Költő, író, műfordító, kiadói lektor és irodalomszervező volt. Noha a magyarság kritikus történelmi fordulópontjaival és aktuális sorskérdéseivel is foglalkozott, 1938-tól – a zsidótörvények bevezetésével párhuzamosan – fokozatosan kiszorult a „hivatalos” irodalmi életből, majd mint megbélyegzett és üldözött zsidó polgárt (annak ellenére, hogy már huszonkét évesen római katolikus hitre tért) munkaszolgálatra kényszerítették. Ennek következtében nem sokkal barátja, a szintén zsidó származású és katolikus vallású Szerb Antal – a két világháború közötti időszak nagy hatású irodalomtörténésze és írója – halála után, 1945. március 8-án Balfon végelgyengülésben elhunyt.

S hogy miért élt identitások és identitásalakzatok fogságában? Mert Budapesten, 1899. január 22-én született, zsidó családból származó emberként előbb a piaristák váci gimnáziumában, majd a fővárosi Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanult, később pedig zenei, jogtudományi és filozófiai tanulmányokat folytatott, diplomát azonban sehol sem szerzett. Családjának kapcsolata a magyarsághoz jól mutatja a magyarországi zsidóságnak a „keresztény Magyarországba” – noha a keresztény jelzőt a szélsőjobboldal az 1920-as, 1930-as években igyekezett kisajátítani, s ezzel bizonyos mértékben le is járatta – igyekvő asszimilációjának és akkulturációjának sajátosságait.
Sárközi György magyar névvel született, katolikus huszonkét évesen lett
Sárközi György már magyar vezetéknévvel született. A magyar irodalmi és történelmi hagyomány volt a szellemi öröksége, a magyar nyelv volt művészetének eszköze, kommunikációs csatornája. Fiatal felnőttként római katolikus vallásra tért, s értékrendjére, személyiségfejlődésére hatott a neokatolicizmus francia és olasz alkotóinak szemléletmódja: elsősorban Paul Claudelé. Ezek a gondolatok kimutathatók első, Angyalok harca című kötetében (1926) is, amelyben keresztény, ókori mitológiai és panteista motívumok és reminiszcenciák is szerepelnek, sőt szinte egységgé szerveződnek.
Huszonévesen már főállású irodalmár lett mint az Athenaeum kiadó lektora, amely munkakört egészen 1938-ig ellátta. A Nyugatban már nagyon fiatalon megjelentek versei. Osvát Ernő fedezte föl, de első kötetét Babits Mihály is értő hangon és érző szívvel méltatta a következő szavakkal. „Sárközi mélyen vallásos lélek, ki a föld virágaitól az ég csillagain át egyenesen az Istenig szárnyal; tisztelettel teljes és ha nem kompromittálnák annyian ezt a szót, azt mondanám: hazafias lélek, kinek hazája romlására legfeljebb sóhaja van, de ostora nincs; s még ez a sóhaj is szinte mint túl közeli realitás hat ebben az éterikus költészetben. Míg más ifjú költők valósággal tombolnak a modern élet attribútumainak a költészet számára való fölfedezésében, Sárközi mintha csak oly világban élne, mely csupa virágokból és csillagokból áll, s még Párizs ragadó forgatagában is oly tisztán és külön áll, mint egy bámuló gyermek, kinek álmai tisztább és magasabb régiókban járnak. Valami bűnbeesés előtti költészet ez.” Kettejüket a magyar és az európai irodalmi hagyomány örök példaként való elfogadása, a katolikus szemléletmód tisztelete és az erkölcsi alapokon való gondolkodás és cselekvés megbecsülése kötötte össze.