– Február 13-án született. Szereti a tizenhármas számot?
– Egyáltalán nem foglalkozom vele. Hallottam a számmal kapcsolatos hagyományról, de nem törődtem vele sosem. A születésnapommal sem foglalkoztam igazán. Tizenhat éves koromban elkerültem otthonról, tizennyolc évesen a saját lábamra álltam. A gyerekkori születésnapjaimat is a nagymamám aranyozta be. Szüleim keveset voltak otthon, a nagymamám bombázott süteményekkel, amit nagyon szerettem. Ahogy a sütőben megéreztem az illatát, már végem volt. A kolbász iránti olthatatlan szenvedélyem is megvolt már akkor, így a nagymamám ellátott mindenféle finomsággal, ami majdnem a bélpoklossághoz vezetett.

Hobo legkedvesebb meséje
– Mit szeretett a főztjében legjobban?
– Olyan krumplis tésztákat főzött, aminek az alját egy kicsit odaégette. Ezt villával a lábasból kapartam ki, amikor nem látta. Ez volt a kedvencem. A feleségem is nagyon finoman készíti, többször rajtakapott, amikor éjszaka megjöttem vidékről, és a lábasból ettem. Nem értette, miért nem ülök le, de ez így az igazi.
– Sokat jelentett önnek a nagymamája?
– Nagyon. Egyszerű emberek voltak a nagyszüleim, vidékről költöztek fel Budapestre. Nagymamámnak és édesanyámnak is megmaradt az az egyszerű, tiszta, vidéki szellemisége. Volt egy mese, amit mindig kértem, hogy mondja el a nagymamám. Így szólt: A róka odasettenkedett a királykisasszony kertjéhez, ahol pávák sétálgattak fel-alá. Be akart bújni a kerítés alatt, de arra jött a medve, és a farkánál fogva visszahúzta, közben a rókának leszakadt a feje. Ez nem volt baj, mert a róka a hóna alá kapta a fejét, és elszaladt vele. Ettől végem volt, annyira nevettem. Mindig ezt kellett mesélnie, pedig mondta, hogy tudna például a vasorrú bábáról is, de nekem ez kellett.
– Ez a mese is ihlette a Vadászat lemez megszületését?
– Nem, ez egy sokkal szomorúbb történet. Az apám nagy vadász volt, vezető elvtárs, és elvitt a vadászatra, ahol távcsöves puskával ötven méterről lőtték le a vadakat. Az első vadászaton, amin részt kellett vennem, kiterítették a vadat, belemártották a tölgyfaágat a szarvas vérébe, és azzal verték a fenekemet. Ez volt a vadásszá avatás szertartása. Zokogtam, hogy a szerencsétlen állatnak a vérével vernek. Azt hitték, mennyire meg vagyok hatódva, hogy vadász lehetek, pedig pont fordítva volt. Ha valami a Vadászat album mondanivalójához köt, akkor ez. Nem beszélve a világban folyó dolgokról.