Thomas Vinterberg Még egy kört mindenkinek című filmje magas alkoholszinttel ünnepeli az életet: a dán Dogma-iskola egyik alapítója olyan lélekgyötrő klasszikusok rendezője, mint a Születésnap és A vadászat, legújabb alkotása viszont nem csupán az ivásról, hanem az ihlet, a kockázat és a kíváncsiság elvesztéséről, majd újrafelfedezéséről szól.
Az alkohol egyfelől társadalmunk legális drogja, életek és családok romba döntője, egészségünk leamortizálója, ha túlzásba visszük – másrészt viszont felszabadít, megkönnyíti a társas kapcsolatainkat és belső gátakat dönt le, miközben remekül szórakozunk.
Léteznek ráadásul az úgynevezett „jól funkcionáló” alkoholisták, akik hiába függők, látszólag profitálnak alkoholizmusukból, lásd a napi rendszerességgel whiskyt vedelő Winston Churchillt, vagy a részegen író, majd józanul szerkesztő Ernest Hemingwayt.
De vajon létezik-e valamiféle taktika arra, hogy csak az előnyeit aknázzuk ki az alkoholfogyasztásnak?
Finn Skårderud norvég pszichiáter azt állítja, hogy az ember véralkoholszintje fél százalékkal alacsonyabb, mint amennyinek „lennie kellene”, a deficitet feltornázva pedig nagyban javulna a teljesítményünk.
Vinterberg ebből a hipotézisből kiindulva építi fel a Még egy kört mindenkinek nézőbarát történetét, ráadásul képes mindezt úgy tenni, hogy egyik véglet csapdájába sem esik bele, hanem képes árnyaltan megmutatni az alkohol kettősségét.
Martin (Mads Mikkelsen) egy elfásult, középkorú középiskolai történelemtanár. Munkahelyi barátai között ott van a magányos tornatanár, Tommy (Thomas Bo Larsen), az ambícióit elvesztő énektanár, Peter (Lars Ranthe) és a kisgyerekes, leharcolt pszichológiatanár, Nikolaj (Magnus Millang). Nikolaj negyvenedik születésnapján szóba kerül Skårderud teóriája, amelyet a cimborák először nem vesznek komolyan, ám egy nap Martin becsípve megy be tanítani, és végre sikerül újra felráznia elégedetlen diákjait. A négy férfi ezután közösen elhatározza, hogy – persze tudományos kíváncsiságból – letesztelik a teóriát. Ezen a ponton a Még egy kört mindenkinek lehetne akár egy bugyuta, térdcsapkodós amerikai vígjáték kapuzárástól pánikoló fickókkal, ezért nagy szerencse, hogy a Vinterberg és Tobias Lindholm által jegyzett forgatókönyv igazán életszagú és emberi tudott maradni. Művészfilmes hangulattal, mégis szerethető módon, miközben üzenete nem válik didaktikussá.
A tanárok hosszú évek tompultsága után ismét érzik az élet ízeit, mi pedig tiszta szívből szurkolunk nekik, hogy józanul is visszataláljanak elfeledett önmagukhoz. Peter diákkórusa szárnyal, Tommy elkezdte motiválni a srácokat a pályán, Martin ismét sztártanárrá válik. Az alkohol viszont nem megoldás, hanem katalizátor a négy férfi életében, akik az emberi természethez hűen egyre többet akarnak, a kontroll elvesztése pedig önpusztításba torkollik. Vinterberg eddigi, erősen drámaközpontú életművével rendre az emberi lélek működését próbálta meg olyan pontossággal szétcincálni, amennyire lehetséges. Ez ezúttal sincs másként: eléri, hogy a bódult sikerek, felszabadító pillanatok után drámai hirtelenséggel már az alkoholizmusról beszélünk. Az egyik legalattomosabb kórról, amelyet általában akkor veszünk csak észre, amikor már nyakig benne vagyunk: a függőségről. A dán rendező pedig kézen fogja a nézőt, és bevezeti a csapdába.
Képi világában a Még egy kört mindenkinek megidézi a Dogma-filmek kézikamerás irányelvét, ahol a szabad mozgás mindig a történetet keresi: Sturla Brandth Grøvlen operatőr természetes fényforrásokkal játszik.
A legnagyobb erő viszont a szereplőgárdában van, élükön a karizmatikus Mads Mikkelsennel, akinek tekintete különleges érzékenységet visz a vászonra, és noha a nemzetközi porondon eljátszhatta már Hannibal Lectert, volt Bond- és Marvel-főgonosz, azért mégis hazai pályán a legjobb. Mikkelsennek a passzív apátiától az euforikus jazzbalettig minden megy: nemhiába kapta meg alakításáért a legjobb európai színésznek járó elismerést. A Még egy kört mindenkinek olyan alkotás, amely miatt vághatjuk a centit, hogy újra kinyissák kapuikat a mozik: kijózanítóan beszél egy veszélyes témáról. Földhöz vág, majd felemel, és közben mindvégig megértő marad emberi gyarlóságainkkal.
(Még egy kört mindenkinek ([Druk] – dán filmdráma, 115 perc. Rendező: Thomas Vinterberg. Forgalmazó: Vertigo Média Kft.)
