Világot jelentő deszkák

A 2020-as év rövid dokumentumfilmjének járó Oscar-díjat a Megtanulni gördeszkázni háborús övezetben (ha lány vagy) című alkotás nyerte.

A parkokban együtt sportolnak fiúk és lányok, nincsenek törzsi ellentétek Fotó: Mohammad Ismail Forrás: Reuters

Mit jelent a bátorság? – kérdezi a tanár. Tucatnyi apró kéz emelkedik a magasba. Az egyik kislány a következőt feleli: iskolába járni és tanulni. A lányok simogatják gördeszkájukat, az ajkukba harapnak, és nekiindulnak. Megtanulják, hogyan kell jobbra-balra fordulni és felállni, miután elestek. Egy nyári tábor jeleneteit is nézhetnénk bárhol az Egyesült Államokban, de ezek a lányok fejkendőt viselnek a sisak alatt, hosszú, szerény ruhába vannak bugyolálva, a gördeszkaaréna pedig az afgán fővárosban, Kabulban magas falak mögött van felépítve a lányok biztonsága érdekében.

A XXI. században a lányok már szinte bármit megtehetnek, kivéve akkor, ha Afganisztánban élnek, háborús övezetben: a 2020-as év rövid dokumentumfilmjének járó Oscar-díjat mégis a Megtanulni gördeszkázni háborús övezetben (ha lány vagy) című alkotás nyerte.

Néha elég egy egyszerű deszka és négy kerék ahhoz, hogy célt és értelmet adjon az életnek: Kabulban a gördeszka segítségével a fiúk mellett a kislányok is esélyt kapnak a tanulásra és arra, hogy szabadnak érezhessék magukat. Oliver Percovich ausztrál gördeszkás 2007 februárjában érkezett az afgán fővárosba barátnőjével és három gördeszkával. Amint manőverezni kezdett az utcán, érdeklődő gyereksereg vette körbe. Ennek az élménynek a hatására döntött úgy, hogy deszkásiskolát alapít, amelyből a Skateistan, Afganisztán egyik legsikeresebb civil kezdeményezése lett. Mostanra felépítették Afganisztán két legnagyobb, fedett sportcsarnokát, a programot pedig Kambodzsába és Dél-Afrikába is elvitték. Afganisztánban 7–12 éveseknek indítottak külön programot, amely arra szolgál, hogy a gyerekek újra be tudjanak illeszkedni az általános iskolába. Ahhoz, hogy gördeszkázhassanak, előbb tanulniuk kell.

Afganisztánban a deszkások negyvenöt százaléka lány, ami óriási dolog, hiszen ebben az országban temérdek nehézséget és veszélyt lehetne felsorolni, de az biztos, hogy nőnek születni itt a legnehezebb és legveszélyesebb. Csupán néhány év telt el azóta, hogy az iskolába járást és a tanulást tiltották a lányoknak annak ellenére, hogy – mint a filmben megszólaló egyik tanár rámutat – maga Isten is azt mondja a Koránban, hogy a tudás megszerzése mindenki kötelessége. A tálib rémuralom visszaszorulása után ma az afgán kormány azt hirdeti, hogy mindenki járjon iskolába, de a hátrányos helyzetű családok gyerekei közül sokan kimaradnak az oktatásból. Különösen a lányokat tartják otthon: házimunkát végeznek, rágógumit vagy teát árulnak a még mindig életveszélyes utcán, kisebb testvéreikre vigyáznak, vagy csak üldögélnek egész nap. Ezek a lányok nem másztak fára, nem játszhattak gondtalanul a szabadban, és biciklizniük is tilos.

A Skateistan a nemek közötti egyenlőség mellett arra is nagyon figyel, hogy náluk törzsi hovatartozásra tekintet nélkül sportolhatnak a gyerekek: Afganisztánban, ahol az ellentétek általában törzsi törésvonalak mentén alakulnak ki, óriási dolog, hogy deszkaparkokban együtt játszanak a pastu, üzbég, tádzsik és hazara fiúk és lányok. A dokumentumfilm stábja csak nőkből állt, hogy megnyerjék az iskolás lányok és szüleik bizalmát. Nem mutatják meg az iskola helyét, és a Skateistan elutasította a média látogatását az iskolában, hivatkozva a biztonsági aggályokra. Az alkotók elmondása szerint az iskola lányai még nem hallottak az Oscar-díjról, de nagyon izgatottak, hogy sok ember látja a filmet és életüket.

A parkokban együtt sportolnak fiúk és lányok, nincsenek törzsi ellentétek
Fotó: Reuters

Mit jelent a bátorság? Az egyik kislány elmeséli, hogy számára még a deszkára felállni is félelmetes volt, a film végére pedig társaival mutatványokat tudnak megcsinálni: ugratnak a rámpákon, és boldogan mosolyognak. A testükkel való kapcsolatuk megváltozik, egyre inkább rájönnek, hogy kik ők, és mire képesek. Megtanulnak hinni magukban.

Ilyen alapanyagból lehetetlen unalmas filmet készíteni: megható látni a kis arcokon az őszinte örömöt, a növekvő bizalmukat, és több mint emberfeletti azoknak a tanároknak a keménysége, akik megőrizték saját hitüket és elveiket a tálib rezsim dacára. Carol Dysinger rendező azonban nem csak az ő történetük rögzítésén dolgozott. Filmje többrétegű: tele van olyan aprósággal, amely erőteljes képet mutat a helyről és a kulturális közegről. Látjuk például, hogy a lányokat hogyan motozzák meg az iskolába belépve. Látszólag olyan hétköznapi rutin ez, hogy alig veszi észre az ember, ám mégis azt mutatja, hogy bármelyik gyereknél bomba lehet. Amikor egy helikopter elrepül az iskola fölött, mindenki hirtelen felnéz. A váratlan hangos zajokra olyan intenzitással és sebességgel reagálnak, amelyet csak korábban átélt trauma okoz. Olyan gyerekeket látunk, akik már megtapasztalták a poklot, és a nap szinte minden percében veszély leselkedik rájuk.

Láttam szörnyű dolgokat – mondja az egyik tanár egy vidám pöttyös kendő mögé bújva.

A Megtanulni gördeszkázni háborús övezetben (ha lány vagy) reményteli film, de határozottan figyelmeztet annak lehetőségére, hogy a régi idők ismét eljöhetnek.

(Megtanulni gördeszkázni háborús övezetben [ha lány vagy]. Afgán–brit dokumentumfilm, 39 perc, 2019. Rendező: Carol Dysinger)