A hangyászsünök rendkívül ritkán láthatók állatkertben. Jelenleg az egész világon mindössze 47 állatkertben mutatnak be ilyen állatokat, ebből 23 intézmény Ausztráliában, tehát a hangyászsünök őshazájában található. Európában csupán tizenegy állatkertben élnek. Szaporodásuk még nagyobb ritkaságnak számít, a kicsik sikeres felnövekedése pedig olyan szakmai eredmény, amely még Ausztráliában is az újságok címlapjára kerül. Állatkerti körökben a hangyászsünöket a legnehezebben szaporítható állatok között tartják számon.
– Nem volt mesterséges termékenyítés vagy bármilyen hasonló jellegű beavatkozás – mondja Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője. – Három alapvető dolog azonban mindenképpen kellett a sikerhez: tartani hangyászsünöket, ami már önmagában sem magától értetődő, hiszen nagyon kevés állatkertben foglalkoznak velük; megfelelő párt beszerezni, hogy alkalmas tenyészállataink legyenek; illetve olyan elhelyezésről, takarmányozásról gondoskodni, amely a leginkább megfelel az állatoknak.
A Fővárosi Állat- és Növénykertben már az 1910-es években tartottak hangyászsünöket, majd hosszú szünet után 2012-ben fogtak bele ismét a tartásukba. Az akkor érkezett pár, Tüske és Böki bemutatásával elsősorban az volt a cél, hogy a tojásrakó emlősök is képviselve legyenek a városligeti intézményben. A szakemberek azonban titkon remélték, hogy talán szaporítani is sikerül majd őket. Az állatkert szakmai összefoglalójában olvasható, hogy a hangyászsünök a legkülönösebb állatok közé tartoznak, hiszen emlős létükre nem eleven utódokat hoznak a világra, hanem tojásokkal szaporodnak. (A hangyászsünökön kívül az emlősök közül egyedül a kacsacsőrű emlős rak tojásokat.)
A nőstények 22-24 nappal a párzás után rakják le tojásukat, amelyet az elkövetkező tíz napban ideiglenes képződményként megjelenő hasi költőerszényükben költenek ki. A tojás maga 13-17 milliméter átmérőjű, tehát nagyjából szőlőszemnyi, héja puha és bőrszerű. Az anyaállatnak ugyan nincsenek igazi emlői, de vannak tejmirigyei, amelyek közvetlenül a szabadba nyílnak a költőerszény falában. A kicsi a mirigyek által kiválasztott tejet szívogatja. Általában 45-55 napos koráig marad a költőerszényben, ekkorra már 180-250 gramm a súlya. A tüskéi azonban csak azután kezdenek nőni, hogy kiköltözött az erszényből. Kétszáz napos korára, amikor a tejről végleg átáll a hangyákra és termeszekre, rendszerint már egy kilogrammnál is nehezebb. A hangyászsünök viszonylag hosszú életű állatok, akár negyven-ötven évig is élhetnek. Sikeres szaporításra azonban elvétve volt példa. A XX. századból összesen tizenegyről maradtak fenn feljegyzések, ám ezeknek az eseteknek a nagy részében is gond volt az utódgondozással, a kicsik nem érték meg az ivarérett kort.
Világraszóló szaporítási eredményt jelentett be a Fővárosi Állat- és Növénykert: a tojásrakó emlősök közé tartozó hangyászsünöknél életerős, egészséges utód cseperedik.
Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert
Néhány vezető ausztrál állatkert az elmúlt tíz-tizenöt évben komolyan foglalkozni kezdett a problémával, és rájöttek arra, hogy egészen pontosan milyen költőhelyet kell biztosítani a nőstény számára ahhoz, hogy az utódgondozás is rendben legyen. Ennek nyomán az elmúlt bő egy évtizedben már komolyabb sikereket értek el az ausztráliai Perth és Sydney állatkertjében és néhány más ottani állatkertben is. A nyugat-ausztráliai Perth állatkertjében 2007 óta már tíz alkalommal sikerült eredményesen szaporítani őket, sőt 2015-ben kikelt az első olyan hangyászsün is, amelyiknek már a szülei is állatkertben látták meg a napvilágot. Az európai állatkertek közül Rostockban 2014-ben kelt ki egy kicsi, akit azonban az anyaállat hirtelen pusztulását követően három és fél hónapos korától mesterségesen kellett nevelni.
A Plzeňi Állatkertben is volt két kelés, de a gondozók már csak az elpusztult fiókákat találták meg.
– Az eredményeket természetesen mi is ismertük, mert az ausztrál állatok állatkerti tartása terén Európában az élmezőnybe tartozunk (ahogy ezt például az ugyancsak ritkán szaporodó vombatok sikeres szaporítása is mutatja), és benne vagyunk az ilyen típusú állatokkal foglakozó állatkertek szűkebb szakmai közösségében. De a konkrét részletekről külön konzultáltunk az ausztrál kollégákkal. Megvan a technológiája, hogy hogyan és mikor kell a tenyészállatokat különválasztani, és milyen költőládát kell biztosítani az anyaállatoknak – árult el néhány részletet Hanga Zoltán.
A budapesti fióka január 12-én kelt ki a tojásból. A gondozók természetesen nem akarták zavarni az állatokat, így csak március 4-én lestek be a költőerszénybe, ahol ott lapult az egészséges apróság. Március 12-én bújt ki először az erszényből, majd 25-én már végleg el is hagyta azt. A közönség azonban még nem láthatja, hiszen a kicsi nagyrészt a tökéletes nyugalmat biztosító költőládában fejlődik.
