A történelemnek sosincs vége, ahogy kezdete se nagyon. Az országok ugyanis önmagukat másként látják, mint őket a többiek, folyamatként, nem pedig stabil tömbként. Dánia sem az az aprócska félsziget Németországtól északra, hanem egy világbirodalom örököse, amely egykoron, nem is olyan nagyon régen még a világtengereket járta, és kolóniákat hozott létre. Vagyis hasonló Nagy-Britanniához vagy Franciaországhoz, csak kissé kevésbé sikeres.
Az északi nagy kalamajka
A nordikus országok bármennyire is hasonlók, annyira különböznek is egymástól. Bár manapság úgy tűnik, Dánia, Norvégia és Svédország csak a zászlajukban térnek el, történelmük viszályokkal teli és igencsak véres. A viking hódítások során elfoglalt területeket a Brit-szigeteken a későbbi uralkodók úgy tekintették, mint jogosan megszerzett földeket, jogalapnak számítottak és számítanak ma is, mikor a régi királyok már egy évezrede meghaltak. Grönlandra Vörös Erik bukkant rá a nyugati kultúrkör számára, mikor Izlandról elűzték egy gyilkosság miatt. Előtte apja, Thorvald jutott a száműzetés sorsára, őt Norvégiából hajtották el. Vagyis Vörös Erik a mai fogalmaink szerint norvég származású. Ennek megfelelően mikor ő megérkezett az akkor még sokkal barátságosabb éghajlatú Grönlandra, voltaképp Norvégiának foglalta el azt, és alapított két telepet. Később a fagyok megérkeztével a vikingeknek élhetetlenné vált Grönland, ám addigra megérkeztek Kanada felől az inuitok, a ma is élő grönlandiak ősei. A vikingek kihaltak vagy beolvadtak a helyi közösségbe.
Norvégia, a játékszer
Ekkor az európai északon a Kalmar Unió működött, amely összefogta Dániát, Norvégiát és Svédországot, ez utóbbi pedig Finnország nagy része felett is uralkodott. Az 1397 és 1524 között fennálló perszonálunió idején az alkotó államok megőrizték névleges függetlenségüket és területeiket. Grönland, Izland és a Feröer-szigetek Norvégia külbirtokaiként működtek. A Gustav Vasa vezette svéd függetlenségi háború végül sikerrel járt, Svédország kivált az unióból, Dánia pedig lényegében egyesült Norvégiával, s így is maradt még háromszáz éven keresztül. Az akkori Dánia–Norvégia Afrikában, Indiában és a Karib-térségben is fenntartott kolóniákat, rabszolgákat szállított az afrikai Aranypartról a Dán Nyugat-Indiákra, missziós tevékenységet folytatott, vagyis mindenben hasonlított a többi gyarmatosító nagyhatalomra. 1605 és 1607 között Dánia–Norvégia több expedíciót is küldött Grönlandra, hogy megkeresse az elveszett telepeket, de a hajósok nem jártak sikerrel. 1721-ben dán kereskedelmi misszió érkezett Grönlandra, amelyet akkor már kizárólag az inuitok laktak. A dán–norvég elsőség Grönlandon onnantól fogva nem volt kérdéses.
Az együttműködés Dánia és Norvégia között 1814-ig tartott, mikor Napóleon bukásával átrajzolták Európa térképét. Dánia–Norvégia a franciák oldalán állt, Svédország pedig a másikon, Nagy-Britanniával együtt. A kieli békeszerződésben Norvégiát átadták Svédországnak, ám külbirtokai nélkül, azok maradtak Dániánál. Norvégia nem fogadta el a döntést, rövid háborút követően azonban elsimították a viszályt, így perszonálunióban egyesült Norvégia és Svédország, megtartva különállását, ugyanakkor immáron elveszítve azokat a kolóniákat, amelyeket még egykoron Vörös Erik szerzett. Norvégia 1905-ben vált el békében Svédországtól, és szerzett magának külföldről egy királyt, ugyanis addigra egyetlen norvég családnak se voltak királyi gyökerei. Dánia 1919-ben nyújtotta be igényét Grönlandra, amelyet Norvégia vitatott, s igényt tartott a keleti partvidéken a Vörös Erik Földje névre keresztelt területre.
Az ügy nemzetközi döntőbíróság elé került, ahol 1933-ban Dánia győzött.
Az amerikaiak többször felvetették, hogy megvásárolnák Grönlandot Dániától, 1867-ben még csak puhatolózások voltak, 1946-ban viszont már hivatalos ajánlattétel is megtörtént, amelyet Dánia elutasított. Amerika azonban a második világháború idején megszállta a szigetet – hiszen Dániát Németország szállta meg –, majd katonai támaszpontot hozott létre a szigeten, így nem teljesen idegen számára Grönland, ahogy Dánia sem. A jelenlegi Amerikai Virgin-szigeteket ugyanis Dániától vásárolta meg az Egyesült Államok 1917-ben.
