– Hogyan mutatná be Michael Oakeshottot (1901–1990) az őt nem ismerőknek?
– A XX. század kimagasló konzervatív politikai filozófusa volt, talán a legnagyobb brit gondolkodó John Stuart Mill (1806–1873) óta. A politikáról, a történelemről, az oktatásról, a jogról, az esztétikáról és vallásról való gondolkodásban is letette a névjegyét. Leginkább a politikai racionalizmusról szóló kritikájáról ismert, de 1990-ben bekövetkezett halála óta világszerte továbbra is élénken vitatják gondolkodásának más aspektusait is.
Ezt jelenti konzervatívnak lenni
– Kétévente rendezik meg szokásos konferenciájukat. Miért Budapestre esett idén a választásuk?
– Jó kapcsolataink vannak magyar kutatókkal, akiket más konferenciáról már ismerünk, például Hörcher Ferenccel. Külön szeretném kiemelni Molnár Attilát, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, amely a helyszínt is biztosította nekünk. Összekötő kapcsot jelentett közöttünk Roger Scruton (1944–2020), Magyarország nagy barátja is. Az önök hazája, amely keresztény országként testközelből tapasztalta meg a szovjet időket, abban az egyedülálló helyzetben van, hogy a liberális állam túlkapásaival és a tekintélyelvű állam jelentette veszélyekkel egyaránt szembesülhetett. Mindkettő meglehetősen sajátságos módon veszélyezteti az egyéni szabadságot.
– Nálunk a német filozófiai hagyomány erősebb az angolszásznál, de az 1990-es rendszerváltás után elkezdték magyarul is kiadni Oakeshott írásait. Mennyire ismert ma az Egyesült Államokban?
– Az egyetemi világban ismerősen cseng a neve, valószínűleg azt is tudják róla, hogy nem amerikai, hanem brit volt, erős kötődéssel a kontinentális Európához, a német és a francia gondolkodáshoz, de mélyebben szerintem csak a specialisták ismerik. Igaz ez olyanok életművére is, mint Hannah Arendt vagy Leo Strauss. Viszont Oakeshott esetében az a helyzet, hogy olyan helyeken is egyre népszerűbb kezd lenni manapság, mint Kína, Szerbia vagy Lengyelország. Van tehát egy sajátos vonzereje.
– Talán azért, mert kiábrándultunk a túl sokat ígérő ideológiákból? Oakeshott így fogalmaz (Bánki Dezső fordításában): „Konzervatívnak lenni tehát azt jelenti, hogy a jól ismertet előnyben részesítjük az ismeretlennel szemben, a járt utat jobban szeretjük a járatlannál, a ténylegest jobban a lehetségesnél […] és a mostani nevetés többet ér, mint az az üdvösség, mellyel az utópiák kecsegtetnek.” Konferenciájuknak mégis az Újragondolt liberalizmus címet adták.
– Mert maga Oakeshott sem idegenkedett egyfajta liberalizmustól. De ő az egyéni szabadság, a politikai rend és a jogállamiság felől közelített hozzá, nem pedig a programatikus liberális állam szempontjából.
Gondolkodás helyett úttalanság
– Említette, személyesen is találkozott vele. Milyen embernek ismerte meg?
– Nagyon otthon volt a mély vitákban, a másikra odafigyelő, rá kíváncsi, őt megérteni kész és az elhangzottakra érdemben reagáló beszélgetőpartner volt, a másik fél politikai meggyőződésétől függetlenül. Jellemző volt rá, hogy így kérdezzen vissza: „Valóban így gondolja? Tényleg ez a véleménye?” Egyszer találkoztam csak vele, akárcsak Scrutonnal. A dél-angliai Dorsetben kerestem fel, ahol akkoriban, 1989-ben – egy évvel a halála előtt – már visszavonultan élt, csaknem kilencvenévesen. Alapszakos egyetemista voltam, és egy készülő dolgozatommal kapcsolatban szerettem volna kérdéseket feltenni neki. Timothy Fuller – maga is Oakeshott-kutató, aki most jelezte, videón tud bekapcsolódni a budapesti konferenciánkba – segített akkoriban ennek megszervezésben. Fél napot töltöttünk együtt beszélgetve, cigarettázva, levest kanalazva. Én persze egy húszesztendős diák türelmetlenségével próbáltam válaszokat kihúzni belőle, különösen azzal kapcsolatban, milyen szellemi hatások érték.
