Elcsatolt emlékműveink mártíriuma

Igen nagy a veszedelem a mód miatt, ahogy Magyarországgal bánnak – jelenti ki Francesco Saverio Nitti olasz kormányfő Nagyatádi Szabó István és Bethlen István miniszterelnök megállapodnak a kisgazdák 16 pontjában. Gömbös Gyula fegyveres fellépéssel fenyegetőzik, ha a városházára Vázsonyi Vilmosék visszatérnek. Bethlen a Károlyi-kormány szocialistáihoz hasonlítja a fajvédőket és kijelenti: a törvényes kormánynak mindig lesz ereje, hogy a polgárok szabadságát megvédje. A kulturális államtitkár szerint elvfeladás volna, ha az elcsatolt területek mostoha sorsú emlékműveit hazaköltöztetnék.

Az olasz miniszterelnök védelmébe veszi hazánkat, szerinte az európai stabilitást veszélyeztetik a velünk kapcsolatos eljárások. A 8 Órai Ujság október 26-án megírja: „Nitti ismét megbélyegezte a Magyarországgal szemben tanúsított eljárás módját”. Az „Európa tele van lappangó veszedelmekkel” című cikk bécsi tudósítójukra hivatkozva közli, hogy

 Francesco Saverio Nitti olasz kormányfő egy interjúban kijelentette: „A külpolitikai helyzet Európában bizonytalan és tele van veszedelmekkel. Igen nagy a veszedelem ama mód miatt, amellyel Magyarországgal bánnak.” 

A kommunizmus, a diktatúra terjedését is károsnak tartja. „Oroszország a bolsevizmus következtében kevéssé változott lényegében. Most is éppen úgy, mint előbb, abszolutisztikus módon uralkodnak rajta a hatalom kegyetlen, kíméletet nem ismerő birtokosai.” 

Francesco Saverio Nitti   Forrás: Wikipédia

A lap aznap a kormánypárt tanácskozásáról is tudósít. Leszögezik: „azoknak, akik hetek óta válsághírekkel alarmírozták a közvéleményt, súlyos csalódást okozott az Egységes Párt tegnapi értekezlete.” Szerintük kiderült: „mindazok a kombinációk, melyek a miniszterelnök és Nagyatádi Szabó István tárgyalásait egy súlyos következményekkel fenyegető krízis döntő etapjaként igyekeztek feltüntetni, merőben alaptalanok.” 

A Pesti Hírlap arról is beszámol október 25-én, hogy Bethlen István miniszterelnök nem „zárkózik el a kabinetnek bizonyos irányú kiegészítésétől és erre nézve annak idején előterjesztést fog tenni a kormányzónak. Valószínűleg akkor következik el ez a rekonstrukció, amikor Nagyatádi Szabó István visszatér a kormányba.”

A kisgazdák feltételül szabott 16 pontja közül az első három a leglényegesebb. „1: A párt eredeti programjának megfelelő irány kifejezésre juttatása és biztosítása. […] 2. A falu politikájának elősegítése, a földmíves lakosság politikai  és gazdasági megszervezése, nemzetfejlesztési szempontok figyelembevételével, a falu és a város, illetőleg a termelő és a fogyasztó érdekeinek egyensúlyba hozásával.” A 3.: a kormány „kösse le magát” a földbirtokreform törvény sürgős és eredményes végrehajtása mellett. 

A volt és leendő földművelésügyi miniszter az értekezleten elmondja: „Lemondásának legfőbb okai azok a szimptómák voltak, melyek a földreform végrehajtásánál mutatkoztak, s amelyeknek eredményeképpen minden, az országban felgyülemlett keserűség és panasz az ő elébe került.” Nagyatádi rámutat: „a földreform végrehajtásánál nem volt egyöntetű gyakorlat.” Arról is beszél: „ő maga, mint a párt legtöbb tagja állandóan csak biztatott és ígérgetett, sokszor terminusokra kötelező ígéreteket tettek, és ezeknek eleget tenni nem tudván teljesen ferde helyzetbe jutottak választóikkal szemben.” A teljesítetlen ígéretek miatt a falu népének és képviselőiknek viszonya meglazult. 

