Az asztalon porceláncsészék és műsoros kazetták, lejjebb, a lábaknak támasztva keret nélküli olajfestmények, valamivel odébb jobb napokat látott fürdőszobabútor és egy repedt ernyőjű állólámpa.
– Orvosi maszkot, uram? – bök az árus a pőre aszfalton gubbasztó, ívbe hajtott plasztiklapok, a Covid–19 előretörése idején igencsak keresett arcpajzsok felé.
A helyi vendéglátóipari egység felől ekkor hangos zene csap felénk: a presszórock védjegyének számító szintetizátoros alapokat előre rögzítették, de az éneket egy fehér izompólót és apró sörhasat viselő, ősz, borostás férfi szolgáltatja – még csak nem is igazán hamis. Saját örömére dalolhat, mivel közönsége mindössze két főből áll. Miután a harmadik pavilonsor is elmarad mögöttünk, elhalkul a hangja, már csak azért is, mert valaki túráztatni kezd egy ütött-kopott, húsz-huszonöt éves Nissant.
A budai zsibvásárban – a budaörsi virágpiacon – járunk, június utolsó szombatján ugyanis ez a hely adott otthon az év első képregényes rendezvényének. A járványveszély miatt mind a márciusra tervezett börzét, mind a májusra ütemezett fesztivált el kellett halasztani, a korlátozások enyhülésével ugyanakkor lehetőség nyílott szabadtéri program megszervezésére.
A negyedik pavilonsor narancssárga kupolái alatt sorakozó hatvan asztalt így a hazai képregényes szakma, valamint egyéni árusok portékái foglalják el: címek szerint szétválogatott vagy dobozokba rendezett, védőfóliába csomagolt vagy „mezítlábas”, régi vagy új kiadású, megkímélt vagy megviselt állapotú kiadványok, magyar, angol, német, holland, francia nyelvű képregények.
Az antikvár kínálatban a II. János Pál pápa életét bemutató, 1983-ban megjelent füzet éppúgy megtalálható, mint a rabszolgasorból a királyi trónig jutó Conan, a barbár kalandjai, a Füles Rejtő-sorozatának darabjai vagy Tarzan, a majmok fiának dzsungelküldetései.
– Ha minden igaz, az épp egy dedikált példány – siet a felvilágosítással a szakállas fiatalember, amint kézbe veszek egy hazai kiadású horrortörténetet. Mint megtudom, gyűjtő, és csak azokat a darabokat bocsátja most áruba, amelyek nem hiányoznának a kollekciójából. A Transformers-történetek például már el is keltek.
A rajzok meglehetősen darabosak, így visszateszem a füzetet az asztalra. A fiatalember magához húzza, átpörgeti.
– Mondtam, hogy dedikált! – állapítja meg elégedetten, majd elfelhősödik a tekintete: – Talán el sem kéne adnom?
Az I. Budai képregénypiacon debütáló újdonságok mezőnye semmiképp sem mondható gyengének: az előzetesen közzétett lista szerint mintegy huszonöt kiadó csaknem hatvan kiadványa kapható itt. Ez csak az év első felének termése, egyelőre nem látszik tisztán, mit tartogat a második fele, de valószínű, hogy a tavalyi – minden eddigi megjelenési rekordot megdöntő – évhez képest visszalépést hoz majd.
Börze a budaörsi virágpiacon. „Talán el sem kéne adnom?”
Fotó: Teknős Miklós
Szép Eszter, a Magyar Képregényszövetség vezetőjének tájékoztatása szerint 2019-ben ugyanis 431 képregény látott napvilágot idehaza, amelyek közül 81 magyar alkotás volt, 63 pedig első megjelenés (vagyis nem újrakiadás)! Tavaly tehát felfutásnak indult a hazai képregénypiac, ám ebből nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni: a kínálat gazdagsága nem feltétlenül jelent jelentős bevételt is.