Súlyos trilliók
Nehéz megítélni, mennyibe kerülhetne egy ilyen óriási földterület, mint Grönland, ha eladó volna. A környéken feltehetően sok ásványkincs rejtőzik, de ezeknek még a felkutatása is nehézkes, kitermelése még inkább, arról nem is beszélve, hogy a környezetvédelmi előírások betartása szinte lehetetlenné tenné a kincsek kiaknázását. Nem véletlen, hogy Dánia se bántja a szigetet. Ugyanakkor a stratégiai elhelyezkedés épp elég indok arra, hogy Amerika beleszeressen a Grönland-projektbe. A nemzetközi jogban ugyanis folyamatos a vita arról, hogy az Északi-sark körüli vizek kihez tartoznak és mit lehet velük kezdeni. Dánia egy mintegy kilencszázezer négyzetkilométeres régiót követel magának, amely Grönland északi partjaitól egészen Oroszország parti vizeiig tart, átnyúlva az Északi-sarkon. Azok az idők pedig rég elmúltak, amikor egy nagyhatalom kisemmizve egy másik államot aprópénzért megvásárol egy földet, ezzel növelve a területét. Vagyis Grönland megvásárlása feltehetően dollártrilliókra rúgna, amely legalábbis megkérdőjelezi a terv valószínűségét. Arról ugyanakkor lehet tárgyalni, hogy Grönland lakói mit szeretnének kezdeni a saját szigetükkel. Jelenleg széles körű autonómiát élveznek, és egyáltalán nem lehetetlen, hogy egy nap független államként jelennek meg. Csakhogy a bevételeik alacsonyak, Koppenhága évi közel egymilliárd dolláros támogatása elengedhetetlenül szükséges Grönland életének biztosításához. A helyiek identitása nem dán és nem is amerikai, hanem inuit, a többség ősei nyelvét beszéli, természetesen az iskolában megszerzett dán nyelvtudás azt is eredményezi, hogy sokan később Dániában próbálnak szerencsét.
Az Egyesült Államok vonzása egyáltalán nem olyan erős, hogy a fagyos sziget lakói amerikaiak akarnának lenni, igaz, ez eddig nem is nagyon merült fel.
Több, mint néhány lábnyi hó
A megválasztott amerikai elnök, Donald Trump nagy vihart kavart a kijelentéseivel, amelyek alapján Grönland mellett Kanadát is az Egyesült Államokhoz csábítaná. A saját státusával teljesen elégedett Kanada feltehetően soha nem lenne amerikai tagállam, s nem csupán azért, mert erre semmi szüksége, de mert a juharleveles ország éppen a déli szomszéd ellenében jött létre. Kanadában telepedtek le azok a koronahű brit alattvalók, akik vereséget szenvedtek az amerikai függetlenségi háborúban, s Kanada ma is a brit nemzetközösség része, vagyis uralkodója III. Károly király. Ugyan a brit uralom ma már csak formalitás, de létező jelenség, tehát London főképviselőt küld Ottawába, hogy eljárjon a fontos ügyekben brit részről. Az ország miniszterelnöke a főképviselőtől kér engedélyt, hogy feloszlathassák a parlamentet, mielőtt új választásra kerülne a sor, mint az most is történik. A hagyomány mellett ez egy igencsak egyértelmű jel, hogy Kanada a teljes függetlensége ellenére ragaszkodik a brit örökséghez, ahogy a britek is az észak-amerikai országhoz.
Amely eredetileg nem az övék volt, hanem a franciáké, csak Párizsban sokkal fontosabb dolgok is történtek, mint a távoli és vad kontinens meghódítása. A hétéves háborúban Franciaország vereséget szenvedett a britektől és szövetségeseitől, így 1763-ban az összes amerikai külbirtokát elveszítette. Egyedül Louisiana maradt a kezén, valamint Saint Pierre és Miquelon szigete, ahol a halászok a fogást kiszáríthatták, emellett visszakapta Guadeloupe szigetét, amelyen cukornádültetvények voltak. Párizsban úgy vélték, hogy jó cserét csináltak, Kanada a szemükben értéktelenebbnek tűnt, mint Guadeloupe. Voltaire híresen lenézte a kanadai francia területeket, amelyekről úgy tartotta, soha nem lesznek többek fagyott vadonnál, megvédésük lehetetlen Franciaországból, a britek pedig sokkal többen vannak a saját gyarmataikon, így nem fogják tűrni egy másik európai nép terjeszkedését az Újvilágban. Írásaiban Kanadáról azt állítja, az év nyolc hónapjában jéggé van fagyva, „barbárok, medvék és hódok lakják”. Barátjának 1757-ben írt egy levelet, amelyben szerepel a híressé vált mondása, miszerint „sajnálatos, hogy a szegény emberiség saját torkát vágja el néhány lábnyi kanadai hómező miatt”. A mondat különösen ismertté vált a Candide-ból, amelyben Voltaire ismét felhasználta a jeges pusztaság képét. „Valami nagyon ostoba és utálatos dolog, mondá Martin. – Ismered Angliát? Ott is olyan bolondok az emberek, mint Franciaországban? – Ez valami másfajta bolondság, mondá Martin; tudod, hogy e két nemzet örökös harcban van egymással Canada nehány holdnyi hóboritotta földjéért s e háborura több pénzt elfecsérelnek, mint amennyit egész Canada ér. Szerény képességemmel nem tudom pontosan megállapitani, hogy egyik vagy másik országban lehet-e több kötözni való bolondra bukkanni, csak annyit tudok, hogy azok az emberek, akiket meglátogatunk, nagyon epések.” (Fordította Kemény Gábor). Később is folyamatosan bírálta Franciaországot, mert birtokolja Kanadát, bár végül feltehetően nem az ő hatására tartották meg Guadeloupe-ot. Manapság Guadeloupe, Saint Pierre és Miquelon egyaránt Franciaországhoz tartozik, Kanadában pedig ötmillió francia származású ember él, nagyjából az ország lakosságának 15 százaléka, ráadásul ők ma is ott élnek, ahol egykor őseik letelepedtek, a fagyos pusztaságon.
Borítókép: Grönland fővárosa, Nuuk (Fotó: AFP/BIBIKOW WALTER)