Bethlen megerősíti, hogy mindenben megállapodtak: „konkrét követelések tekintetében közöttünk eltérés nincs.” Elismeri a panaszok indokoltságát. 

„Bizonyos, hogy a nép széles rétegeiben sok olyan jogos panasz merült fel a közigazgatás ellen, amelyeknek orvoslása szükséges. Ezek a tünetek azonban annak következményei, hogy a háború és a forradalmak következtében a közigazgatás sem mentes azoktól a befolyásoktól és irányzatoktól, amelyek a társadalmi életben is kiütköznek.” 

A tanácskozást követően „a jól végzett munka után a megérdemelt terített asztalhoz siettek. 

Pár percnyi várakozás után a miniszterelnök és Nagyatádi is megérkeztek. Hatalmas éljenzés fogadta őket. A két vezér egymás mellett foglalt helyet. Lelkes hangulatban sokáig maradtak együtt.” 

A T. Házban Gömbös Gyula fenyegetőzik. A Pesti Napló október 24-én úgy fogalmaz: „Gömbös most már egész nyíltan veti fel a maga diktatúráját”. 

Vázsonyi Vilmos polgári demokrata képviselőnek a békebeli Budapest alkotó korszakát a mostanival ellentétbe állító beszédére a fajvédők nem érvekkel reagálnak.

 „Bent az ülésteremben meg sem próbálták a fajvédők, hogy közbeszólásaikkal szembeszálljanak Vázsonyi beszédével, csak éppen a végén hangzott el a terem hátteréből egy pár útszéli megjegyzés. A beszéd túlnyomó része alatt a fajvédők távollétükkel tüntettek.” A folyosón vezérük, Gömbös Gyula antiszemita stílusban kijelenti: a fajvédők fegyveres erővel is megakadályozzák Vázsonyiék újabb bevonulását a városházára.

 Bethlen nyilatkozatban ítéli el Gömböst: „rámutatott arra, hogy a szocialisták fenyegetőztek így a Károlyi-kormány idején 1919-ben, amikor is kijelentették, hogy ha a választás polgári többséget eredményezne, szervezeteik útján gondoskodnak majd róla, hogy a törvényhozás polgári többsége akaratát ne érvényesíthesse.” 

Emlékeztet: a szocialisták akkor bent ültek a kormányban, a mostani nyilatkozat „azonban nem felelős helyről hangzott el és szemben áll vele egy törvényes kormány, amelynek mindig meglesz az ereje és a bátorsága is hozzá, hogy a polgárok szabadságát és politikai véleményének megnyilatkozásait bárhonnan jövő támadással szemben is megvédelmezze.” 

Az 1919-ben lerombolt kassai honvéd szobor         Forrás: Köztérkép.hu

Mozgalom indul az elcsatolt területeken lévő magyar történelmi emlékművek hazatelepítésére, hiszen a legtöbbjüket elköltöztetik vagy lerombolják. A Budapesti Hírlap október 24-i számában Czakó Elemér kulturális államtitkár figyelmeztet: elvfeladás volna, „ha kiköltöztetnénk történelmünket, kultúránkat az elcsatolt területekről”, azon kívül, hogy „a kisebbségek, úgy azok mű- és kultúrkincse is a Népszövetség védelme alatt állnak”. Szerinte „minden elcsatolt műemléknek ugyanaz a mártíriuma, mint az illető kisebbségé”. Az aradi vértanúk emlékműve „éppúgy, mint a pozsonyi Mária Terézia-szobor és a Petőfi-szobrok, a kassai honvéd- és a nagyváradi Szent László-szobrok, mind-mind az illető vidékek talajából nőttek ki, tehát az ottani magyarság egyedüli kultúrtulajdonát képezik”. Biztos benne, hogy eljönnek az idők, amikor ezekből a kérdésekből kivonul a politika és „kicsomagolják szépen a bedeszkázott szobrokat”. Felteszi a kérdést:

 „Mi lenne akkor, ha egy-egy most átmentett emlékművet vissza kellene szállítani a jogos tulajdonosoknak, az elcsatolt magyarságnak?

”