A Szívkirálynő halála

A kapcsolatok többsége prózaian indul, még ha utólag a férfiak és a nők rózsaszín ködöt fújnak is rá.

Ki kellett mozdulnom a lakásból, úgy éreztem, hogy nincs maradásom. Nem rohadhatok egész nap a betoncellában. Betettem magam mögött ajtót, aztán a rácsot is. Betörők járják a házakat, a lakók börtönné alakítják lakásukat, úgy védekeznek. Zsebre vágtam a kulcsot. Egy hete kaptam a Szívkirálynőtől, mert „jól viselkedtem”. Mintha az örökkévalósággal lenne egyidős a kapcsolatunk. Pedig csak három hete vetettem le előtte az ingem, és feküdtem hasra kipárnázott asztalán. Rábíztam a testem, visszavonásig. Akkor dőlt el a sorsom, amikor megnyomtam a kapucsengő gombját, és beleszóltam: „A rendelésre jöttem.” Rögtön felhangzott a válasz: „Jöjjön fel a nyolcadikra. Várom.” A rozzant porckorongom hozott ide, ebbe a panelsilóba, melynek a liftjében lefelé menet a trágár feliratokat bámultam.

Nem költözködtem ide, eszem ágában sem volt. A tragacsommal érkeztem, meg egy bőrönd ruhával. Két öltöny, három pulóver, négy ing. Cipők, papucs. Gatyák, zoknik és pizsamák, amelyek ki tudja, mióta kísérnek. Amikor először jártam itt, csak pénztárca volt nála, benne a cím: Surranó utca 24/D, nyolcadik emelet 4., „gyógymasszőr és sorselemző”. Ki gondolta volna akkor, hogy a második kezelés során kicsírázik bennünk a vágy, és termést is hoz, amelyet le is aratunk? Így lettem néhány nap alatt ismeretlen vendégből Szívkirály.

Nem éreztem semmi rendkívülit az első kezelés során, csak valami különös bizsergést. De a kapcsolatok többsége ilyen prózaian indul, még ha utólag a férfiak és a nők rózsaszín ködöt fújnak is rá. Végül úgy éreztem, félreértem a kedvességét. Nem kezdett ki velem, csak képzelődtem. Micsoda képtelen ötlet, Szibillával szeretkezni, gondoltam. Öltözködés közben udvariasságból megkérdeztem: „Jósol is azoknak, akiket masszíroz?” „Csak ha külön kérik, és fizetnek érte. De magának kivetem a kártyát, mert kíváncsi vagyok arra, mit mondanak rólunk a lapok.” „Akkor legközelebb már tudjuk, mihez tartsuk magunkat”, feleltem, és megbeszéltük, mikor jövök legközelebb.

Átmentem a nevenincs parkon, és a következő panelháznál jobbra fordultam. Itt van Tibi papa kifőzdéje. Sokaknak a nap fénypontja, amikor betérnek ide. A falakon ősrégi plakátok reprodukciója. Műanyag széken ülő öregasszony kanalazza a főzeléket, fogadja egy ételhordós öregúr köszönését: bár csak egyetlen pillanatra, de oldódik a magánya. Három meszes ruhájú férfi. A közelből ugrottak le, közben megtárgyalják az esti meccset, utána folytatják a festést. Divatosan öltözött nők és férfiak ugratják egymást evés közben. Egy ingatlancég ügynökei, valami fejtágítón vettek részt a közelben. Három hónapig próbaidősök, ha nem hozzák az előirányzott bevételt, repülnek.

De most még kedélyesen csevegnek, ügyet sem vetnek rám. Sorra kerültem. Tálcámon párolgott a nyolcszáz forintos menü. Paradicsomleves, rakott kel. Mikor ettem utoljára? Nem tudtam felidézni, mivel töltöttem meg tegnap a gyomrom. Talán spagetti volt, de ez nem biztos. Vagy finomfőzelék fasírttal? Mindegy. Tibi papánál minden napnak ugyanaz az íze. Visszavittem a tálcát az edényekkel. A mosogató öregasszony megköszönte.

Eszembe jutott, hogy Szívkirálynőmnek kettő és három között vendége lesz, egy gáláns öregúr. Figyelmeztetett, hogy ne legyek otthon, zavarnám a szeánszot. Mi lesz a műsor? A lelkek egyesülése a kártya fölött? Erogén zónákra is kiterjedő masszázs? Vágyfokozás, határ a csillagos ég? A férfitest primitív hangszer. Csak az a nő nem játszik rajta, aki nem akar. Felmerült bennem, hogy másokkal is osztozom Püthia kegyein, ismeretlenekkel, akik talán már hosszabb ideje diszkréten hozzájárulnak a háztartás költségeihez. De az is lehet, hogy tévedek, alaptalanul gyanakszom. Milyen jogon sajátítom ki őt? Fizetek annyit a kosztért és kvártélyért, hogy szemrehányást tehessek? Pillanatnyi tűnődés után lemondtam arról, hogy kiderítsem az igazságot. Tőlem ugyan zöröghet a haraszt. Menjek vissza, és hallgatózzam a lépcsőházban?

