Elvtársi becsípődés

Harminchárom évvel a munkásőrség feloszlatása után a Nemzeti Emlékezet Bizottsága jóvoltából megtudhatjuk, kikből is állt az MSZMP párthadseregének hivatásos állománya. A parthadsereg.hu portálon megismerhetjük annak a 760 parancsnoknak az életrajzát, akik a szervezet 32 éves fennállása alatt megfordultak a munkásőrség vezető posztjain. ­Abból, hogy milyen kvalitású figurák mennyire magasra jutottak, magáról az államszocializmus működéséről kaphatunk meghökkentő látleletet.

1981. szeptember 4. Parancskihirdetés a munkásőrség országos sajtókonferenciájával egybekötött karhatalmi bemutatóján, Heves megyében. A fegyverek AKM–63-as, a magyarországi Fegyver- és Gázkészülékgyár (FÉG) által gyártott Kalasnyikov-rendszerű gépkarabélyok a vaklőszerekkel történő tüzelésre szolgáló csőszűkítővel. MTI Fotó: Manek Attila Fotó: Manek Attila Forrás: MTI

– Ugyanakkor sokaknak előnye is származott a belépésből – fűzi hozzá Kiss Dávid, a Veritas Intézet szakértője. – 1963-tól kezdődően öt év munkásőri szolgálat lehetőséget biztosított a párttagság megszerzésére, ezáltal előmeneteli lehetőséggel kecsegtetett. E karriermunkásőrök mellett sokan voltak olyanok is, akik elvi meg­győződésből szolgáltak, és voltak, akik egyszerűen csak vonzódtak a fegyverekhez. A társadalmi állomány a munkaidő-kedvezmény mellé egyébként nem kapott pluszfizetést.
Gyakran felmerül a kérdés, hogy volt-e az Államvédelmi Hatóság, az „ávó” és az 1957-ben létrejövő munkásőrség között folytonosság.

A történészek egybecsengő álláspontja szerint volt is, meg nem is. Eleinte, amikor a munkásőrségre azért volt szükség, hogy a forradalom után segítsen az MSZMP hatalmát megszilárdítani, szigorúan csak megbízható, hithű kommunistákat, régi párttagokat, volt partizánokat toboroztak. Az egyetlen kérdés az volt, hogy a forradalom idején az adott elvtárs melyik oldalra állt.

– A kommunista pártok ideológiájában mindig is szerepelt a munkásság felfegyverzésének gondolata, ez náluk afféle „becsípődés” volt – fogalmaz Ötvös István. – Meggyőződésük szerint művezetői szint alatt minden ipari munkás az ő emberük. Csakhogy 1956-ban megtapasztalhatták, hogy ez a dogma nem helytálló. A forradalom idején a gyárakat a spontán létrejövő munkástanácsokhoz kapcsolódó gyárőrségek vigyázták, amelyek leginkább a Nemzetőrségbe tagozódtak be, és korántsem a szocializmusért akartak kiállni. Kádárék emellett azt is megtapasztalták, hogy a forradalom idején valamennyi fegyveres testület felmondta a szolgálatot. Ebből a kettős felismerésből jött az az elgondolás, hogy szükség volna egy kizárólag megbízható kommunistákból álló fegyveres alakulatra.

Kádárnak manővereznie kellett a párton belül, hiszen 1957-ben még mindig erős volt a sztálinista vonal, ugyanakkor ő és a mellette állók közül sokan maguk is megjárták az ÁVH börtöneit. Tartottak a szervezet újjáéledésétől, ezért mindent megtettek azért, hogy az államvédelmisek nagy létszámban ne szivároghassanak be a munkásőrségbe. Arra is ügyeltek, hogy az új párthadsereg ne a belügy, hanem az MSZMP Központi Bizottságának alárendeltségébe tartozzon. Ehhez a csehszlovák milícia ugyanúgy mintául szolgált, mint a Magyar Kommunista Párt egykori rendezőgárdája. Nem véletlen, hogy ez utóbbi volt vezetőjét, Halas Lajost bízták meg a munkásőrség szervezésével.

A társadalmi státuszú munkásőrökkel szemben a megbízhatóságon kívül egyéb követelmények nemigen voltak. Még a parancsnoksághoz is elég volt néhány tanfolyam, illetve a „foxi-­maxi” gúnynéven ismert marxista „egyetemi” agymosoda.

– Tipikus korai munkásőrkarrier példáját adja Palkovics István, aki hat elemi elvégzését követően kőművestanonc volt, majd 1947 után rendőrként, később az ÁVH tisztjeként szolgált. 1954-ben befejezve a nyolc általánost, a középszintet átugorva egyből a Marxizmus-Leninizmus Esti Egyetemen pallérozta tovább elméjét. 1958-ra így jutott el a Tolna megyei munkásőrség parancsnoki beosztásáig, alezredesi rangban – idézi fel Maruzs Roland történész.

