltartottság kultúráján” alapult, és ez visszavetette az Egyesült Királyság gazdaságát és nemzetközi versenyképességét. De ha már az angol munkáspárti kormány is túl szocialista volt, túlzottan háttérbe szorította a piaci erőket, akkor hogyan állhatták volna a sarat a szocialista tervgazdaságok a nemzetközi versenyben?
Amit nem lehetett jól csinálni
És két évre rá megjelent Kornai János A hiánya. Megkérdeztem volna akkori vezető közgazdászainkat, hogy miért nem javasolták a könyv kiadását, miért csak fénymásolatban terjedt szakmai körökben. És ők elmondták volna, hogy A hiány fő üzenete az volt, hogy a szocialista tervgazdaságokkal (beleértve az indirekt tervezésűeket is, mint amilyen a magyar volt), nem az a baj, hogy rosszul „csinálják”, rosszul valósítják meg őket, hanem már eleve születési fogyatékossággal jönnek világra, nem lehet őket „jól csinálni”.
Ezek után beláttam volna, hogy távlatokban elkerülhetetlen a piacgazdaságra való átmenet, és a „peresztrojkát” (gazdasági átalakítást) ilyen értelemben hirdettem volna meg. Nem a szocialista tervgazdaság tökéletesítése céljából, hanem a piacgazdaságra való átmenet szándékával. Odafigyeltem volna a Kínában történtekre, ahol Teng Hsziao-ping vezérletével 1978 után olyan gazdasági átalakulás kezdődött el, amely az egypártrendszer politikai kereteit megőrizte, a központi tervezést úgyszintén, de lehetővé tette a magántulajdont. A kínai gazdaság hihetetlen fejlődését látva úgy tűnik, hogy ez a rendszer gazdaságilag hatékonyabb és versenyképesebb, mint a nyugati piacgazdaságok.