Lépéshátrány

A harmincas évei vége felé járó, hat éve felszentelt katolikus pap karrierje mostanáig szélsebesen ívelt felfelé.

Egerszalók, 2017. július 13. Hodász András, a Budapest-Kispesti Nagyboldogasszony Főplébánia káplánja előadást tart a 34. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlaton 2017. július 13-án. Az ötnapos katolikus ifjúsági találkozón mintegy 500 vendég vesz részt. MTI Fotó: Komka Péter Fotó: Komka Péter

Néhány nappal ezelőtt a hazai baloldali nyilvánosság fórumain végighullámzott a gyászhír: az angyalföldi Szent Mihály plébánia népszerű fiatal kormányzója, Hodász András, „lelőtte” közösségi felületeit. Nem frissül a sokak által követett egyházi influenszer – internetes véleményvezér – instája, tvittere, fészbúkja, jútyúbja. Nem blogol, vlogol, posztol és hájpol, nincs új papifrankó mém – csak a régi tartalmak érhetők el. Sőt úgy tűnik, a fiatal atya momentán hagyományos interjút se ad az okokról. Jól teszi, és Isten segítse.

A harmincas évei vége felé járó, hat éve felszentelt katolikus pap karrierje mostanáig szélsebesen ívelt felfelé. Római tanulmányait követően, kétévi káplánkodás után lett plébániai kormányzó, egy évig segédlelkész, majd lelkész a Pázmányon. Kiváló kapcsolatteremtő képességével pillanatok alatt sztárrá vált, különösen a fiatalok egy lelkes csoportjának körében. A közösségi médiában kialakított karaktere szerint szókimondó, bátor, minden kérdésben, akár kellemetlen problémák esetében is üzenetet közvetítő ember, tehát született véleményvezér. Ráadásul a papságát mindig vállaló, reverendát nem szégyellő, még a katolikus köszöntést is bátran használó influenszer.

Nem kellett hosszú időnek eltelnie ahhoz, hogy kiderüljön: politikai nézetei is vannak, és ezekkel szoros összefüggésben olykor a Magyar Katolikus Püspöki Kar megnyilvánulásaival is meglehetősen elégedetlen. Amikor az immáron antirasszista díjjal is kitüntetett Niedermüller Péter, Budapest VII. kerületének DK-s polgármestere nevezetes rasszista és keresztényellenes kirohanása miatt az egyházi elöljárók tiltakozást fogalmaztak meg, Hodász februárban arról posztolt felháborodottan, hogy a hazai katolikus vezetők bezzeg hallgattak, amikor a háború elől menekülőket (migránsok) terroristázta a kormány és az állami média, cigányok bűnözéséről beszélt, a homoszexuálisokat másodrendű állampolgárként kezelte, a hajléktalanokat próbálta megregulázni, sőt még a független értelmiségieket is listázta. Szégyen!

Facebookos hozzászólásával Hodász András egy csapásra elnyerte a baloldali közönség tetszését, hiszen a CEU és a civil szervezetek elleni állítólagos támadás kivételével hiánytalanul fölmondta a leckét. Így pedig csalafinta módon fantasztikus pasztorális területhez jutott. Írását hamarosan közzétette a Népszava, foglalkozott vele az ATV és Bolgár úr, a Válaszonline.hu-n Stumpf András készített vele hosszas interjút.

Az influenszerkarrier azonban valószínűleg nem az elöljárók bírálata vagy a plébániára kitűzött, viccnek szánt vörös zászló miatt szünetel. Hodász Andrást mélyen felháborította az Index „bedarálása”. Az internetes portál megszűnése országszerte fájó űrt hagyott a függetlenségre érzékenyek lelkében. (Persze a „megszűnt” portál azért csinos kis cikket rittyentett a 444.hu alapján Hodász közösségi médiatevékenységének felfüggesztéséről.) A lap „beszántása” akkora sebet ejtett, hogy a média szakot is végzett plébániai kormányzó ezúttal már teljes lelkesedéssel állt bele a mozgalmárságba. Részt vett a Momentum tüntetésén, amelyen az ismert hittudós, Lukácsi Katalin lőtt vidám, bohém szelfit a sztárpappal. Ahol ketten, hárman összejönnek… képaláírással fűszerezve a teljes abszurdumot.