A hazai mezőny virulens műfaja a kaland (az érdeklődők például a legendás magyar vadász, Kittenberger Kálmán vagy a maszkos kaliforniai igazságtevő, Zorro merész vállalkozásait követhetik nyomon); többen egy-egy alkotói közösség tagjaként dolgoznak; végül: nem egy, nem két hazai rajzoló lehetőséghez jutott Amerikában (legutóbb például László Márk készíthette el a Hellboy – vagyis Pokolfajzat – nevű, tűzvörös bőrű démon tízoldalas papírmoziját). A magyar képregényszakma legjobb, adott évi produktumának járó Alfabéta Díj 2006 óta létezik. Legutóbb Maria Surducan és Benczédi Anna Júlia kapták az általuk létrehozott Vízitündér sorozat első részéért.
Az árusok elmondása szerint a kisebb szereplők kiadványai néhány száz, a nagyobbakéi néhány ezer példányban találnak gazdára, túlnyomórészt az interneten és különféle rendezvényeken – fesztiválokon és olyan vásárokon, mint a jelenlegi. A becslések szerint egy-egy ilyen alkalomra átlagosan 2000-2200 fő szokott ellátogatni, zömmel 25 és 45 év közötti férfiak.
– A Mercurio Loi második része megjelent már? – érdeklődik mellettem az említett korcsoport felső határát feszegető férfi. A nemleges választ hallva kissé csalódottan tovább lép.
– Ha a rajzolót is ki kell fizetnem, semmiképp sem jön ki a matek! – vallja meg egy ekkor egy nagydarab alak a szemközti asztaloknál. Nyilván egy kiadó képviselője, aki valamelyik tervezett – vagy épp soron lévő – kötete készítésének részletet fedi fel a mellette álló, vékonyabb testalkatú társa előtt. Mielőtt az válaszolhatna, néhány pavilonsorral odébb ismét felharsan a presszórock – az alkalmi dalnok alighanem kávészünetet tartott eddig –, ám ez sem akadályozza meg a következő stand mögött álló eladót abban, hogy megszólítsa a szomszédjától üres kézzel távozó, imént említett érdeklődőt: – Jól láttam, hogy az Egérőrséget tetted be a szatyrodba az előbb? Szeretném megvenni a lányomnak, de nem tudom, hány éves kortól ajánlják. Ide tudnád adni egy fél percre, hogy belenézhessek?
Szuperhősök és szuperbűnözők
Aki a nyolcvanas években volt tizenéves, a Pajtás-Pif magazinban, az Alfában, a Hahotában és az eredetileg 1981 és 92 között megjelenő Kockás magazinban leginkább francia képregényekkel találkozhatott. Olyan karaktereket ismerhetett meg, mint a civakodó kutya-macska páros, Pif és Herkules vagy Asterix, a mokány és leleményes gall, vagy Rahan, a zord idők fia.
A 2017 végén újraindult Kockás magazin a régi kedvencek mellett újabb hősöket is bemutat, az érettebb korosztály például a Blueberry hadnagyra, a keménykötésű westernhősre vagy Valerianra, az űrhajóval utazgató téridő-ügynökre váró megpróbáltatások miatt izgulhat. A hazai képregénypiacon ma az amerikai – a túlnyomórészt szuperhősök és ellenfeleik, a szuperbűnözők összecsapásait bemutató – képregényekre mutatkozik a legnagyobb kereslet. Peter Parker, vagyis a csodálatos Pókember az egyik legnépszerűbb alak, de például Batman esetei is sokakat érdekelnek. (Mivel nincsenek szuperképességei, Gotham City védelmezője nem számít szuperhősnek! Ne hagyjuk magunkat beugratni!) Az e karakterek főszereplésével készült, nagy költségvetésű, látványos hollywoodi kasszasikerek fokozzák a figurák „képregényalapú” kalandjai iránt mutatkozó érdeklődést.
