A szerencsejátékosok Mekkája Magyarország mellett van

A szerbiaiak gyakran a szerencsejátékok Mekkájaként hivatkoznak saját hazájukra, nem is alaptalanul. A szerencsejáték-biznisz iszonyúan jövedelmező üzletágnak bizonyult déli szomszédainknál. Bár kiskorúak elméletileg nem léphetnek be a „kladionicákba”, az ország legfiatalabb szerencsejáték-függője mindössze nyolcéves. Mi lehet az oka annak, hogy tömegek képesek a havi fizetésük száz, százötven százalékát is otthagyni ezekben az irodákban? Mi olyan különleges ezekben a termekben? Hogy választ kapjunk a kérdéseinkre, Temerinben, Óbecsén és Újvidéken is meglátogattunk játéktermeket, és egy korábbi szerencsejáték-függő is mesélt nekünk saját tapasztalatairól.

Tönkrement kapcsolatok, percek alatt eltapsolt fizetések, uzsorahitelek, kényszerből eladott földterületek és ingatlanok, folyamatos hazudozás, szorongás és letargia – csak néhány lehetséges következmény, amely könnyen megjelenhet az ember életében, ha szerencsejátékozni kezd Szerbiában. 

Egy szerbiai szlotklub, amely éjjel is várja a szerencsejáték-függőket (A szerző felvétele)

A riasztó lehetséges végkimenetelek ellenére déli szomszédainknál szinte képtelenség olyan emberrel összefutni, aki teljes őszinteséggel kijelentheti, hogy nincs szerencsejáték-függő ismerőse vagy akár családtagja. Az itt élők – némi szarkazmussal megfűszerezve – gyakran a szerencsejátékok Mekkájaként hivatkoznak saját hazájukra, nem is alaptalanul.

 

Nyolcéves szerencsejáték-függő

A szerbiai Szerencsejáték Szervezők Egyesületének adatai szerint az országban mintegy 2900 fogadóiroda van, ami az egy főre jutó fogadóirodák számát tekintve (körülbelül 2300 lakosra jut egy fogadóiroda) háromszor annyi, mint Olaszországban, ötször annyi, mint Nagy-Britanniában vagy hatszor több, mint Spanyolországban. Bár a szerencsejátékokról szóló törvény előírja, hogy az ilyen tevékenységet folytató irodáknak legalább százméteres távolságra kell lenniük egymástól, Szerbiában az üzlethelyiségek javát fogadóirodák foglalják el, gyakran ötvenméteres távolság sincs két objektum között. 

A szerencsejátékokról szóló törvény ellenére Maxbet és Rulet Gaja nevű fogadóirodák egymás mellett vannak Újvidéken (A szerző felvétele)

Bár kiskorúak hivatalosan nem léphetnek be fogadóirodába, a szerb közmédia októberi információja szerint az ország legfiatalabb szerencsejáték-függője mindössze nyolcéves, és minden harmadik tinédzser rászokott a kockázásra. A gyerekek életük első fogadószelvényét gyakran szüleikkel együtt fizetik be, az iskolák közelében pedig a törvényi tiltás ellenére is számos helyen vannak ilyen játéktermek.  

Mennyi a bevétel?

A legtöbb fiatal unalomból, kíváncsiságból, a valahova tartozás vágya vagy a könnyű pénzkeresés reménysugara miatt kezd bele a hazárdjátékba. Az eddig is széles társadalmi rétegeket érintő problémát tovább súlyosbítja, hogy az online szerencsejáték is egyre népszerűbbé válik az országban. A fogadóirodák különböző kedvezményekkel, ingyenes szerencsekerék-pörgetésekkel vonzzák be az új kuncsaftokat. 

A sportszerető nemzet legnépszerűbb sportcsatornáin szinte már a csapból is a fogadóirodák reklámja folyik, de a hirdetőtáblákat is ellepték a sorsjátékokról szóló plakátok. 

A szerbiai szerencsejáték-ipar pörgésének intenzitását jól demonstrálja, hogy a Mozzart Bet nevű fogadóiroda a Szerb Szuperliga (Mozzart Bet Super liga Srbije, az NB1 helyi megfelelője – szerk.) első számú támogatójává vált – úgy, hogy a cég korántsem egyeduralkodó az ország szerencsejáték-piacán. Csak az említett cég 23,28 milliárd dináros (közel 200 millió eurós) bevételre tett szert 2023-ban.

Mégis mi lehet az oka annak, hogy tömegek képesek a havi fizetésük száz, százötven százalékát is otthagyni ezekben az irodákban? Mi olyan különleges ezekben a termekben? Hogy választ kapjunk a kérdésekre, Temerinben és Óbecsén is meglátogattunk játéktermeket, Újvidéken pedig kétezer dinárral (körülbelül hétezer forint) szerencsét is próbáltunk.

