Extrém és hosszú, 24 órás volt a csúcsmászás, de hosszú és nehéz volt a többieknek is, akik ugyancsak este értek a csúcsra. Ők – a spanyol Oscar Cadiach, az olasz Mario Vielmo és a serpák, a kínaiak, a koreaiak – túlélték, már otthon vannak. Tehát nem lehet azt mondani, hogy ezt a csúcsot nem lehetett megmászni.
Péterrel tán épp az volt a baj, hogy nem érezte rosszul magát. Azt gondolhatta, ez még belefér. Nem tudatos, hanem pillanatnyi döntés volt, hogy visszafordul Zsoltért.
A csúcs előtti utolsó száz métereken kötélbiztosítással kellett haladni, ez legalább három órát elvett a csúcsmászási időből. Pedig Carlos Soriáékkal előtte megállapodtunk, hogy kikötelezik. Pénzt kértek tőlünk, kicsit alkudoztunk, fizettünk, de nem tették meg. A csúcs alatt háromszáz méterrel ő visszafordult serpástul, oxigénestül. Erőss Zsolt, Kiss Péter, Oscar Cadiach, Mario Vielmo és két őket kísérő serpa összeállt egy hatos csapatba. Azt mondták, továbbmennek és megcsinálják, mert soha többet nem jutnak ide.
Akikkel lefelé ment, később azt mesélték Péterről, hogy könnyen haladt, ők nagyobb bajban voltak, mint Péter. Amikor visszafordult, megijedtek, hogy tán megbolondult. Oscar és a serpa próbálták visszatartani, de csak olyasmit mondott, meg kell néznie Zsoltot. Körülbelül kétszáz métert kapaszkodhatott visszafelé, amikor felbukkant mellette. Zsolt akkor egy átbivakolt éjszaka után volt, szép lassan ereszkedett lefelé, mindkettőjükkel beszéltem rádión. Péter mondta, Zsolt rosszul néz ki, megmasszírozza, rendbe hozza. Egy óra elteltével újra beszéltünk, Péter megnyugtatott, minden rendben.
Távcsővel néztem őket, aztán köd ülte meg a hegyet. Egy óra múlva, amikor újra előtűnt, már csak Zsoltot láttam.
G. Juhász Judit
Részletek a Magyar Nemzet csütörtöki számában.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!