Pedig ha akkor erőt vesz rajtam a féltékenység, talán másképp alakulnak a dolgok. Nem mentem vissza, mert nem gyötört elég intenzíven a kétség, hogy megcsalnak-e, vagy sem. Közönyös voltam, és fásult. A zöld szemű szörny, mely az imént megpróbált lázba hozni, csak akkorára nőtt, mint egy gyíkocska. Rám pislantott, majd remegve elinalt, eltűnt egy bokor alatt. Feltámadt a szél. Úgy lépkedtem, mint egy robot. Kikerültem a kutyapiszkot, aztán visszarúgtam egy arrafelé guruló labdát. Távolodtam Tibi papa kifőzdéjétől, a gyorsvasút megállója felé tartottam.

Szerényi Gábor rajza

Bementem a könyvtárba, ott jutott eszembe újra a Szívkirálynő. Immár féltékenység és birtoklási vágy nélkül gondoltam rá, de azért el voltam szánva, hogy este, elalvás előtt magamévá teszem. Itt az ideje, hogy újra élvezzük az örömöt, amelyet az istenek is megirigyeltek, ezért változtak időről időre emberré. Próbáltam magam ráhangolni az esti találkozásra, mégsem volt kedvem visszamenni Csepelre. Pedig tudtam, hogy előbb-utóbb rákényszerülök, nem kószálhatok az idők végezetéig. Eleredt az eső, egy csehóban közöttem ki. Csillogó szemű, fekete lány csapolta a sört, és igyekezett lelket verni a pultnál mélázó pasikba. „Na, mi van, közületek mindenki összeveszett otthon az asszonnyal?” „Az kéne még, hogy nős legyek”, mondta egy férfi. „Besokalltál?” Erre kibuggyant belőle a keserűség. „Három nőnek lett elege belőlem egymás után.” „Ittál? Vagy megcsaltad őket?” „Azt még elnézték volna. Csak a találmányaimat nem bírták elviselni.”

Végighallgattam a nekibúsult feltaláló történetét. Nem tudtam, mennyi igaz belőle, és mennyi nem, de nem is nagyon érdekelt. Hagytam, hadd teljen az idő. A férfi valami haditechnikai kütyüt talált fel, még az antivilágban, amelyet Afrika-szerte alkalmaztak a tankok. De egy huncut vasat sem kapott érte, csak valami kitüntetést, amelyet néhány év múlva bárki megvehetett magának az ócskapiacon. Amikor a komcsik megbuktak, végre el akarta adni a találmányát. Követségekre járkált, felajánlotta szolgálatait a katonai attaséknak. Beszélt az amerikaiakkal, a németekkel, a kínaiakkal… Nem hagyta annyiban. Most is vagy három találmányon dolgozik. Minden pénzét a megvalósításukra költi. Amit egy nő sem bír cérnával. „Szomorú történet. De nekem most már mennem kell. Szólj majd, ha feltaláltad a halálsugarat”, búcsúztam el tőle.

Lassan lépkedtem, húztam az időt. Elállt az eső, viszont koromsötét lett. A ház elé érve felnéztem a nyolcadik emeletre. Úgy láttam, hogy mind a három ablakunk világos. Nem értettem, mi zajlik. Úgy látszik, Szívkirálynőhöz vendégek jöttek. Talán a vidéken élő húga a gyerekével. Szólhatott volna előre. Vagy váratlanul állítottak be? Bíztam abban, hogy nem alszanak ott.

A kapu előtt rendőrautó fogadott. A lift foglalt volt, hiába vártam rá. Elindultam felfelé.

A hatodikon, a lépcsőfordulónál csődület fogadott. „Nem lehet továbbmenni, helyszíni szemlét tartanak a zsaruk. Szalaggal zárták le a lépcsőházat.” „Mi történt?” „A nyolcadikon elkaptak egy nőt. Hurokkal fojtották meg. Azért találták meg gyorsan, mert a gyilkos nyitva hagyta az ajtót.

A szomszéd bement megkérdezni, nincs-e valami baja. Az előszobában találta, a padlón.” „A rendőrök mindenkit kikérdeznek, hogy mit látott. És keresik a pasiját, aki néhány hete költözött hozzá.”

Éreztem, hogy őt ölték meg. A nyolcadikon, a másik három lakásban idős pár lakik, meg egy öregasszony és egy sokgyerekes cigány család. Új vendég jött a Szívkirálynőhöz? Az tehette. Hogy miért, arról sejtelmem sincs. Hiszen valójában őt sem ismertem. Megjósolta, hogy közünk lesz egymáshoz, de azt nem sejtette, hogy rá mi vár. Nem volt kedvem ahhoz, hogy a rendőrök magukkal vigyenek és kihallgassanak. Időre volt szükségem. Ott a lakásban a számítógépem, annak alapján úgyis megtalálnak. De az még néhány napba telik.

Nem kellett volna visszajönnöm. Már itt sem vagyok. Amúgy sem aludnék szívesen a lakásban, még ha elviszik is a tetemet. Elindultam a kíváncsiskodó, szörnyülködő lakók között, lefelé a lépcsőn. Senki sem szólított meg, még nem ismertek. A parkolóban állt a régi, kimustrált kocsim. Szerencsére hagytam benne benzint, ha nem is sokat. Beültem, vártam, hogy kissé megnyugodjak. Reméltem, hogy nem futok bele rendőrségi ellenőrzésbe, nem szondáztatnak meg. Beindítottam a kocsit, és gázt adtam, és elindultam, ki a Dunakanyarba, a nyaralóba, amely a válásom után maradt.