A néhány hete elhunyt kiváló rendező, Szomjas György évekkel ezelőtt Betyárjáték címmel vitt színpadra látványos koncertszínházi előadást, megidézve az alföldi betyárok marcona, félelmetes, cseppet sem romantikus világát. A mozgalmas színdarabban Szomjas 1976-os Talpuk alatt fütyül a szél című filmjének számos virtuóz képi elemét is felhasználta.
Ha meg akarunk mártózni a betyárvilágban, ma is érdemes elővennünk ezt a klasszikust.
Ízelítőnek pedig járjuk körül betyár szavunk történetét és jelentéseit!
A betyár eredetét a ’nőtlen férfi, legényember’ jelentésű oszmán-török „bekâr” világítja meg, amely az újperzsa „bīkār” (’csavargó’) átvétele lehetett. A kifejezés a törökből került át valamennyi balkáni nyelvbe; megtaláljuk a bolgárban (бeкяp: agglegény), albánban (beqár: legényember) és hasonló jelentésben a horvátban, románban, macedónban, újgörögben is. A magyar szó közvetlen előzménye – hangtani okok miatt – a szerb nyelv „bećar” eleme, amely ’agglegény’, de ’gazember, korhely’ jelentésben is élt, és a magyarba kerülésekor, a XVIII. században ’állandó foglalkozás nélküli legény’-t jelenthetett.
A betyár első magyar nyelvű előfordulásaiból következtethetünk korabeli használatára és a szójelentés fokozatos változására is. Egy 1744-es rendeletben olvashatjuk: „Senki ordinárius bíró híre nélkül akármi névvel nevezendő rideget, betyárt az házába ne fogadjon.”
A kecskeméti magisztrátus jegyzőkönyveiből származó 1751-es adat szintén az ’alkalmi munkákból élő férfi vagy nő’ jelentést csillantja föl: „Valaki Házánál országa veszett s minden Igazság Levél nélkül csapongó Betyár Legény, Asszony vagy Leány találtatik (mellyrül nem soká házanként való vizsgálás legyen) engedelem nélkül 12 fr. büntettessék.”
A képen, amely illusztráció betyárnak öltözött hagyományőrzők egy bivalyfogaton a Szent György-napi kihajtási ünnepen a hortobágyi vásártéren 2017. április 22-én
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Ekkoriban tehát olyan személyre alkalmazták a betyár kifejezést, aki nem volt házas, nem volt földje, nem volt állandó munkája: nem szegődött el szolgálatba, csak napszámba járogatott. A szigorú kecskeméti városi elöljárók rajta tartották szemüket az efféle gyanús személyeken (1755): „Ridegek, Betyárok, Betyár Asszonyok és Leányok szorossan Tizedenként conscribáltassanak [összeírassanak] s ha kik gyanusoknak tapasztaltatnak N. Vármegye Currenseihez képest Pesti tömlöczben küldessenek…”
Ebből a nyáron napszámoskodó, pásztorkodó, télen többnyire kóborló életmódot élő rétegből egyre gyakrabban kerültek ki olyanok, akik olykor a törvénnyel is összeütközésbe kerültek.
A XIX. század elejére alakulhatott ki – a nyelvterület egyes részein – a szó mai köznyelvi ’útonálló, rabló, zsivány, tolvaj’ jelentése, de egyes nyelvjárásokban a fogalom korábbi értelme is megőrződött.
Ahogy Küllős Imola egy írásában felidézi,
Debrecenben és környékén az alkalmi, időszaki munkás neve volt a „betyár”, a Hegyalján a városi munkára járó falusi embert hívták így.
A Pest megyei Turán a zselléreket, az Alsó-Duna mellékén a hajóhúzó munkásokat nevezték betyárnak. Ezekkel a jelentésekkel függhet össze betyárbútor szavunk is, amely könnyen összeszedhető holmira, a szegény emberek, napszámosok egyszerű cókmókjára utal.
A betyár fogalom megváltozott jelentését nagyobb mértékben a XIX. századi ponyvairodalom terjeszthette el a köztudatban. Jellemző, hogy a szlovák és a német nyelvbe is a magyarból került be, ’útonálló’ értelemben. A szó melléknévi használata, ’rossz, neveletlen, szilaj’ jelentése is a betyárok közfelfogás szerinti életmódja alapján alakulhatott ki, és így vált a betyár jó néhány szólás, közmondás alapjává is: „Káromkodik, mint a síki betyár”, „Két pofára eszik, mint a dolgos betyár”. Hasonló szemléleti alapon keletkezhettek a „kapcabetyár” (’hitvány, megbízhatatlan’), „betyárleány” (’könnyű erkölcsű leány’) vagy a „telefonbetyár”, „aszfaltbetyár” kifejezések is.