Nehéz elképzelni, hogy Hodász ne tudott volna a Momentum egyelőre kissé képlékeny, csupán sarokpontjaiban szilárd politikai krédójáról, de ha így volt is, hibát követett el. Hamarosan tele lett a hozzá képest kevésbé haladó katolikusok tiltakozásával a Hodász által korábban mesterien kezelt információs tér. Először a Magyar Hírlap közölt visszafogott és udvarias írást Kiss Antaltól, aki felhívta Hodász figyelmét arra, milyen kevéssé egyeztethetők össze a Momentum homoszexualitással, terhességmegszakítással kapcsolatos nézetei a katolicizmus tanításával. Az angyalföldi plébániai kormányzó láthatóan megbántottnak érezte magát a cikk miatt. A külső szemlélő számára úgy tűnt, egyenesen megsértődött.

De ez csak a kezdet volt. Hamarosan már csak úgy dőltek a sztárpapot bíráló cikkek, bejegyzések, írások, beszólások, amelyeket nem lehetett csak úgy „lelőni”, mert nem csak a saját közösségi terében jelentek meg. „Nehéz megtalálnom a megfelelő megszólítást, mert nem vagy sem tisztelendő, sem úr” – olvashatjuk az egyik felháborodott, nyilván nem véletlenül tegeződő reakció elején. Maradok tehát a „Megtévedt András Testvérem!” megszólításnál – folytatta bírálatát a Hodász tevékenységét elítélő szerző.

Lehet, hogy a személye körül kialakult vihar viselte meg a fiatal papot, de sokkal valószínűbb a baloldali politikusok és a sajtó által sugallt verzió: tanácsot, üzenetet, utasítást kapott érsekétől, vegyen vissza túlságosan intenzívvé vált influenszerkedéséből. De akármi történt is, tény, hogy bölcsen hátrább lépett, és felfüggesztette internetes tevékenységét.

Hodász András előadást tart a 34. Egerszalóki Ifjúsági Találkozó és Lelkigyakorlaton 2017. július 13-án
Fotó: MTI / Komka Péter

A független sajtó párás tekintettel búcsúzott. A mélyen vallásos Tóta W. Árpád szomorúan lengette virtuális zsebkendőjét: „ott verje meg az Isten az egészet, ahol van” – káromkodott egyet bánatosan, de a Teremtő nevét tévedésből ezúttal nagybetűvel írva. Hodászt berendelték Esztergomba… Valószínűleg Tóta tudhat valamit arról, hogy az Esztergom–budapesti főegyházmegye kínzókamrái a nemes hagyományok szellemé­ben nem a karmelita kolostortól másfél kilométerre vannak, hanem Esztergomban…

A Magyar Nemzetet a Facebookon olykor durva stílusban bíráló Gégény István főszerkesztő és mindentől független portálja, a SzemLélek is elsiratta Hodász András közösségi médiumos tevékenységét. Főként Sáhó Eszter segítségével.

A szerző leginkább Hodász András szexuáletikai megnyilvánulásait értékelte, hiszen kevesen mernek olyan őszintén beszélni a tisztaságról, mint ő. Alighanem emiatt is lettek irigyei – érvelt Sáhó. Idéz is egy őszinte, ám a helyesírással hadilábon álló erdélyi FB-posztolót, az egykor egyházi iskolába járó Hannát: ha nincs a palást, „marad a gőg, a kivagyiság és a könyörtelen tiszteletkicsikarás. […] Miattuk utáltam meg az egyházat” – panaszolta Hanna. Meggyőző érvelés Hodász mellett. Különösen, hogy a „Hanna firkál” bejegyzés így kezdődik: „Sosem voltam vallásos.” Hát, ha sosem, akkor mégsem a palást lehet hitetlenségének oka. Sem a református iskola. Így könnyű támogatni Hodászt.

