Leszakadt a plafon?

Macron azt akarta tesztelni, hogy a liberális világ milyen reakciókkal válaszol majd az iszlámot szabályzó decemberi törvényekre.

Párizsi utcai ima, amelynek betiltása már a 2010-es évek elején haragot váltott ki a muzulmán közösségben. A Marseillaise csak ósdi csatadal? Fotó: Franck Prevel Forrás: Getty Images

Még sohasem váltott ki ilyen ellentétes véleményeket Emmanuel Macron francia elnök beszéde. Történt ez még hetekkel a francia gimnáziumi tanár lefejezése előtt, amikor az elnök „iszlám szeparatizmusról” beszélt, mint amelynél nagyobb fenyegetés nem leselkedik Franciaországra. A liberális sajtó megrökönyödéssel fogadta ezt a hangnemváltást. Számosan viszont örömüket fejezték ki amiatt, hogy az Élysée ura végre számol a valós helyzettel. Az Európában azóta lezajló terrorista cselekmények csak erősítették mondandóját.

Nyugaton is vannak olyan konzervatív tollforgatók, politológusok, elemzők és egyszerű polgárok, akik már a kezdetektől a miénkkel megegyező álláspontot fogalmaztak meg, például az iszlám vallás idegenségéről a társadalmukban. Csak éppen nem illeszkedik véleményük a politikailag korrekt halmazba, így elhallgatják őket. És a korszellemmel is szembemennek, amely szerint tárt karokkal, kis virágcsokorral kell fogadni a bevándorlókat. A szabad véleménynyilvánítás és sajtószabadság földjén csendben tartják azokat a gondolkodókat, akik ezzel a világfelfogással szögesen ellentétes véleményt képviselnek.

A nyugat-európai politikai elit soraiból nincs kilógás, mindenki utasítás nélkül tudja, mely álláspontot kell osztania. Akinek nem tetszik ez a közösködés, az esetleg a hallgatás jogával él, de aztán kényszeredetten felsorakozik a többség mögé. Most viszont valami olyan történt, ami csak plafonleszakadáshoz hasonlítható. Macron, aki az egyik véleményvezér Európában, olyanokat mondott, hogy politikailag korrekt társai csak levegő után kapkodtak: az elnök szerint az iszlamista elkülönülés olyan politikai tervezet, amely szemben áll a Francia Köztársaság értékeivel. Ez az ideológia arra törekszik, hogy saját törvényeit alkalmazva párhuzamos társadalmat hozzon létre. Iszlamista hálózatok szivárogtak be a civil szférába, az oktatásba és a közszolgálatokba is, sőt még a sportegyesületekre is szemet vetettek. Mégpedig azzal a céllal, hogy fokozatosan átvegyék a hatalmat.

Párizsi utcai ima, amelynek betiltása már a 2010-es évek elején haragot váltott ki a muzulmán közösségben. A Marseillaise csak ósdi csatadal?
Fotó: Getty Images

Mi történt Macron elnök úrral? Talán megharapta egy szélsőjobboldali, iszlamofób kutya? Felébredt, elnök úr? – kérdezték azok, akik már húsz éve folyamatosan figyelmeztetnek ezekre a veszélyekre. De végre valaki kimondta, mégpedig a legmagasabb helyről: nem a békés iszlám, hanem a radikális iszlamizmus fenyegeti a francia társadalmat, olyan helyzetet teremtve, hogy mindenki rettegjen a bizonytalanságtól. Ennek ellent kell állni. Három és fél év elnökség után eljutott idáig a franciák még mindig fiatal elnöke. Jobb későn, mint soha.

Vessünk egy pillantást Németországra, Hollandiára, Svédországra, Belgiumra, Spanyolországra, Olaszországra: vajon az uralmon lévő elitek közül ki mert volna ilyen egyértelmű beszéddel kiállni? Nem beszélve arról, hogy ez szakítást jelent a liberális kánonnal. Ők is érzik Macron igaz­ságát, csak azzal hitegetik magukat, hogy még van idejük.

Macron azt akarta tesztelni, hogy a liberális világ milyen reakciókkal válaszol majd az iszlámot szabályzó decemberi törvényekre. Nem jól viszonyul hozzá, ez biztos, és ott az arab világ francia árukra hirdetett bojkottja. Még az is előfordulhat, hogy Macron fiatal kedvencből egyszer csak páriává válik.

