Múzeumba megyünk, ha kiállítást, színházba pedig, ha egy előadást szeretnénk megnézni. Koncertre veszünk jegyet a zenei élményért, amikor pedig valami új olvasmányhoz van kedvünk, rögtön könyvesbolt vagy könyvtár felé vesszük az irányt. De miért is választjuk ennyire szét a különböző művészeti élményeket? Miért hisszük el olyan nehezen, hogy igenis működnek együtt? Sőt, együttes erővel működnek csak igazán!
A képzőművészet és a színház ötvöződéseként a Textúra különleges helyet foglal el a hazai kulturális palettán.
A Szépművészeti Múzeum 2020-as programsorozatát is megszakította a járvány második hulláma, a meghirdetett előadások nagy része elmaradt. Szerencsére megörökítették felvételen a Textúrát, amely így az otthonunk kényelméből is megtekinthető az eSzínház honlapján.
Gyakorlott „texturistaként” kíváncsi voltam, milyen hatást képes kiváltani online térben ez az összművészeti előadás. Az előző években már a bejáratnál kaptunk egy térképet. Olyan volt, mintha kincskereső túrán lennénk, ahol magunk dönthetjük el, milyen útvonalon haladva térképezzük fel a ránk váró, önállóan is értelmezhető pár perces monológokat. A megjelölt kiállítótermeket tetszőleges sorrendben látogathattuk, a színészek pedig újra és újra előadták a kortárs szerzők szövegeit. A Textúra interaktív jellege a jelenlegi rendhagyó körülmények között nem valósulhatott meg, de ennek ellenére sem veszítette el az egyediségét, csak éppen másfajta élményt nyújtott.
Thalia múzsája. A restaurátor szerepében: Czakó Julianna. Forrás: Szépművészeti Múzeum
Egy kattintásra igazi bennfentesként, nyitvatartási időn kívül „léphettem be” a múzeumba. Mintha csak az én kedvemért keltek volna életre a különböző művészeti alkotások, amelyek a színészek tolmácsolásában „mesélték el” saját történetüket. A múzeumot színpadi térként használni először szokatlannak tűnik, pedig akár természetes is lehetne, hogy a kiállított szobrok és festmények díszletként funkcionálnak. Mégiscsak ott van bennünk a beidegződés, hogy a kiállításokon csend, rend, fegyelem az elvárt. Színházi előadások alkalmával viszont a karakterek indulatosabb megszólalásai mellett a nézők is hangot adhatnak érzelmeiknek, tetszésüket kifejezhetik harsány nevetéssel és vastapssal. A múzeumi közegben minden erősebb hanghatás meglepő és szokatlan érzést kelt bennünk. Mivel a felvétel rögzítésekor a stábon kívül csak a színészek tartózkodtak a teremben, így egy új, feltörekvő tehetség, a visszhang lépett a reflektorfénybe. Alakítása igen meghatározó volt, állandó szereplőként szinte minden jelenetben fellépett hátborzongató vagy éppen nyomatékosító hatást elérve.
Székely Kriszta, a Textúra idei rendezője egész estén átívelő kerettörténetbe helyezte többek között Száraz Miklós György, Berta Ádám, Terék Anna és Harag Anita monológjait. A színészek múzeumi dolgozók karaktereit öltötték magukra: láttam a festményeknél hosszasan elmélázó takarítót (Dankó István) és a restaurátort (Czakó Julianna), aki munka közben egy pillanat alatt átlényegült Thalia múzsájává.
A Vizi Dávid által játszott biztonsági őr az éjszaka leple alatt harcolt a Román Csarnok árnyaival, míg a kiállításon spiccesen kóválygó projektvezető szerelmi bánatát Péterfy Bori előadásában követtem végig. Megrendítő volt hallgatni a múzeumpedagógust játszó Jordán Adél jelenetét, akit a rutinból eldarált tárlatvezetői szövege közben egyszer csak „megszólított” Girolamo Macchietti festménye. Előfordul, hogy egy műalkotás elementáris erővel szakít fel bennünk eltemetett érzéseket: felkavar, de egyúttal gyógyít is minket azzal, hogy felszínre hoz egy feldolgozatlan traumát.
Az egységes rendezői koncepciónak köszönhetően alig érzékelhető, hogy a monológokat nyolc különböző kortárs író vetette papírra. Szabó-Székely Ármin dramaturg munkáját is dicséri a jelenetek összefésülése, a Textúra egésszé formálása. Matisz Flóra zeneszerző közreműködése még összetettebbé tette az élményt. Házhoz jött minden, amit művészetnek nevezünk, bebizonyítva, hogy az „alkotások suttogása” a monitoron keresztül is érzékelhető.
(Szépművészeti Múzeum: Textúra Stream, Összművészet online. 120 perc, rendező: Székely Kriszta)
