Ha megtehetik, miért ne? – ezért van egyre több puccs Nyugat-Afrikában

Az elmúlt három évben az államcsínyek újfent virágkorukat élik Nyugat-Afrikában és a Száhel-övezetben. A térség államaiban a demokratizációs folyamat a visszájára fordulni látszik, így nem tud megszabadulni az átoktól. Milyen indokok állnak a növekvő tendencia mögött, és hogyan lehetne visszaszorítani?

Niamey, 2023. augusztus 3. A puccsistákat támogató tüntetés a nigeri fõvárosban, Niameyben 2023. augusztus 3-án. A tüntetõk a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) által bevezetett szankciók ellen tiltakoztak és a francia haderõ kivonását követelték az országból. A felirat jelentése: le az imperializmussal. A katonai hatalomátvételt július 26-án hajtották végre Nigerben. MTI/EPA/Issifou Djibo Fotó: Issifou Djibo

Puccsok Afrikában

Joggal merül fel a kérdés: mi változott most, miért lettek egyre gyakoribbak az államcsínyek? A sok ezer, szerteágazó, országonként változó ok mellett jónéhány hasonlóság is megfigyelhető. A jelenséget elemző szakértők szerint az első ilyen – ahogyan ezt Marsai Viktor is említi – a demokratizációs folyamat kudarca, illetve részkudarca.

Egy lépés előre, kettő hátra

A hidegháború után neoliberális, demokratikus programot indítottak el Afrikában. Ez azt ígérte, hogy megszabadítja a kontinenst a tekintélyelvűségtől és a katonai diktatúráktól, a politikai pluralizmus és a jogállamiság javára – írja elemzésében a The Conversation amerikai hírportál. Kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedekben jelentős fejlődés ment végbe a kontinens országaiban e tekintetben, ugyanakkor ezek mellett számos visszalépés is felfedezhető. Muhammad Dan Suleiman nyugat-afrikai folyamatokra szakosodott politikai elemző úgy véli, 

hogy az afrikai demokrácia, demokratizációs folyamat az „egy lépés előre, kettő hátra” iránykereséssel jellemezhető legpontosabban. 

Hogy mit ért ezalatt? Kiépültek ugyan a demokratikus intézmények, azonban azokat átszőtte és velejükig hatolt a korrupció. Megjelentek a politikai pártok, ugyanakkor elterjedtté vált az etnikai alapon történő szavazás és az erőszakon alapuló politizálás. Választásokat ugyan tartanak, de hiányoznak a hiteles tájékoztatást nyújtó intézmények, médiumok, a jogállamiság, az aktív részvétel vagy éppen az igazságszolgáltatás függetlensége. Egy 2012-ben tizenhat afrikai ország részvételével készült felmérés szerint a választók többsége nem azért szavaz egy bizonyos politikai pártra, mert egyetért programjával, hanem azért, mert attól tart: a szavazást követően a győztes vezetők megbüntetik őket, ha másra voksolnak. Egy másik felmérés arra is rávilágít, hogy az afrikaiak túlnyomó része nem elégedett a demokratizációs folyamat irányával és eredményeivel, valamint egyre kevésbé bíznak a demokratikus(nak mondott) intézményekben.

Más tanulmányok arra is rámutatnak, hogy a kezdeti demokratizációs folyamatot követően a hatalomba jutó politikusok gyakran különböző alkotmánymódosítások segítségével bebetonozzák hatalmukat, így az már sokkal inkább „továbböröklődik”, mintsem választások útján, a választópolgárok akarata alapján dől el. Erre az elmúlt évtizedben is számos példát láthattunk, többek közt például Csádban, Burundiban vagy Guineában.

Egyes szakértők szerint emellett a puccsok gyakorisága szorosan összefügg egy-egy ország gazdasági teljesítményével is. 

A szegényebb országok, amelyek demokráciája kevésbé stabil, történelmileg hajlamosabbak az államcsínyekre. A 2021-es Fragile State Indexen – amely az egyes államok „törékenységét” méri különböző politikai, társadalmi és gazdasági mutatók alapján – az első húsz állam közül tizenöt Afrikában található, közülük tizenkettőben – többek közt Szomáliában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, a Közép-afrikai Köztársaságban, Csádban, vagy Szudánban – hajtottak már végre legalább egy sikeres puccsot történelmük során. Ezzel szemben a gazdagabb, erősebb intézményi rendszerrel rendelkező afrikai országokban, például a Dél-afrikai Köztársaságban és Botswanában nem volt sikeres katonai hatalomátvétel. A rossz gazdasági teljesítménnyel és a demokratikus rendszer stabilitásának hiányával ugyanakkor még mindig nem lehet száz százalékban magyarázni azt, hogy miért éppen ebben a térségben válnak újból egyre gyakoribbá az államcsínyek.

A nigeri puccs paradoxona, hogy az ország egyébként regionális viszonylatban komoly gazdasági növekedést produkált az elmúlt években a koronavírus-járvány és az élelmezésbiztonsági válság ellenére is

– mutat rá Marsai Viktor. – Niger esetében inkább beszélhetünk palotaforradalomról, az eliten belüli hatalmi harcról, szemben például Malival vagy Burkina Fasóval, ahol sokkal mélyebb strukturális problémák vezettek a többszöri hatalomátvételhez.

