Nógrádi György: Vilnius után

Véget ért a NATO államainak litvániai csúcstalálkozója. Az eredmény, mint sokszor a történelemben, felemás. A szövetség megmutatta saját egységét, miközben alapvető kérdésekre megkerülte a választ, mert akkor az egység megbomlott volna.

1525291042 Fotó: Sean Gallup

A Távol-Keleten – amely elvileg nem a NATO felségterülete – folyamatosan növekszik a feszültség. Kína igényt tart Tajvanra, és ebben Oroszország támogatja. Orosz haditengerészeti egységek kelet felől behatoltak Tajvan tengeri területére. A délkelet-ázsiai népek félnek Kínától, de a negatív XX. századi tapasztalatok miatt Japán vezetését sem hajlandóak elfogadni. 
 

A csúcstalálkozón kiemelt figyelmet kaptak a háborúk.

1945 augusztusa óta a Földön még békés nap nem volt. Döntően nem elvekről, hanem befolyásról szólnak a háborúk. Ázsiában a legégetőbb az afganisztáni és a szíriai helyzet. Afganisztán esetében az Egyesült Államok úgy döntött a kivonulásról, hogy nem értesítette szövetségeseit. Így Afganisztán nyugati kiürítése káoszt és szenvedést hozott. Kína felvásárolta az ottmaradt nyugati technikát és fegyvereket.
 

A Nyugat büszkén mondja, hogy hány embert mentett ki a térségből, de soha meg sem említi, hogy hány ember maradt ott. A nők, a kisebbségek helyzete katasztrofális. Szíria területén ma is háború folyik. A központi kormány az ország területének kétharmadát-háromnegyedét ellenőrzi. A polgárháborúban jelen vannak az oroszok, az irániak, a törökök, az amerikaiak és a nemzetközi terrorszervezetek is.
 

Afrika több országában folyik polgárháború, gyakran külföldi erők részvételével. 

Líbiában, amely Kadhafi diktatúrája alatt elnyomásban, de viszonylag jól működött, jelenleg két nagyobb csoport vívja a harcát a hatalomért. Többek között Csádban, Szudánban, Etiópiában és Burkina Fasóban is háborúznak. Utóbbi az igaz emberek földjét jelenti. Az igaz emberek halomra gyilkolják egymást. 
 

Közép- és Dél-Amerikában jelentős az Amerika-ellenesség. A mexikói közmondás úgy hangzik, hogy oly távol a Jóistentől és oly közel az Egyesült Államokhoz. Az USA történetében mindössze két elnöknek volt kidolgozott Latin-Amerika-politikája. Roosevelt meghirdette a jószomszédság politikáját, míg Kennedy a szövetség a haladásért elvet. 1963 – Kennedy elnök meggyilkolása – óta hasonlóan kidolgozott elv nincsen.
 

Európában a be nem fejeződött jugoszláv háborúk mellett – ahol jelenleg a fő hadszíntér a Szerbia és Koszovó közötti ellentét – meghatározó az orosz–ukrán háború. 

Ötszáz nap alatt iszonyú a szenvedés, az élőerőben és az anyagiakban keletkezett kár. Az ukrán cél a vilniusi NATO-csúcs előtt legalább egy sikeres áttörés volt az orosz vonalakon. Ez nem sikerült. Kijev ugyanúgy nem kapott hivatalos meghívást a csúcsra, mint pontos ütemtervet Ukrajna NATO-csatlakozására. 
 

Az ukrán államfőt megmosolyogták, amikor bejelentette, hogy nem utazik Vilniusba, ha nem kap meghívást a csúcsra és a NATO-tagság konkrét ígéretét. Nem kapott, mégis utazott. Hasonlóan fogadták azt a kijelentését is, hogy a békéért, még a NATO kedvéért sem hajlandó ukrán területek feladására. És választ sem kapott, amikor arról beszélt, hogy a jövőben akár amerikai segítség nélkül is képes harcolni.
 

A szövetség egyértelművé tette, hogy Ukrajnát jelenleg nem lehet felvenni. Sok NATO-tag segíti, 11 állam felkínálta a közös pilótaképzést az F–16-os gépekre. Lavrov szerint ez az eszkaláció újabb lépcsőfokát testesíti meg, mivel a repülők alkalmasak tömegpusztító fegyverek szállítására. A szövetség felrótta Ukrajnának a korrupciót, a demokráciadeficitet és sok egyéb hiányosságot is. Ugyanakkor a tagállamok zöme vállalta Kijev további támogatását. 

Senki nem akar harmadik világháborút. 

Az amerikai gondolkodásban megjelent, hogy az USA vezette koalíció sikeres fellépéséhez Kínával szemben vissza kell fogni Ukrajnát, és kompromisszumos békére van szükség. Nyugaton a helyzet változatlan. Keleten lassan változik.

Borítókép: Kislány hintázik a vilniusi reptérnél a NATO-csúcs napjaiban (Fotó: AFP)