– A hétköznapi terror eszközeiként a rendszer számára hasznosak voltak ezek a társadalom legmélyebb bugyraiból felbukkanó primitív elemek, de miután sikerült a nemzetet megtörni és megalkuvásra kényszeríteni, ezek a figurák feleslegessé, sőt inkább kínossá váltak. 1957 tavaszán Kádárék azt a képet igyekeztek mutatni Moszkva felé, hogy az MSZMP immár a szovjetek nélkül is képes fenntartani a szocialista rendet. Ezt szolgálta a munkásőrség első látványos budapesti felvonulása, amely után az első titkár elvtárs el is utazott Moszkvába dicsekedni – említi Ötvös István.

Mint Kiss Dávid rámutat, a külsőségekre nem sokat adtak. A munkásőröket kezdetben szerelőruhába öltöztették, míg formátlanul puha sapkájuk a kínai milicistákéra hasonlított. Ám hiába néztek ki nevetségesen, fegyelmezetten menetelve, fegyvert szorongatva így is megfélemlítően hatottak. Egyenruhájukat a hatvanas években cserélték le a nem sokkal elegánsabb szürke uniformisra, ami nagyobb változással is együtt járt. Az 1963-as pártkongresszus irányváltást hozott, amely megjelent a munkásőrség káderpolitikájában is: csendben félreállították, nyugdíjazták a legvéresebb szájú kommunistákat. A partizánszövetségben Janikovszky Béla volt ÁVH-alezredes (Péter Gábor korábbi bizalmasa) el is panaszolta, hogy „minket már nem használnak semmire”.

Svába János 93 éves egykori alapító munkásőr leadja géppisztolyát Hatvanban, 1989. Búcsú a fegyverektől (Fotó: MTI/H. Szabó Sándor)

A hatvanas évek végére megduplázódott, hatvanezer főre nőtt az állomány, miközben a néphadsereg létszáma 120 ezer fő volt. Ez jelzi a munkásőrség súlyát, noha a fegyveres testületek között finoman szólva sem ők alkották az elitet – állítja Maruzs Roland. A HM Hadtörténeti Intézetének kutatója szerint felszerelése alapján a munkásőrség katonailag nagyjából a gépesített lövészalakulatokhoz hasonlítható, de a nekik szánt szerep más volt. A hatvanas évektől elsősorban a városi rendfenntartásra, delegációk útvonalának biztosítására, objektumőrzésre, árvízvédelmi, polgári védelmi, határőrizeti feladatokra kívánták őket használni. Kézifegyvereik mellett géppuskáik, gránátvetőik, parancsnoki terepjáróik, valamint oldalkocsis motorkerékpárjaik voltak, de teherautót éles helyzetekben már vállalatok készleteiből kellett vételezniük. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a nyolcvanas években általuk használt, éjjellátó készülékkel felszerelt AMP 69-es gépkarabély modernebb fegyver volt, mint a Magyar Néphadseregnél rendszeresített AMD 65-ös.

– Annak, hogy új szerepkörükben a szürke egyenruhások feltűntek a gátakon, a társadalom felé komoly propagandaértéke volt – szögezi le Kiss Dávid. – Ők is érezték, hogy javítaniuk kell megítélésükön, ennek jegyében igyekeztek nyitni. A nyolcvanas évek második felében a Munkásőr Újságban egyre több írás jelent meg munkásőrök által megtalált elveszett gyerekekről, csinos munkásőrnőkről, miközben iskolákat, nyári táborokat látogattak – mai szóhasználattal – érzékenyítés céljából. Elkápráztatták a gyerekeket fegyvereikkel, jelvényt osztottak, úttörőt avattak, és színes füstgránáttal rögtönöztek látványos show-t a honvédelmi napokon. A diktatúra puhulásával a párthadsereg is fokozatosan elveszítette keménységét – és létjogosultságát.

Ha volt is 1988-ban olyan vélemény a munkásőrségen belül, hogy akár fegyveres erővel is meg kellene védeni a „szocializmus vívmányait”, az MSZMP-ben már kisebbségben voltak azok, akik fenn kívánták tartani a szocializmust. 1986–87-ben elkezdődött a kádárista pártvezetők cseréje, Németh Miklós kormányfő a hadsereg 28 tábornokát váltotta le, és a rendőrségnél is fejcserék zajlottak. Ötvös István szerint a pártelit 1989-ben már régen a kapitalizmusba való békés átmenetben gondolkodott, de különösen abban, hogy a privatizáció révén ők is az új elit részei lesznek.

Emellett nem lehetett figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a szocialista gazdaságpolitika ekkorra államcsődközeli helyzetet idézett elő, mint Kiss Dávid mondja. Bár Németh Miklós visszaemlékezése szerint a titkosszolgálat lehallgatott néhány fegyveres fellépést sürgető munkásőr-telefonbeszélgetést Borsodban, de ezek a mozgolódások elhaltak. Ugyan mi értelme lett volna egy államcsíny révén ideig-óráig visszaültetni kádárista politikusokat a hatalomba, miközben az eladósodott ország az államcsőd szélén táncolt, és már a Szovjetunió­ra sem lehetett számítani többé? – teszi fel a kérdést a történész.