A probléma azonban jócskán túlmutat egy ­fiatal pap kommunikációs útkeresésén. Az Insta-papok, -papnők és spirituális vezetők korában a katolikus egyház tagjai joggal érezhetik úgy, hogy lépéshátrányba kerülnek, ha nem követik a trendeket. Nem okvetlenül az ismertség megszállott kergetése miatt – bár sokszor keskeny mezsgye választja el az egyéni népszerűség hajszolását az evangelizálás utáni vágytól –, hanem mert Szent Pál egyértelműen fogalmazott Timóteusnak: „Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan.”

A létező szocializmus idején egyáltalán nem volt egyszerű az evangélium hirdetése, de a rendszerváltás utáni baloldali kormányok alatt is gyakran hangzott el a politikusi intés: a vallás magánügy, a történelmi egyházak jobban teszik, ha visszamennek a sekrestyébe.

Az internet szélsebes elterjedése, majd a közösségi média az egész világon új területet nyitott az evangelizálásnak is. A Szentszék képviselői viszonylag gyorsan felismerték a lehetőségeket, a pápai üzenetek évtizedek óta a virtuális tér különböző csatornáin keresztül is eljuthatnak bárkihez.

De persze a többi egyház és seregnyi new age rajongó önjelölt spirituális vezető is próbálkozik követők gyűjtésével a közösségi oldalakon. Annál is inkább, mert a kiterjedt kapcsolatrendszer, a nagyszámú követő már önmagában is eredményezhet egy kis bevételt.

Az influenszerkedésre készülő papnak, lelkésznek fel kell használnia minden létező internetes csatornát. Jó, ha az embernek van valami extra kedvtelése is. Ha bokától tarkóig kivarratja magát tetoválással, baseballsapkát visel fordítva, esetleg ha hosszú a haja vagy kopasz. Érdeklődést kelthet azzal is, ha motorozik, sárkányrepülős, vagy előszeretettel ugrál ejtőernyővel. Netán bűvésztrükköket tud előadni. És mindezekről rendszeresen posztol, valamint kerít valakit, aki hatékonyan sokszorozza meg fontos üzeneteit a virtuális világban.

A szintén az angyalföldi Szent Mihály plébánián szolgáló Pál Ferenc atyához legalább hat különböző Facebook-profil kapcsolható a Pál Feri atyától kezdve a Pálferitáncokig, a legsikeresebb oldalt hetvenháromezer ember kedveli. Hasonló népszerűségnek örvend Böjte Csaba vagy Bese Gergő. Viszont a Magyar Római Katolikusok csoportnak tizenhatezer tagja van, a Magyar Katolikus Egyház Híveinek ezernyolcszáz.

A hazai egyházi influenszerek sikerét akkor érthetjük meg igazán, ha összehasonlítjuk olyan népszerű szerzetesek oldalával, mint amilyen az amerikai Stan Fortuna rapper és gitáros: az ő leg­ismertebb számának, az Everybody Got 2 Suffer-­nek különféle változatait hetvenezren látták a nagy videómegosztón, és a Facebookon sincs nagyságrendekkel több követője, mint Pál Ferencnek. Persze az angol nyelvterületen sokkal gyakoribb a hetvenezres követőszám, mint nálunk. A harmincöt esztendős springfieldi Ryan Rooney katolikus pap egyik videóját egymillióan látták. Szép teljesítmény, de Lendvai Zoltán rédicsi plébános gördeszkázását ennél azért többen, egymillió-háromszázezren.

Vajon átcsap-e a mennyiség minőségbe? Valóban hatékony tere-e az örömhír terjesztésének a közösségi média? És árt-e a fiataloknak, ha megszűnik egy népszerű egyházi ember közösségi megmondó oldala?