Mellőzött diadal, fontos hadi siker volt a pozsonyi csata

Augsburg, Merseburg, Mohács, Világos, Don-kanyar. Megannyi emlékezetes vesztes ütközet. A pozsonyi csata, 907 címmel született nemrég eposz a magyarok győzelmeiről, amelyet a Pannóniába betörő bajorok ellen vívtak eleink nem sokkal a honfoglalás után. Az elbeszélő költemény szerzője Deák-Sárosi László költő, az eposz zenés változatát Fábri Géza népzenész, kobzos, énekmondó készítette. Az alkotás a mellőzött diadalra, fontos hadi sikerre emlékezteti a magyarságot.

A pozsonyi csata, 907 című eposz bemutatója az OSZK-ban. A két alkotó: Fábri Géza népzenész és Deák-Sárosi László költő. Fotó: Deák-Sárosi László archívuma

Régi dicsőségünk

Bár a pozsonyi csatáról szóló források meglehetősen szűkösek, a történészek többek között egy mesélő kedvű bajor humanistának köszönhetően tudják, mi történt. Aventius kibővítette a kurta leírásokat, és a Bajorok története című kötetében 1554-ben közreadta információit. 907-ben Luitpold bajor őrgróf hadjáratot indított a magyarok ellen, hogy kiszorítsa Pannóniából az éppen megtelepedő honfoglalókat. Törekvéseit Gyermek Lajos keleti frank király tanácsadói is támogatták, seregeket küldtek segítségére, így viszonylag nagy haderővel kellett a magyaroknak Pozsony környékén szembenézniük. A nyugati seregek három oldalról támadtak, a déli bajor hadtestet a magyar könnyűlovasság kifárasztotta és tőrbe csalta, majd a folyón támadó második csapatot is legyőzte, tüzes nyilakkal gyújtotta fel a hajók többségét. Luitpold később érkezett, de ő sem bírt a nomád haditechnikát alkalmazó magyarokkal.

 Hatalmas győzelmet arattak a honfoglalók, és talán ennek is volt a következménye, hogy 907 után 123 évig nem lépett magyar földre támadást fontolgató idegen katona.

A pozsonyi csata, 907 című eposz bemutatója az OSZK-ban. Fotó: Deák-Sárosi László

A pozsonyi csata, 907 – eposz a sorsdöntő diadalról

Deák-Sárosi László hőskölteménye hatvan énekben meséli el a csata történetét és előzményeit, a költő az ütközet sorsfordító volta miatt választotta a témát. A zenés változatban mintha egy regős énekelné az eseményeket. Az eposz és a CD-melléklet tavaly év végén jelent meg.

Lényegében a magyar államiság akkor erősödött meg. Másrészt a csata valamelyest fehér folt, nem nagyon dolgozták fel irodalmi szempontból. Az ezeregyszáz éves jubileum után ugyan készültek tudományos munkák és regények, mégis volt némi hiányérzetem

 – magyarázza Deák-Sárosi László, hozzátéve, hogy közérthető és ismeretterjesztést szolgáló műfajban akarta megörökíteni az ütközetet.

Fábri Géza kobzos, népzenész szerint nagyon sok élethelyzetre alkalmasak a népdalaink, hiszen különböző tempójúak, és ezek közül sok illik az eposz történéseihez. Használta a magyar népdalokban található visszatérő motívumokat. Előkerülnek ismert dallamok, főként a népzene ősi rétegeiből származók, amelyek mellett a művész újakkal is előállt. Sokszor találkozott énekmondókkal, akiknek hangjuk és előadásmódjuk improvizatív módon változott, ezt alkalmazta egyes szövegrészeknél.

Veszprémy László hadtörténész A pozsonyi csata, 907 című eposz bemutatóján. Fotó: Deák-Sárosi László

Egy elfeledett győzelem újra reflektorfényben

A történészek egyre többet emlegetik a pozsonyi csatát, valamelyest bekerült a köztudatba a kalandozások kora. Egyes tudósok nem tartják helytállónak a kifejezést, hiszen nem egyszerű zsákmányszerző hadjáratokról van szó, hanem a Kárpát-medencéből központilag irányított és megtervezett tapogatózásokról a szomszédok haderejéről, a nyugati államok szokásairól. 

A közoktatásban a X. század sikeres hadjáratai kevés hangsúlyt kapnak, leginkább a 933-as merseburgi és a 955-ös augsburgi csata emlékezetes, vagyis két nagy vereség, amelyek után befejeződnek a portyázások. Pozsony ugyanakkor jelentős hadi esemény volt: a csata megerősítette a honfoglalás eredményeit, és biztosította eleink Pannóniában is elterülő szálláshelyeit.

Aventius után az újkori tankönyvekben mégis kevés helyen említik eseményeit, a XIX. és a XX. században is alig találkozni vele, a szocializmusban pedig teljesen kikopott a történelemkönyvekből. A történészszakma nem feledkezett meg róla, bár más a szakmai értekezések kevés olvasóhoz jutnak el. Történeti-hadtörténeti munkákban említik a csatát, például a Torma Béla Gyula és Veszprémy László szerkesztésében megjelent Egy elfeledett diadal című 2008-as tanulmánykötetben vagy Veszprémy László szintén 2008-as Az Árpád- és az Anjou-kor csatái, hadjáratai című könyvében.

Munkácsy Mihály Honfoglalás című festménye. Fotó: Máthé Zoltán

Ki tudja, mit hoz a múlt? Átírt történelem

A Magyarságkutató Intézet 2020-ban megjelent animációs filmje is foglalkozik a témával, amelyet azonban már elkészítése során kritizáltak nemcsak a vizuális megjelenítés színvonala, hanem a magyar mítoszok és legendák tényként kezelése miatt. Az intézet későbbi vezetése elhatárolódott a műtől. Ám a negatív reklám mégis közbeszéd tárgyává tette a pozsonyi csatát. 

Az ütközet elfelejtésének oka lehet a kommunizmus és a szocializmus gondolkodásmódja is, amelynek következménye volt, hogy sok nemzeti identitást erősítő történelmi eseményt írtak át, kisebbítették jelentőségét vagy negligálták.

Másképpen bántak azokkal a történetekkel, amelyek beilleszthetők voltak a proletár ideológiába vagy a tágabban vett osztályharcos mozgalomba, ahol a fölművelő parasztság is szerepet kaphatott. Így lett például a Rákóczi-szabadságharcból parasztlázadás, miközben minden társadalmi réteg képviselte magát a fejedelem csapataiban. A Dózsa György-féle felkelés szintén más felhanggal szerepelt, pedig valójában keresztes hadjáratnak indult, és olyan kevert mozgalom lett belőle, amelyet még a legjelesebb kutatók sem tudnak szétszálazni. Így járhatott 1948 után a pozsonyi csata is, esetleg még rosszabbul. Ha meg is említette egy kutató valamelyik munkájában, inkább figyelmen kívül hagyták, mondván, nem kell az a dicsőséges múlt, elég a legdicsőbb jelen: az épülő szocializmus.