Becsengettek az iskolákban világszerte – egyben a kultúrharcnak is. Richard Bilkszto torontói iskolaigazgató ezt már nem érte meg. A nyáron öngyilkosságba menekült a vele szembeni hisztériahullám elől. A pedagógust fajgyűlölőnek, a fehér felsőbbrendűség hívének állították be, amiért egy szakmai fórumon hangot mert adni a véleményének: Kanadában nem olyan elterjedt a rasszizmus, mint az Egyesült Államokban. Az oktatási hivatal ezután nem kelt a védelmére. Mire bebizonyosodott, hogy zaklatás áldozata, már késő volt. „Bilkszto halála példa a woke-ideológia romboló hatásaira az iskolákban. Ez történik, amikor helytelenül helyeznek hangsúlyt a faji és a nemi identitásra” – vonja le a tanulságot Michael Zwaagstra, a konzervatív Fraser Intézet főmunkatársa, aki maga is tanít a kanadai közoktatásban. Maga Bilkszto negyedszázadon át oktatott, a kanadai–amerikai határ mindkét oldalán.
A woke képviselői napjaink felvilágosultjainak tartják magukat
A woke-osok, azaz az „ébredtek” napjaink újbaloldali kultúrharcosai, akik minden katedra alatt rasszistákat, nőgyűlölőket és homofóbokat szimatolva estek neki az oktatás átalakításának. Elvégre az élet olyan területéről van szó, amely az irodalomhoz vagy a médiához hasonlóan a tudatot, a szellemet alakítja, sőt a jellemet is formálja, mégpedig sokmilliós nagyságrendben. A tömegek gondolkodásának átalakítását márpedig nem lehet elég korán kezdeni – ezt a baloldal mindig is tudta. El tudja valaki képzelni Lukács György marxista filozófust, a kommunista kultúrpolitika fáradhatatlan ötletgyárosát, amint felnőtt fejjel gyerekmeséket olvas az emigrációban? Pedig nincs ebben semmi furcsa, igen lényeges kérdésről lévén szó.
A munkásgyerek képzeletvilágában nem találnak helyet az idegen osztálytartalmú mesék alakjai és cselekményei. Hamupipőke csak hamis passzivitásra készteti. Osztályának érdekeivel ellentétes, ellenséges tartalom
– szögezte le 1932-ben Lukács elvtárs.
Az Észak-Amerikából most már az egész fejlett világban elterjedő woke-ot – legalábbis a felszínen – nem az osztályszemlélet vezérli, de újmarxista módon szintén elnyomókra és elnyomottakra osztja a társadalmat, előbbieket a fehérekkel és a „nemi uralkodó osztállyal” (férfiak, heteroszexuálisok) azonosítva. Célja azok felszabadítása, akiket a kortárs amerikai irodalomban archetipikus karakterként jelenít meg Alice Walker Kedves Jóistenének hősnője. Az ő fejéhez ezt vágja a férje, aki aligha hallott még a politikai korrektségről:
Csak nézd meg magad! Nigger vagy, szegény vagy, csúnya vagy, nő vagy. Az istenbe, egy nagy nulla vagy.
A woke eszközei e csoportok felszabadításban a kritikai fajelmélet és a genderideológia.
De adjuk is át a szót egy igazi woke-megmondóembernek, oppardon -asszonynak, azaz még inkább oppardon, -személynek! Bettina Love díjnyertes fekete – ottani szóhasználattal: afroamerikai – szerzőnek, akitől megtudjuk, el vagyunk mi tévedve, akik már az Elfújta a szél, a Tamás bátya kunyhója vagy a Tíz kicsi néger rasszista felcímkézésén is hüledeztünk, mert nem rendelkezünk a megfelelően haladó gondolkodással. Love, a New York-i Columbia Egyetem tanárképző karának oktatója egy írásában kifejti, szó nincs arról, hogy a woke és a bőrszín szerinti kisebbség megszállta volna az amerikai oktatást; szerinte ezt csak a „szélsőjobboldal” akarja elhitetni. Rámutat például, hogy miközben a feketék az összes diáknak csak kevesebb mint 15 százalékát teszik ki, a tanulmányaik alól felfüggesztett, eltanácsolt és őrizetbe vett diákoknak viszont a 30 százalékát. (Arról nem ír, hogy ez kinek a felelőssége…) És mintha csak Lukács elvtársnak (vagyis ennek a fehér, heteroszexuális elnyomónak) üzenné, Love megállapítja: Amerikában a gyerekkönyvek sikerlistáján lévő kötetek alig 12 százalékának feketék vagy afrikaiak a szereplői, továbbá kevesebb, mint nyolc százalékukat írták fekete (afrikai) szerzők. Alaposan kiszámolta, annyi bizonyos! Mindenesetre a társadalmi csoportok arányainak kényszeres méricskélésében aligha egy egészséges társadalom képe tükröződik. Inkább arra a viccre emlékeztet, amelyben a szovjet vezető – az antiszemitizmust akarván cáfolni – tételesen felsorolja az amerikainak, hány és hány zsidó tagja náluk a párt központi bizottságának, a tudományos akadémiának, és hányan játszanak a szovjet szimfonikus zenekarokban. Majd kérdezi az amerikait, náluk mi a helyzet. – Nem tudom, kérem, mi nem számoljuk! – hangzik is a válasz. Látszik, milyen régi viccről van szó.
Gondolkodás helyett agyomosás
Peter Boghossian amerikai filozófiatanárral azért találkozhattunk tavaly Budapesten, mert átmenetileg itt lelt szellemi menedékre, miután a woke-harcosok gyakorlatilag elüldözték a Portlandi Egyetemről. – Az egész az elmúlt négy-öt év terméke. Kezdődött az egyetemek francia tanszékein, később átterjedt a teljes bölcsészkarra, majd egyszer csak azt vettük észre, hogy az egész egyetemi életet eluralják – magyarázta interjúnkban. Az egyetemi vezetés azt mondta neki, a legfőbb szempont a „faji igazságosság” – akármit jelentsen is ez. Észak-Amerikában van olyan matematikaoktató, aki elismeri ugyan, hogy kétszer kettő négy, de szerinte ebben a megfogalmazásban a fehér felsőbbrendűség világképe köszön vissza.
Meddig megy ez így? Mindenesetre egyes szülők már iskolákat perelnek, iskolát alapítanak a woke ellenében.
A tanterv úgy változott, hogy már nem a kritikus gondolkodásra tanítják a diákokat, hanem a napi politikai hóbortnak megfelelően indoktrinálják őket, hogy mit gondoljanak
– áll egy Los Angeles-i iskola elleni keresetben. Az USA egyes konzervatívabb államaiban megálljt parancsolnak az amúgy szép szavakat (sokszínűség, méltányosság, befogadás) a zászlajára tűző, majd azokat kiforgató ideológiának. Mint ahogy Ron DeSantis, Florida kormányzója, Donald Trump első számú kihívója a republikánus elnökjelöltségért is teszi. Floridában például már szülői engedélyhez kötik, hogy a tanuló másnak szólíttassa magát, mint ami az irataiban áll: egyes iskolai tanácsadók ugyanis buzgón támogatják Jimmyt abban, hogy Jenny, Jennyt pedig abban, hogy Jimmy legyen. De kezd már a józan ész a woke-nak becsengetni.
Borítókép: Vivien Leigh és Hattie McDaniel az Elfújta a szél című filmben (Fotó: AFP)