A hely, ahol megáll az idő

Márkanévtől és településtől függetlenül, mintha az összes fogadóiroda ugyanarra a mintára készült volna el Szerbiában. A „kladionicák” (így hívják őket a helyiek) többnyire fényárban úszó, csillogó, már-már hívogató épületek. A létesítményeken ha vannak is ablakok, azok sötét, átláthatatlan fóliával bevontak. Belépve a játékterem ajtaján körülbelül egy tucat tévéből, asztalokból és székekből álló helyiségben találjuk magunkat.

Első ránézésre úgy tűnik, mintha a jelenlevők valami életbevágóan fontos, sorsforgató tevékenységet űznének éppen. 

Valaki előtt kávé, üdítő, míg mások előtt üveges sör áll. Egyesek cigarettáznak, papírokat töltenek ki, míg mások rezzenéstelen arccal a televízió képernyőjére merednek, negyedpercenként egy pillantást vetve a kezükben tartott fecnire. 

Órák nincsenek a fogadóirodában, a legtöbb helyen napfény sem szűrődik be (Fotó: Shutterstock)

Az alsó kijelzőkön élő sportközvetítéseket, javarészt focimeccseket látunk, míg felettük különböző számjátékok eredményeit követhetjük. Órák nincsenek a fogadóirodában, a legtöbb helyen napfény sem szűrődik be, így néhány perc után teljesen elveszítjük kapcsolatunkat a külvilággal. A teremben síri csend van. Csak elvétve hallunk egy-egy káromkodást, vagy egy csendesebb örömködést. A dohányfüstöt szinte már vágni lehet a levegőben. A sarokban cigarettázó, de a többiekhez képest kevésbé gondterheltnek tűnő középkorú férfi éppen az esti Bajnokok Ligája meccsek vélt eredményeivel tölt ki három tikettet. 

Egy biztos bejön közülük. Kiszámoltam. A nyeremény garantált. Egyenként száz, összesen háromszáz euró lesz a tét

– mondja Nikola, aki magabiztosságával azonnal meggyőz bennünket, így a férfi – teljesen észszerűnek tűnő – tippjeivel mi is kitöltünk három szelvényt, egyenként ötszáz dinár értékben. 

Beszélgetőtársunktól azt is megtudjuk, hogy az aktuális, nagyjából húszfős létszám kifejezetten alacsonynak számít az adott fogadóirodában. 

Ennek oka, hogy a hónap végére a legtöbb szerencsejáték-függő már eljátssza a fizetését. 

– Tizedike a csúcspont. Bevallom, én is csak azért vagyok még itt, mert szép összegeket nyertem ebben a hónapban – árulja el nevetve. Nikola egy útépítő cégnél dolgozik. Január elején még ötezer volt, de már csak háromezer eurós tartozása van. Ha a három tikett közül valamelyik bejön, azt is visszafizeti – állítja.

A sötét szoba rejtélyei

– Szeretek fogadni. Valami boldogság nekem is jár az életben. Tudom, hogy veszélyes, de én nem vagyok függő. Ha igazi szenvedélybetegeket kerestek, akkor menjetek hátra, a sötét szobába az ütögetőkhöz. Azok a fickók tényleg fanatikusak – tanácsolja. Állítása szerint ott olyan férfiak is megfordulnak, akiknek már a házuk is ráment a helyiek által nyújtott uzsorahitel visszafizetésére. Miért hívják sötét szobának a nyerőgéprészleget? Míg a képernyős helyiségben a hagyományos lámpák is világítanak, addig a hátsó szobában csupán a nyerőgépek csalogató fénye ölel körbe bennünket. 

 (A szerző felvétele)

És hogy kik az ütögetők? A játékosok, akik idegességükben néha már ütik a gépeken látható gombokat. Mielőtt elindulnánk hátra, a szerencsejátékra szánt összes megmaradt pénzünket (500 dinár, körülbelül 1800 forint) feltöltjük a játékgépre, amelyet errefelé csak „szlotgépnek” neveznek. Tíz dinárra állítjuk a tétet. 

A szerencse forgandó

Egy kissé túlsúlyos férfi, Bosko ül le mellénk. Tízezer dinárt (körülbelül 37 ezer forint) töltött fel a pultnál a gépre. A harmincas évei derekán járó férfi gombnyomásról gombnyomásra nyer, bár rezzenéstelen arca mit sem sejtet minderről. Míg mi lassan elveszítjük az összes pénzünket, ő a befektetett összeg tizennyolcszorosán áll (körülbelül 630 ezer forint). – Mikor szándékozod felvenni a nyereményed? – kérdezzük a férfitól, mire ő a vállait megvonva, szelíd mosollyal közli: „pa ne znam brate”. Ami szó szerinti fordításban annyit jelent: „nem tudom, testvérem”. A szerencse azonban forgandó: 

Bosko egyre hangosabban üti a gépét, végül pedig teljesen lenullázza számláját. 

