– Kétségkívül sok párhuzam fedezhető fel, bár nem ismerjük a szovjet doktrínát maradéktalanul. A szovjet katonai iratanyag senki számára nem kutatható, ezért csak közvetett forrásokból vonhatunk le következtetéseket.
– Melyek ezek a források?
– Többek között a Magyar Néphadsereg, a Polgári Védelem, a Munkásőrség iratanyaga 1989-ig, a többi Varsói Szerződés-tagállam archívumai, illetve a korabeli NATO-hírszerzési anyagok publikált, de sajnos csak nagyon kis részben feltárt részei.
– Ezekből kiderül, hogy milyen szerepet szántak nekünk a harmadik világháború megvívása során?
– A dokumentumokból visszaköszön, hogy noha 1956 után Kádár szovjet szempontból kiválóan betöltötte a helytartó szerepét, mégsem bíztak bennünk. A háborús tervekben a Magyar Néphadseregnek az a feladat jutott, hogy míg a korszerű fegyverekkel ellátott, de aránylag csekély számú harcoló alakulatai a Szovjet Déli Hadseregcsoport alárendeltségében vettek volna részt az Ausztrián át München és Milánó irányába kifejlődő támadásban Szicíliáig, addig a fegyveres erők zöme itthon maradt volna kiszolgáló és hátországvédelmi szerepkörben. A néphadsereg szerkezetén belül túlzott arányban voltak a nem harcoló alakulatok, amelyek feladata a hátország működtetése, az utánpótlás biztosítása, a sebesültek ellátása volt. A rendszerváltáskori katonai szakértők aztán kénytelenek voltak megállapítani: van egy hadseregünk, amely sem támadásra, sem védekezésre nem alkalmas. A támadó alakulatok tevékenysége során végig nagy tűzerejű fegyverek, többek között atomfegyverek bevetésével számoltak nemcsak a fronton, hanem az ellenség hátországának rombolása során is.
– Nekünk is volt hadműveleti harcászati atomfegyvert hordozó rakétaezredünk Tapolcán. Ezt onnan tudom, hogy sorkatonaként magam is ott szolgáltam. Az volt a hivatalos szöveg, hogy „Magyarországon nincs atomfej”, de kiskatonaként is sejtettük, hogy ez is csak egy ócska hazugság.
– Az atomtöltetek repülőgépek helyett rakétával való célba juttatása a Szputnyik sikeres fellövése, 1957 után került napirendre. Kádárral 1966-ban közölte Brezsnyev, hogy atomeszközöket fognak Magyarországon állomásoztatni. A tapolcai rakétaezred SCUD-rakétái a nyolcvanas években már rendkívül elavultnak számítottak, pontatlanságuk miatt bevetésüknek csak nukleáris fegyverek hordozása esetén volt értelme. Különböző atomfegyvereket a szovjetek összesen öt településen, például Tótvázsonyban vagy Kunmadarason tároltak. Az atom- mellett biológiai és vegyi fegyverek bevetésével is számoltak.
– A „béketábor” tehát velünk együtt a Nyugat elleni támadó hadműveletre készült?
– Szovjet elgondolás szerint aki előbb mér atomcsapást a másik fél hátországára, reptereire, utánpótlási vonalaira, ipari központjaira, az jelentős stratégiai előnyhöz jut. Azaz mindjárt a kezdeteknél bevetették volna a tömegpusztító fegyvereket! Ezzel a hátországok is azonnal hadszíntérré változtak volna. Természetesen lemodellezték, hogy milyen következményekre lehet számítani. A hírszerzés pontos információkat szállított nemcsak a NATO alakulatainak diszlokációjáról, de arról is, hogy Magyarországra hová terveznek válaszcsapást mérni. A térképeken különböző sugarú körökkel jelezték a valószínűleg sugárfertőzött területeket. A modellek a háború első időszakában 2,3 millió halottal számoltak, ehhez képest tervezték meg a lakosság és az ipar áttelepítését, mert azt belátták, hogy az óvóhelyek nem jelentenek megoldást.
– Maradt volna Magyarországon egyáltalán sugárzásmentes terület? Reális volt bármit is tervezni?
– A minisztériumok nagyrészt az Északi-középhegységbe, például Galyatetőre, a kormányüdülőkbe kerültek volna, de azt gondolom, illuzórikus volt minden terv. Már az akkori szakértők is leírták, hogy azonnal totális pánik és káosz alakulna ki, az utak megtelnének menekülőkkel, a hadsereg mozgása is ellehetetlenülne. Ennek ellenére komolyan készültek az atomháborúra. 1973-ban létrejött a hátországvédelmi alakulatok parancsnoksága, rengeteg vegyvédelmi alakulatot hoztak létre mentesítési feladattal, ellátták még a Munkásőrséget is sugárzásmérő eszközökkel, vegyvédelmi köpenyekkel és gázálarcokkal, az ő feladatuk lett volna a sugárszennyezett területek lezárása, elszigetelése. Hadműveleti terveket készítettek, a feladatokat leosztották, gyakorlatokat szerveztek, komoly költségvetéssel óriási készleteket halmoztak fel minden szükséges anyagból, nemcsak fegyverzetből, lőszerből, hanem élelmiszerből is.
– Gondoltak arra a Kremlben, hogy ha győznének is, ugyan mi értelme elfoglalni egy nukleáris sivatagot?
– Csak a hadműveleti tervek ránk vonatkozó részeit ismerjük, ezeknek pedig része az atomfegyver alkalmazása. 1990-ig látjuk az iratokat, és nem tudhatjuk, hogy az eszement szovjet doktrína mennyiben él tovább a mai orosz stratégák fejében. De ha az atomfegyverekkel kapcsolatos fejleményeket összevetem a nyilatkozatokkal, aggódom. Jó volna tudni ennek fényében, hogy ugyan miért nevezik az Ukrajna elleni háborút „különleges” hadműveletnek.
Borítókép: Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt főtitkára kezet fog egy lengyel katonával a Varsói Szerződés hadseregeinek Fegyvertestvériség 80 elnevezésű hadgyakorlata végén (Fotó: ADN-Bildarchiv)
