A nácizmus áldozataként halt meg a 125 éve született Sárközi György

Sárközi György sajátos és egyedülálló – pontosabban fogalmazva: magára hagyott – alakja a XX. századi magyar irodalom történetének. Identitásváltások és identitásalakzatok fogságában élt. Budapesti, zsidó származású, de katolikus vallású alkotóként vonzódott a neokatolicizmushoz, ugyanakkor a népi írók mozgalma és a két világháború közötti korszak szociális kérdéseinek igazságtalanságai is izgatták.

Forrás: Wikipédia/Arnold Plesse

Nemzedéktársa és barátja volt a már említett Szerb Antal és Halász Gábor – a Nyugat vezető kritikusa, nagyszerű író és irodalomtudományi kutató –, akik élete utolsó napjaiban is társai voltak. Az 1930-as évek közepén a népi írókkal, szociográfusokkal is kereste az együttműködési lehetőségeket, Illyés Gyulával és Erdei Ferenccel baráti kapcsolatot ápolva. A magyar nép, elsősorban a magyar parasztság szociális helyzetével (ne feledjük: ez a „hárommillió koldus országának” korszaka, akik mindannyian szegényparaszti és mezőgazdasági cselédsorban éltek) is foglalkozott. Ezen társadalmi jelenségek tudományos igényű, ugyanakkor szépírói eszköztárral való megfogalmazására és megjelentetésére indította meg a Magyarország felfedezése című sorozatot. Az 1930-as évek második felében – mások mellett Gulyás Pállal és Németh Lászlóval együtt – a Válasz folyóirat szerkesztője volt, amely ugyan elsősorban a népi irodalom műhelyének számított, de egyáltalán nem csak egy zárt szerzői gárdát tudott magáénak. Így a népiektől oly távol álló alkotók is publikálhattak a lapban, mint például Hamvas Béla vagy Szentkuthy Miklós.

A társadalmi problémákról szólnak művei

Prózaíróként nagy teljesítménye a Mint oldott kéve című történelmi regénye (1936), amelyből később hétrészes tévéfilmsorozatot készítettek Nemeskürty István forgatókönyve alapján, Révész György rendezésében (1983). A könyvben a hitével küzdő, valamint a politikai konfliktusoknak és az egyénnek a társadalomba beilleszkedésének problémájával szembesülő, ugyanakkor a magyar szabadság ügyéért harcoló tábori lelkész, báró Mednyánszky Cézár élet- és családtörténetét dolgozta föl fikciósan, de főhőse emlékiratait is alapul véve. Mednyánszky az 1848–49-es magyar szabadságharc olyan jelentős szereplője volt, hogy Than Mór A kápolnai csata című festményén meg is örökítette alakját, amint a szabadságért harcoló magyar honvédeket katolikus papi öltözetben vezeti és buzdítja.

Sárközi saját kora emberének egyéni és társadalmi problémáiról írt regényt Viola címmel (1935), míg Dózsa Györgynek történelmi drámát szentelt (1939). Műfordítóként olasz és német nyelvből ültetett át magyarra szépirodalmi szövegeket. Többek között lefordította a Faust első részét, illetve Thomas Mann József és testvérei című monumentális tetralógiájának első köteteit. Illyés Gyula írta róla Ég és föld között című válogatott verseinek (1976) bevezetésében: „Sárközi neve nemcsak egy költőt jelent, hanem egy magatartást is.” Ez a magatartás nem más, mint ragaszkodás a magyar irodalmi és kulturális hagyományhoz, tiszteletteljes vállalása a katolikus keresztény tradíciónak, valamint a szilárd etikai alapokon álló magyar és európai cselekvésformák képviselete.

Kortársi visszaemlékezésekben külsejét tekintve is angyalinak írják le az alakját, s költészetére utalva megkapta – éppen Babitstól – az „angyali”, sőt az „arkangyali” jelzőt is. Felesége Molnár (később Sárközi) Márta (a XX. század első felének ünnepelt szerzője, Molnár Ferenc és Vészi Margit újságíró, festőművész lánya) volt, aki fiának, Sárközi Mátyásnak, az 1956 óta Angliában élő, József Attila- és Kossuth-díjas írónak az édesanyja. Sárközi Márta az 1940-es évek második felében kísérletet tett a Válasz című folyóirat folytatására, azonban a kommunista diktatúra kiépülése és anyagi problémák miatt a lap csak rövid ideig jelenhetett meg.

Néhány héttel halála előtt barátjával, Halász Gáborral az alábbi szívszorítóan őszinte és kilátástalan hangvételű levelet írta a balfi lágerből Weöres Sándornak. „Kedves Sándor, most az egyszer nem irodalmi kérdésben fordulok hozzád, hanem nagyon súlyos egyéni kéréssel. Sáncmunkára vagyok beosztva Balfon (Sopron mellett), otthontól és minden utánpótlástól elzárva. Velem volt Szerb Tóni is, de sajnos csak volt; tegnapelőtt temettük el. Itt van Sárközi Gyuri is, aki majd csatlakozik kérésemhez: küldj valami pénzösszeget kölcsönképpen, amit alkalomadtán majd visszafizetünk. A legjobb lenne persze a természetbeni segítség, élelmiszer, csak félek, hogy a csomag elvész, pénzt állítólag inkább közvetítenek. Ne haragudj, hogy ilyen kéréssel zaklatlak, de igazán a legvégsőkről van szó. Előre is hálás köszönettel ölel Halász Gábor. Sanyikám, de profundis … Segíts rajtunk, ha lehet és ha tudsz. Ölel Sárközi Gyurka.” (Sárközi soraiban a „de profundis...” a magyarul A mélységből kiáltok hozzád, Uram! kezdetű bűnbánati zsoltárra való utalás. Ennek fényében különösen érdekes, hogy Sárközi első verse a Nyugatban a Tizennyolc évesek zsoltára című költeménye volt.)

Sárközi György a Nyugat második nemzedékének jelentős képviselője, a két világháború közötti magyarság szociális kérdéseinek megfigyelője és vizsgálója, a magyar történelem nagy problémáinak – elsősorban a nemzeti függetlenség kérdésének – értő bemutatója volt. Tragikus módon, miközben millió szállal kötődött a magyarsághoz és a katolicizmushoz, a származása miatt esett áldozatul a minden elemében keresztény- és magyarellenes nácizmusnak.

Borítókép: A balfi láger emlékműve (Fotó: Wikipédia)