Mi a befektetett összeg négyszeresével kiszállunk. Bosko nálunk könyörög kölcsönpénzért. Elhajtjuk.  

Amíg mi játszottunk, Nikola eltűnt a fogadóiroda előteréből. Sorsjegye nem hozta el a szerencséjét. Mi valamivel jobban jártunk: annyi pénzzel távozunk a fogadóirodából, mint amennyivel beléptünk. Egy korábbi szerencsejáték-függő intelmei szerint ez nem is olyan nagy baj. 

Az első nyeremény

– Szerencsejáték-függő barátaim arról számoltak be nekem – és így történt ez velem is –, hogy az első szlotozás alkalmával szép summát nyertek. Valami rafináltság lehet benne. Így lehet rászoktatni az embereket – mondja a neve elhallgatását kérő, egykori szerencsejáték-függő szerbiai férfi (írásunkban Róbertnek nevezzük). Róbert tizenhat éves sportrajongóként barátaival tért be először a fogadóirodába. Aprópénzzel fogadtak futballmérkőzések eredményeire. 

Néhány héttel az első szelvény kitöltése után a tapasztaltabb szerencsejátékosok behívták őt a sötét szobába, ahol sikeresen megsokszorozta a pénzét.

– Az első győzelem után az első vereség is mérföldkő. Az ember ilyenkor vissza akarja szerezni a pénzét, fogadkozik magában, hogy csak a befektetett összeget szerzi vissza, aztán soha többé nem játszik. Ezt senki nem tartja be. Jönnek a kölcsönök, mennek a pénzek. Ördögi kör ez. Soha nincs vége – meséli, hozzátéve, hogy valóban megjelentek a szerencsejáték-függők körül Szerbiában az uzsorások, akik különböző illegális módszerektől sem riadnak vissza, ha a kölcsönadott összeg többszörösét nem törlesztik időben a kuncsaftok. 

Róbertet a fogadóirodák trükkjei és a szerencsejáték alapvető természete mellett a közeg is magával ragadta. 

– Együtt néztünk a meccseket barátainkkal, söröztünk, versenyeztünk ki nyer többet a gépeken, vagy ki tippel jobban egy-egy mérkőzésre. Ismeretlen emberekkel alakítottunk ki pillanatok alatt baráti viszonyt. Egy családi környezet fogadta ott az embert, mindnyájan egy csónakban eveztünk. A magány sötét szobájába eladósodva hazatérni azonban nem egy leányálom – részletezi. Róbert szerint a figyelmes emberek könnyen kiszűrhetik, ha van a környezetükben szerencsejáték-függő. Mint meséli, ő sportos, bulis, életvidám fiatalból nagyon gyorsan szorongó, magába zárkózó, krónikus lehangoltsággal küzdő egyénné vált. 

Semmi más nem érdekelt, csak a játék.

– A folyamatos pénzhiány is szembetűnő lehet, az ember idővel azonban lelkileg annyira magába zuhan, hogy már ezért sem képes aktív társasági életet élni. Egy utolsó senkinek éreztem magam – emlékszik vissza. Róbert szerint a leszokáshoz vezető út első lépése a legnehezebb. – Önmagunknak kell bevallani, hogy függők vagyunk. Ezután pedig fel kell tennünk a kérdést, hogy akarunk-e változtatni az életünkön. Ha igen, akkor kérjünk segítséget családtagjainktól, barátainktól, szakembertől! Egyedül szinte képtelenség abbahagyni – véli a korábbi szerencsejáték-függő.

A Szerencsejáték Zrt. magyarországi szerencsejáték-függőkről szóló utolsó felmérését egyébként 2019-ben tette közzé. Az akkori adatok szerint a felnőtt lakosság négy százaléka volt függő. Magyarországon a kormány 2012-ben döntött a pénznyerő játékautomaták működtetésének szinte teljes tilalmáról. Az indoklás szerint a korábbi intézkedések csak részben érték el azt a célt, hogy a leghátrányosabb helyzetben élők ne dobálják játékgépekbe a pénzüket, ezért volt szükség a betiltásukra. A Szerencsejáték Zrt. az ELTE PPK Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszékével és a Pro Psychologia Alapítvánnyal együttműködve segélytelefon-szolgáltatást működtet. Szerencsejátékkal összefüggő problémák, kritikus helyzetek kezelése esetén ingyenesen, anonim módon hívható hétköznapokon 15–19 óra között a 06 (21) 262-0603 telefonszámon.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: 123RF)