A balliberális médiában azonnal elterjedt a találgatás: az elnök a 2022-es választások előtt a jobboldali szavazók elnyerésére játszik, és megindította kampányát kegyeikért. Ez a stratégia akár még be is válhat, hogy jobbról csábítson magához szavazókat – a baloldal amúgy is romokban –,

és ezekkel a voksokkal biztosítsa be a következő elnökségét.

De miért nem hisszük el, hogy Macron valóban megvilágosodott? Hiszen az azóta elkövetett merényletek igazolták minden szavát.

Samuel­ Paty lefejezése, amely megrázta Franciaországot, majd Nizzában a három katolikus megölése mind égbekiáltó bűn. Ha most nem lépünk fel a radikális iszlamisták ellen, akkor mikor? De vajon nem késett-e el végleg ez a keménykedés? Hivatalosan hatmillió, egyes források szerint nyolcmillió muszlim ember él Franciaországban. Ez sok, nagyon sok. Több mint egytizede a franciaországi lakosságnak, ilyen nagy muszlim közösség sehol máshol nem él Európában. Közben Franciaországban a muzulmán hit a második legnagyobb vallás. Főleg Észak-Afrikából évtizedekkel ezelőtt érkezett bevándorlók és sokadik leszármazottaik élnek a francia külvárosokban. Ők csakúgy, mint a világ „kétmilliárd muzulmánja”, ellenségesen fogadták az elnök szavait.

Mi vezetett ide, hogy az iszlamizmus ilyen nagy problémát jelent Franciaországban? A bal- és jobboldali politikai vezetők hallgatása, hogy amikor párhuzamos társadalom kiépítésének jeleit látták, inkább elfordultak. Az ideérkező millióknak csak jogaik vannak, kötelességük szinte semmi – ezt jól beleverték a fejükbe baloldali „tanítóik”. Minden vágyuk teljesült: idővel lakást, segélyeket, támogatást, ösztöndíjakat kaptak. (Jegyezzük meg: számosan éltek is ezekkel az állam által felajánlott lehetőségekkel, hogy asszimilálódjanak a franciákhoz, de ők vannak kisebbségben.) Aztán egyszer csak megjelent a harmadik, negyedik nemzedék, amelynek a Marseillaise­ csak ósdi csatadal, amely inkább az Iszlám Államban hisz, mint a francia álomban. Nagyszüleik még próbáltak idomulni a többségi társadalomhoz, ám ez az új nemzedék, ha nekiszegezik a kérdést, hogy mi a véleménye az integrációról, csak egy „minek”-kel válaszol. Ha bővebb kifejtést várunk tőlük, akkor előkerül a vallási megkülönböztetés, az elnyomás különböző formái, az egyszerű lenézés, sőt még – amerikai módra –

a gyarmatosítás vádja is. Sokan ezért mentek el a szíriai frontokra, mert az az ő iszlám hazájuk, ahol megtapasztalhatták az igazi muzulmán életet. Általában itt a dzsihadisták konyhásnak vagy lőszerutánpótlás-hordónak osztották be őket.

Tüntetés Macron ellen a bangladesi Dakkában. Ki kit gyarmatosít?
Fotó: Getty Images

Mi a Macron-féle megoldás? Az első és legfontosabb: a Muzulmán Vallás Francia Tanácsa minden tagjának alá kell írnia egy chartát, amely arról szól, hogy a szervezet osztja a köztársaság értékeit. Ha ezt nem teszi meg, akkor „további intézkedésekre számíthat”. Ezentúl kiutasítják a külföldi imámokat, akik az elnök szerint a radikális iszlám legfőbb terjesztői. Csak Franciaországban végzett imámok tarthatnak – mégpedig franciául – muzulmán istentiszteletet. Ezzel létrejön a Fény iszlámja. Ez a megoldás valószínűleg a francia felvilágosodás eszméjét követi. Sokan kételkednek abban, hogy a mecsetekben népszerűek lesznek ezek az új papok.

A muzulmánok sem ostobák, bizonyára kikerülik ezt a szabályozást is, ma már interneten is lehet tartani a kapcsolatot a külvilággal. A radikális szervezeteket betiltják és kiutasítják az országból. Miért kellett erre ennyit várni? Hiszen az elmúlt öt évben 260 halálos áldozata volt Franciaországban az iszlám terrorizmusnak.

Vajon elhallatszik-e Brüsszelbe, amire az ­Élysée-palota készül? Valószínűleg nem, hiszen a múlt héten olyan új migrációs tervvel álltak elő az unió székhelyén, hogy arra a liberálisok is csettinthetnek.