Sík Sándor (1889–1963) irodalmi munkásságáról áttekintő igénnyel, pályaképjelleggel és monografikus szemlélettel két önálló összefoglaló mű született. Az egyik Baróti Dezső irodalomtörténész professzor, Sík Sándor egykori doktoranduszának, illetve a szegedi egyetem ’56-os rektorának a munkája, amely szubjektív és – ugyan tudományos alapossággal megírt, de mégis – inkább ismeretterjesztő munka. A másik Rónay László irodalomtörténész könyve, amely hagyományos (a szónak minden lehetséges értelmében véve) irodalomtörténeti szemlélettel vizsgálja és tekinti át filológiai alapossággal Sík Sándor munkásságát.

A fentebb említett két könyvön kívül még számos tanulmány és tanulmánykötet jelent meg róla, legutóbb idén „Amiről nem énekelt soha senki” – Írások Sík Sándorról címmel szerkesztésemben, a Radnóti Szegedi Öröksége Alapítvány gondozásában. Szerencsés módon sokan foglalkoztak a Radnóti Miklóssal való barátságával, a szegedi egyetemi éveivel, Esztétika című munkájával. Tudósi és művészi munkássága áttekintésének önálló kötetet szentelt Máté Zsuzsanna, a szegedi egyetem pedagógusképző karának főiskolai tanára. Ezenkívül mint piarista szerzetest (a világhálón virtuális emlékszoba őrzi emlékét a hazai piarista rendtartomány gondozásában), mint pedagógust és mint cserkészvezetőt is megörökítette a művelődéstörténeti kutatás. Mészáros István neveléstörténész pedagógiai munkásságáról írt könyvet.
Napjainkban is fontos kutatási területe lehet a magyar irodalomtörténetnek Sík Sándor személyisége, életműve és annak recepciótörténetei mint – jobb szó híján – kulturális jelenség vizsgálata. Hiszen jóval több volt egyszerű szerzetespapnál, esztétánál, katolikus költőnél. Ugyanis nemcsak a Vigilia című katolikus folyóirat főszerkesztője, nemcsak Radnóti Miklós atyai jóbarátja és egyik mestere, nemcsak a korabeli külföldi szakirodalmat nagyon jól ismerő esztéta és művészetfilozófus, nemcsak az Országos Köznevelési Tanács ügyvezető alelnöke (az 1940-es évek második felében), és nemcsak középkori himnuszok műfordítója vagy katolikus egyházi és vallási népénekek megszövegezője (illetve azok szövegének az aktuális keresztény-katolikus teológiához igazítója) volt, hanem – talán ezzel nem állítok újdonságot – mindez egyben.