A Pendely dalai – Népzene a XXI. században

Vajon tudja-e egy mai tizenéves, mi is az a pendely, bő gatya? – és akkor a parapácsról még nem is beszéltem. Ezek a nevek népzenét előadó együtteseket takarnak, most csak az utolsó szó jelentését fedem fel: a székelyek az ügyes, talpraesett, jó beszédű embert nevezik így.

Debrecenben a zeneművészeti képzés 1862-ben indult el a Debreceni Zenedében. Ennek jogutódja a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, amely az elmúlt években országos elismertségre tett szert. Népzenei képzés két évtizede folyik itt, a Pendely Énekegyüttes tíz éve alakult, tagjai a népszerű televíziós népzenei tehetségkutatón is feltűntek. Vendégzenészekkel társulva ők adtak a kezünkbe egy csokrot magyar népdalokból. Az előadók ismerik az adatközlők egy részét, és több gyűjtési helyszínre ellátogattak.

Ezen a lemezen hagyományos magyar népzenét hallunk fiatal előadóktól. Ízes tájnyelven énekelnek, őszinte élvezettel muzsikálnak. Változatos, izgalmas énekhangokat hallunk, de az őket kísérő hangszeres előadók is biztosítják a sokszínűséget. Emlékezetes és megkapó Navratil Andrea és Tóth Lilla finom vibrátójú, mély hangszínű zoboralji éneke, amelynek elején egy mindössze hat hangból álló dallammal idézik meg a szerelem mélységét és reménytelenségét – Agócs Gergely dudakíséretével. Két összeállítást is hallunk a táncházasok körében nagyon népszerű többszólamú (ahogy a gyűjtés helyszínén mondják: kontrás) éneklésből a felvidéki Magyarbődről és Imregről. A magyar népdal alapvetően egyszólamú, de az idegen hatás vagy a variánsok egymásra éneklése finom, a dallamsorok bizonyos pontjain (sosem a dallam végén) hallható pici két-három szólamúságot eredményez. Bartók Boglárka buzai (Mezőség) keservesei is szívhez szólóak.

A hagyomány a múlt továbbvitele, a múltban létrejött, megtapasztalt és jónak vagy hasznosnak ítélt gyakorlatok fenntartása. Hagyománnyá válhat ma is az, ami továbbvitelre alkalmassá válik.

A debreceni zenészek kezdeményezése máris ilyen. Jelenben induló, múltba tekintő, a jövőt meghatározó hagyomány. A debreceni előadók a kodályi elképzelés megvalósítói: zeneileg képzett, de a népi gondolkodásban is jártas, művelt fiatalok.

A felvételek hangzástere nem a népzenéhez szokott fülnek való, a hangszín kissé fémes. Ennek ellenére a zenei hatás plasztikus, a szólamok arányosak. (A hangmérnök Sándor Csaba.) A CD szerkesztője, zenei rendezője Agócs Gergely néprajzkutató, előadóművész. Rajta kívül Sáriné Szebenyi Judit és Tóth Lilla, az iskola népzenetanárai vettek részt az anyag összeállításában. A magyar nyelvterület számos pontjára kalauzolnak el minket dalaikkal a Mezőföldtől Zoboralján, a Mezőségen át Gyimesig, természetesen saját vidékükre kicsivel több időt szánva.

Agócs a lemez bevezetőjében Lajtha Lászlót, a magyar népzenetudomány egyik XX. századi klasszikusát idézi, aki 1962-ben Párizsban mondta el, hogy túl vagyunk azon, mit is kell énekelni, van elég gyűjtésünk, rátérhetünk az „ahogyan”-ra, azaz az előadói kérdésekre. Agócs hozzátesz a ma egyre fontosabbnak tetsző gondolatot, a „miért” kérdését. Vajon miért is kell egy letűnt kultúra gyöngyszemeit újra és újra elővenni és viselni? Ez a zenei anyag válasz erre a kérdésre.

(Pendely: Debrecenbe’ nyílik a virág… 2020, Fonó Budai Zeneház)