Borbély Sándor a munkásőrség parancsnokaként még tett néhány hamvába holt kísérletet a munkásőrség fennmaradásáért más néven, esetleg a hadsereg hátországvédelmi alakulataként, de a költségvetési és politikai szempontok gyorsan a jogutód nélküli megszüntetésről szóló jogszabályhoz vezettek. A Németh-kormány ezzel is próbálta kifogni a szelet a „négyigenes” népszavazás vitorlájából, amelynek egyik kérdése az volt, hogy szeretnénk-e a munkásőrség feloszlatását.

A testület, amely nem kapott egyéb utasítást a párttól, 1989. október 23-án fegyelmezetten megkezdte fegyvereinek és ingatlanjainak átadását a kiérkező rendőröknek és katonáknak. A fegyverek a honvédség táborfalvi raktárbázisára, a szürke egyenruhák ruhásszekrények mélyére, a hivatásosok nyugállományba kerültek. Ők csendben eltűntek a színről, mi pedig, mint tudjuk, nem csináltunk forradalmat. Ehelyett túlléptünk a Kádár-korszak „hasznos idiótáin”.

Tömegoszlatási gyakorlat nézőközönsége a gyöngyösi Pipishegyi Repülőtéren. Érzékenyítés (Fotó: Fortepan/Urbán Tamás)

Bolsevik veteránok Budai György Iskolai végzettség: hat elemi (utólag 1956-ban végezte el a nyolc általánost), híradótiszti tanfolyam Párttagság: 1947 MKP, 1948 MDP, 1956 MSZMP Polgári foglalkozás: 1945 előtt napszámos, 1945 után pártmunkás 1951–1958 között a Magyar Néphadsereg századosa, majd őrnagya különböző parancsnoki beosztásokban 1957–1959 között a Heves megyei munkásőrség parancsnokhelyettese, majd parancsnoka, de további pályája nem ismert. 1966 márciusában társadalmi tulajdont károsító bűntett és vesztegetés vádjával előzetes letartóztatásba került, majd a bíróság háromévi szabadságvesztésre ítélte Egyéb: Heves Megyei Népújság 98. szám (1957. december 11.). Baráti találkozót tartottak a volt füzesabonyi karhatalmisták című cikk: „A volt karhatalmi egység parancsnoka, Budai György őrnagy az öreg bolsevik veteránok egészségére ürítette poharát. Majd arról beszélt, hogy a harcnak még nincs vége, ha a helyzet úgy kívánja, a füzesabonyi volt karhatalmiak újra fegyvert fognak.” Berki István Iskolai végzettség: hat elemi (1959-ben végezte el a 8. általánost), Hadtáp Tiszti Iskola, tartalékos tiszti tanfolyam, majd magasabb parancsnoki tanfolyam Párttagság: 1945 MKP, 1948 MDP, 1957 MSZMP Polgári foglalkozás: segédvájár, üveggyári segédmunkás, földműves-szövetkezeti ügyvezető, bányász Katonai beosztások: 1951–1957 között század-, zászlóalj- és ezredparancsnoki beosztások főhadnagyi rangban Munkásőri beosztás: 1957–1959: Szécsény járási önálló munkásőrszázad, századparancsnok Egyéb: 1957 februárjában az MSZMP Nógrád Megyei IB elnöke így írt 1956-os tevékenységéről: „Az ellenforradalmi események a kisterenyei bányász alakulatnál érték. Aktívan részt vett az ellenforradalom leverésében, több ellenforradalmi fegyveres csoportot számoltak fel és semmisítettek meg. Többek között egy gyöngyöspatai 10 főből álló fegyveres csoport ellen harcolt, majd Nógrádmegyeren is felszámolták a Bánóczi csendőr törzsőrmester által szervezett ellenforradalmi csoportot. S jelenleg is részt vesz a tiszti karhatalmi alakulat munkájában. Berki elvtárs meggyőződésből és nagy kedvvel végzi ezen feladatát is.” Munkásőrparancsnoki beosztásából az állandó italozás miatti alkalmatlanság következményeként mentették fel. Máyer József Iskolai végzettség: nyolc elemi, majd Gyalogos Tiszti Iskola Polgári foglalkozás: segédmunkás, kőművessegéd, vájár Párttagság: 1947 MKP, 1948 MDP, 1956 MSZMP 1952–1958-ig katonatiszt 1958–1960: Pécs járási önálló munkásőrszázad parancsnoka Egyéb: Az 1956-os forradalom idején rendfenntartó tevékenységet végzett, illetve a kecskeméti börtönből kiszabadult rabok összegyűjtésében vett részt. November 4. után Záhonyban a Szovjet­uniótól átvett nyersanyagok magyar vasúti szerelvényekre történő átrakásának ellenőrzését és a szállítmány biztosítását végezte, majd Kecskeméten karhatalmi szolgálatot teljesített. A pécsi járásbíróság 1965-ben folytatólagosan elkövetett vérfertőzés bűntette miatt egy év kéthavi szabadságvesztésre, a megyei bíróság 1966-ban mellékbüntetésként a közügyektől történő egyévi eltiltásra ítélte.

Borítókép: Parancskihirdetés a munkásőrség országos sajtókonferenciájával egybekötött bemutatóján Heves megyében, 1981. Karhatalmi show (Fotó: MTI/Manek Attila)