Idegen érdekek ütközőzónája

Malinak kulcsszerepe van a térségben zajló eseményekben, hiszen az országban 2013 óta szélsőséges dzsihadista felkelés tombol, amely kapott egy nagyon erős etnikai színezetet is, a biztonsági helyzet pedig az évek alatt egyre csak romlott. Ezt követően döntött úgy a hadsereg 2020-ban, hogy átveszi a hatalmat, hiszen ki más tudna javítani a biztonságon, mint ők. A probléma ezzel csak az volt, hogy ugyanez a hadsereg az előző hét évben sem tudott gátat szabni a szélsőségesek térnyerésének. Szinte ugyanez a helyzet Burkina Fasóban is, ahol a hadsereg hatalomátvételével csak romlottak a körülmények.

Az olyan nemzetközi folyamatok, mint a koronavírus-járvány miatti lezárások, a szállítási láncok megszakadása és a jelenleg az ukrajnai háború miatt veszélybe kerülő élelmezésbiztonság mind-mind közrejátszanak az alapvetően instabil kormányok hatalmának további csökkenésében. Ezek ugyanakkor közvetetten fejtik ki hatásukat. Ezzel szemben az Afrikában az elmúlt évtizedben Kína megjelenésével hárompólusúvá – Peking mellett Washington és Moszkva – váló nagyhatalmi versengésnek sokkal közvetlenebb és jelentősebb hatása van a vezetők cseréjére, mint az elsőre szembetűnő lenne. 

Elég csak például arra gondolnunk, hogy a mostani nigeri államcsínyt követően a hatalmat átvevő katonai junta állítólag már segítséget is kért a hírhedt orosz zsoldoshadseregtől, a Wagner-csoporttól.

Egyes jelentések szerint a puccsisták, akik 2020-ban elmozdították hatalmából Ibrahim Boubacar Keita mali elnököt, az államcsínyt megelőző időszakban katonai kiképzésen vettek részt Oroszországban. Moszkva neve ezt követően a második mali puccs nyomán is felmerült, ugyanakkor az akkori vezetőket elmozdító katonák – Assimi Goita tábornok és mások – amerikai kiképzésben is részesültek. Az Alpha Condé guineai elnök hatalmának véget vető 2021-es államcsínyt egyes elemezők szerint Washington szervezte meg annak érdekében, hogy visszaszorítsa az országban és a kontinensen egyre erősödő kínai befolyást. Erre utaló jeleknek tartják, hogy Condé leváltását követően el kezdett terjedni egy videófelvétel, amelyen amerikai katonák ünneplik a puccsisták sikerét, valamint a hatalomra törő tisztek az előző példákhoz hasonlóan az államcsínyt megelőzően közvetlenül amerikai kiképzésben részesültek.

Nem szabad megfeledkeznünk arról a nagyon intenzív orosz dezinfomációs kampányról sem, ami 2015–2016 óta zajlik a térségben. Ez nagyban rájátszik a Nyugat- és franciaellenességre és azokra a vélt vagy valós sérelmekre, melyek a gyarmatosítás – a Száhel-övezet legtöbb állama francia gyarmat volt – és az azt követő időszakban halmozódtak fel a térségben. Látni kell, hogy a nyugati hatalmak, elsősorban Franciaország folyamatosan veszít a befolyásából. Csád mellett gyakorlatilag Niger volt az utolsó bástyája a térségben, a mostani puccs pedig ezt a pozíciót is veszélyezteti

– mondja el Marsai Viktor.

De mit lehetne tenni a növekvő tendencia visszaszorítására? Elemzők többek közt abban látják a probléma egyik forrását, hogy a puccsot elkövetők általában semmilyen retorzióval nem szembesülnek, büntetlenül megússzák az államcsínyt. Ez pedig így nagyon jó üzlet. – Remek koncessziókat lehet eladni a Wagner-csoportnak vagy az orosz befektetőknek, míg a lakosság helyzete tovább romlik – magyarázza Marsai Viktor.

A helyzet elkerülése érdekében határozottabb fellépésre lenne szükség mind a nemzetközi közösség, mind a helyi regionális szervezetek, elsősorban a Nyugat-Afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) részéről. Ennek első jelei a nigeri puccs esetében már látszanak, az ECOWAS már a katonai intervenció lehetőségét is felvetette. Marsai Viktor szerint a jövőre tekintve fontos kérdés, hogy mit hajlandó tenni a nemzetközi közösség, illetve a térség regionális szervezete annak érdekében, hogy véget vessen a puccshullámnak Nyugat-Afrikában.

Borítókép: A tüntetők a Nyugat-afrikai Államok Gazdasági Közössége (ECOWAS) által bevezetett szankciók ellen tiltakoztak és a francia haderő kivonását követelték az országból. A felirat jelentése: le az imperializmussal. A katonai hatalomátvételt július 26-án hajtották végre Nigerben (Fotó: MTI/EPA/Issifou Djibo)