A történelemnek sosincs vége, ahogy kezdete se nagyon. Az országok ugyanis önmagukat másként látják, mint őket a többiek, folyamatként, nem pedig stabil tömbként. Dánia sem az az aprócska félsziget Németországtól északra, hanem egy világbirodalom örököse, amely egykoron, nem is olyan nagyon régen még a világtengereket járta, és kolóniákat hozott létre. Vagyis hasonló Nagy-Britanniához vagy Franciaországhoz, csak kissé kevésbé sikeres.
Az északi nagy kalamajka
A nordikus országok bármennyire is hasonlók, annyira különböznek is egymástól. Bár manapság úgy tűnik, Dánia, Norvégia és Svédország csak a zászlajukban térnek el, történelmük viszályokkal teli és igencsak véres. A viking hódítások során elfoglalt területeket a Brit-szigeteken a későbbi uralkodók úgy tekintették, mint jogosan megszerzett földeket, jogalapnak számítottak és számítanak ma is, mikor a régi királyok már egy évezrede meghaltak. Grönlandra Vörös Erik bukkant rá a nyugati kultúrkör számára, mikor Izlandról elűzték egy gyilkosság miatt. Előtte apja, Thorvald jutott a száműzetés sorsára, őt Norvégiából hajtották el. Vagyis Vörös Erik a mai fogalmaink szerint norvég származású. Ennek megfelelően mikor ő megérkezett az akkor még sokkal barátságosabb éghajlatú Grönlandra, voltaképp Norvégiának foglalta el azt, és alapított két telepet. Később a fagyok megérkeztével a vikingeknek élhetetlenné vált Grönland, ám addigra megérkeztek Kanada felől az inuitok, a ma is élő grönlandiak ősei. A vikingek kihaltak vagy beolvadtak a helyi közösségbe.

Norvégia, a játékszer
Ekkor az európai északon a Kalmar Unió működött, amely összefogta Dániát, Norvégiát és Svédországot, ez utóbbi pedig Finnország nagy része felett is uralkodott. Az 1397 és 1524 között fennálló perszonálunió idején az alkotó államok megőrizték névleges függetlenségüket és területeiket. Grönland, Izland és a Feröer-szigetek Norvégia külbirtokaiként működtek. A Gustav Vasa vezette svéd függetlenségi háború végül sikerrel járt, Svédország kivált az unióból, Dánia pedig lényegében egyesült Norvégiával, s így is maradt még háromszáz éven keresztül. Az akkori Dánia–Norvégia Afrikában, Indiában és a Karib-térségben is fenntartott kolóniákat, rabszolgákat szállított az afrikai Aranypartról a Dán Nyugat-Indiákra, missziós tevékenységet folytatott, vagyis mindenben hasonlított a többi gyarmatosító nagyhatalomra. 1605 és 1607 között Dánia–Norvégia több expedíciót is küldött Grönlandra, hogy megkeresse az elveszett telepeket, de a hajósok nem jártak sikerrel. 1721-ben dán kereskedelmi misszió érkezett Grönlandra, amelyet akkor már kizárólag az inuitok laktak. A dán–norvég elsőség Grönlandon onnantól fogva nem volt kérdéses.