A tudományban forradalmi, a politikában liberális, a magánéletében erősen konzervatív volt Charles Darwin, akinek munkássága kapcsán zajlott le az egyik utolsó nagy harc a tudomány és a keresztény egyházak között. Az eredmény jól ismert: az angol tudós átalakította az emberi faj eredetével kapcsolatos nézeteket, provokálta korát, sőt még ma is provokálóan hathat.
Darwinról mindenki hallott, de kevesen ismerik igazán ezt a kivételes embert – a megannyi róla szóló életrajz ellenére sem. Stellan Ottosson gondolt egyet, és elénk tárt nem egy újabbat, hanem valami különlegeset. Minden benne van, ami fontos vele kapcsolatban, de emellett rengeteg új adatot is közöl. Megismerjük rendkívül nagy termetű apai nagyapját, Erasmust, az orvost, aki hasonlóan testes kocsisát küldte maga elé beteglátogatáskor. Ha azt megtartotta a padló, ő is bement gyógyítani. A nagyapa találkozott Rousseau-val, nem mellesleg kora Angliájának legismertebb költője és írója volt. Zoonomia című orvostudományi művében az élet kialakulásáról és változásáról elmélkedik – unokája egészen messzire jut a morfondírozásban. Darwin apja szintén köztiszteletben álló orvos, aki egyszer alaposan leszidta fiát hanyagsága és gyenge tanulmányi eredménye miatt.
„Téged semmi sem érdekel a vadászaton, a kutyákon és a patkányfogáson kívül, szégyenére válsz önmagadnak és az egész családnak” – ezt a kitörést minden Darwin-életrajzban idézni szokták. Jó példa arra, hogy a fiukban, lányukban csiszolatlan gyémántot kereső apák olykor vakok. Némi mentség, hogy akik ismerték, csendes, jóindulatú kisfiúként emlékeztek rá, akiben semmi különös tehetséget nem láttak.
Apja azt akarta, hogy Charles fia is orvos legyen, de milyen orvos az, aki nem bírja nézni az ekkor még érzéstelenítés nélkül végzett műtéteket. Az üvöltő gyerek látványa mély benyomást tett rá. „Soha többet nem mentem el újra, nem hiszem, hogy lett volna olyan erős indíték, amely rábírhatott volna; hiszen ez még jóval a kloroform áldott napjai előtt történt. E két eset hosszú éveken át valósággal kísértett.”
Az orvostanhallgatóból hamarosan teológushallgató lett a Cambridge-i Egyetemen, de lehetett volna bármi, mert apja hatalmas vagyona neki és testvéreinek egyaránt biztos megélhetést garantált. Majd jött a Beagle kutatóhajó és az öt éven át tartó felfedezőút Dél-Amerika partjainál, Ausztrália környékén, megismerte a Galápagos-szigetek pintyeit, és olyan őrültnek tűnő ötlet is kíváncsivá tette, hogy vajon milyen íze lehet egy teknős vizeletének. Megkóstolta, és megtudta. „Aki hajlandó akár csak egyetlen órát is elpazarolni, semmit sem tud az élet értékéről” – mondogatta.
A kötet hírt ad Darwinnak az unokatestvérével kötött házasságáról, gyermeknevelési elveiről, minden apróságról, amely kiolvasható 15 ezer leveléből. Apróság, mégis jellemző a tudósra, hogy leghíresebb művének, A fajok eredetének megjelenése után rengeteg meghívást kapott, amelyeket szinte kivétel nélkül visszautasított. Általában betegségére hivatkozott. Egyébként Darwin rettegett attól, hogy elmélete lelkesítően hatna a radikális erőkre. Rendíthetetlen ateista, aki jelentős összeggel támogatta a helyi lelkész szociális kezdeményezéseit. Rokonszenvezett az emberi faj megnemesítésére való törekvésekkel, miközben úgy vélte, hogy a nők születésüknél fogva gyengébb szellemi képességekkel rendelkeznek, mint a férfiak. Harcosan ellenezte az állatkínzást és a rabszolgaságot, de nem látott problémát a dél-amerikai őslakosok kiirtásában. Az előbbi példák kellően érzékeltetik a szerző vállalkozásának lényegét: nem a tudóst, hanem az embert bemutatni.
A vaskos kötet végigolvasása – tartalmas órák várnak az erre vállalkozókra, nagyon megéri a beletett idő – átrajzolja a Darwinról bennünk élő képet. Amit eddig róla tudtunk, nem eléggé árnyalt, olykor hamis, hamisított. Elbűvölő és humoros szöveg mindenkinek.
(Stellan Ottosson: Darwin – Az óvatos forradalmár. Typotex Kiadó, Budapest, 324 oldal. Ára: 4900 forint)
