Könyv és falovacska

Babits Mihály: Nem szeretném, ha ebben a vallomásban valami esztétikai ítélkezés-félét, véleményeim kifejezését látná az olvasó. Bizony hatással voltak reám olyan könyvek is, melyeket nem sokra becsülök; s viszont remekként bámulok sok olyant, melyek csak csekélyebb s gyorsan tűnő hatást tudtak tenni. A két kérdésre ezekben felelek: 1. Állandó olvasmányom ma jóformán csak Verlaine és Schopenhauer. (De lehet, hogy jövőre már mások lesznek; tavaly is mások voltak.) Aranyt, Vörösmartyt nem olvasom: kívülről tudom. Épp így más magyar versköltőkből mindazt, amit különösebben szeretek. Fáradt perceimben szívesen olvasom a detektívregényeket.

Életemben sokat és sokfélét olvastam és sok könyv hatott reám. Nemcsak irodalmat, hanem tudományt is szenvedéllyel olvastam; de csak irodalmi hatásokról fogok itt beszámolni. Vagyis azt irom ide, ami nemcsak gondolkozásomra, hanem érzésemre, hogy úgy mondjam életemre hatott. Gyermeknek nem voltam nagyon művelt: vidéken nőttem fel. Az első könyv, amit olvasam, Madarassy László: Mari és Tamás és Majomkirály című regényei voltak. Máig sem volt reám nagyobb hatással olvasmány! […] Egyetemi hallgató koromban kezdtem idegen nyelven is olvasni. Németül Heiné-ből tanultam, kinek ez időben én is lefordítottam majdnem minden versét. Óriási hatással volt ekkor reám a Raszkolnyikov. Vörösmartyt ez időben ismertem meg igazán; s egy félévet jóformán kizárólag Arany-tanulmányokkal töltöttem. A Baján és Szegeden töltött éveim kevesebb időt hagytak olvasásra. […] Fogarasi időzésem alatt tanultam meg görögül. Egy évig alig olvastam máshogy, mint e nyelven. Homéros, Platon, Aischylos, a lírikusok, a legnagyobb benyomást tették reám. […] Ezután következik mindent elborító érdekkel Dante (akivel már Szegeden kezdtem foglalkozni). Azóta, hogy a fővárosban élek és vénülök, mind kevesebbet olvasok.

*

Gárdonyi Géza: Három könyvet mondhatok gondolkodásom három nagy fordulójának: Az egyik volt Büchner. Tizenkilenc, vagy húsz éves koromban olvastam. Úgy hatott rám, mint a dermesztő méreg. A másik volt Darwin. Harmincnégy éves koromban olvastam. Úgy hatott rám, mint a fagyolvasztó tavaszi napsugár. A harmadik: Buddha beszédei. Negyven éves múltam már, mikor megszerezhettem. Ez úgy hatott rám, mint a mesebeli élet vize, amely örök életerőt ad annak, aki belőle iszik. Ezek mellett persze más könyvek is hatottak rám. De olyan könyv, amelyet többször is el olvasok, csak egy van: az Újtestamentum. Mindennap olvasok belőle már több húsz événél. Mindig ott van az éjjeli asztalomon. A koporsómban is az legyen a szívemen.

*

Móricz Zsigmond: Az, amit kérdez, üzleti titok. Különben pedig olyan nehéz kérdés, amire nem tudok néhány címmel válaszolni. Mit mondjak? A Biblia? Jókai? Az angol, francia, az orosz írók? Mindezek úgy elhatárolódnak s egyben úgy összemosódnak, mint az életem egyéb eseményei. A legelső könyv, amit életemben olvastam, öt éves koromból származó emlék. Betegen feküdtünk az öcsémmel, ő négy éves volt. A nagybátyám azt kérdezte, mit hozzon a városból, én könyvet kértem, az öcsém (Doberdón esett el most 1915 őszén, harmincnégy éves korában), ő szegényke, azt mondta, hogy: lovat. A bátyánk hozott nekem egy kis piros könyvet, neki egy falovat. S éppen úgy emlékszem ennek a kerekeken járó kis meklenburgi csodaállatnak a szagára ma is, mint annak a kis könyvnek idegen, azóta sem látott kastélyos, kuglófevő, parkban futkározó Karolina nevű kis úrilányaira. Mint egy elmúlt tündérvilág illata, szivárványa csillog felém a múltból. A kis falóval találkoztam a múlt búcsún a Józsefvárosban, mindjárt hoztam belőle a kis lányaimnak. De ezek lányok, nem látom náluk a nagy szenzációt, amit annak idején nekem adott.

Ugyanabban az időben, még hat éves korom előtt, kaptam az első Jókai hatást: a nagybátyám felolvasta egy este a nagyanyámnak (vendégségben voltunk akkor hosszú ideig náluk az öcsémmel ketten) az Elátkozott kastélyt, s abban olyan hátborzongató volt minden szereplő s a kéményben lakott a ház kisasszonya, aki énekelt. Nekem nem volt azok között senki sem bolond, csak valami hallatlanul izgató emberi élet. Én azt hiszem, már akkor eltökélődtem, hogy csak író leszek, mert nem tudom, miért voltam volna már második gimnazista koromban annyira elszánt és mindennel leszámolt akarattal: író s csak író. Az azonban nyilvánvaló, hogy ezek az első irodalmi szenzációk egészen betegen s halványan maradtak el hatásban például az első életszenzáció előtt: Ezt a kis piros könyvbeli Karolinát, mint valami leheletszerű, vértelen ködfátyolképet őriztem meg; az első Zsuzsika azonban, aki ugyanakkor, mondom hat éves korom előtt megbűvölt, az ott van minden parasztlányban, akit valaha megírok, akik úgy ringanak, mint harangvirág a szárán […], minden asszonyban, akit megköltök, ott van az, aki minden íráson s életen betölti fantáziámat s aki nélkül egyetlen női arcot nem tudok megrajzolni, hogy ő szint, vagy karaktervonást ne adjon hozzá.

(Könyvek könyve, 87 magyar író vallomása olvasmányairól, 1918)