A lausanne-i Svájci Műszaki Egyetemen (EPFL) kifejlesztett eszközzel a különösen zegzugos és leheletfinom vérerek is elérhetővé válhatnak. A kutatók reményei szerint a rendszer lehetővé teszi a nehezen megközelíthető agytumorok kezelését.
A hajszálerek, vagyis kapillárisok igen vékonyak. Különösen az agyban áramlik a vér leheletfinom vénákon és artériákon keresztül. Hogy a legkisebb erekhez is utat találjanak, a tudósok olyan „huzalt” használnak, amellyel a katétert a kívánt helyre tudják juttatni.
„Az agy jelentős részei azonban elérhetetlenek, mivel a létező eszközök erre nem megfelelőek, így az agy bonyolult, finom érrendszerének kutatása a szövetek károsítása nélkül igen nehéz” – idézte az EPFL közleménye Selman Sakar lausanne-i tudóst.

Fotó: Pexels
Sakar kutatócsoportjával ezért egy száz mikrométernél is kisebb eszközt készített, amely a legfinomabb, legzegzugosabb vérerekbe is eljut.
A rendszer működőképességét a tudósok laboratóriumban, valamint egy nyúlfül érrendszerén mutatták be – írták a Nature Communications tudományos lapban.
Az eszköz biokompatibilis műanyagból készített mágneses csúcsból és egy hajlékony testből áll. Úgy működik, mint a horgászok horga a vízben: a véráram a test legvékonyabb ereibe is elsodorja az eszközt, amelyet a másik végén biztosan tartanak.
Ha elágazáshoz érkezik, mágneses számítógépes irányítással a kívánt hely felé fordul, így vándorol a hajszálerekben a szövetek károsítása nélkül.
Következő lépésként állatkísérletekben tesztelik az eszközt.
Magyar kutatók felfedezése az izomgörcsök kezelésében
Málnási-Csizmadia András hozzátette: a jelenlegi gyógyszerek nem képesek az izomgörcsök hatékony oldására, ráadásul nagyon komoly neurológiai, illetve szív- és érrendszeri mellékhatásokat okoznak. Elmondása szerint a hatóanyag 2021 tavaszán lép be a klinikai vizsgálatok fázisba, de a Cell, a világ legjelentősebb élettudományi magazinja már cikket írt a gyógyszerjelölt hatásmechanizmusáról. A cikket már több mint százötven sajtóorgánum átvette – jegyezte meg.
Hangsúlyozta, hogy az új izomgörcsoldó segíthet egyebek között a sztrókon átesett betegek harminc százalékánál jelentkező, iszonyatos fájdalmakkal járó súlyos és krónikus jellegű izomgörcsökön és a sclerosis multiplex (SM) esetén kialakuló görcsök esetében is. Magyarországon százezer ember kezelését könnyítheti meg az új hatóanyagjelölt – fűzte hozzá a kutató. Az élethosszig tartó, sokszor folyamatosan romló izomgörcsök 50-60 millió ember életét nehezíti meg világszerte – hangzott el a műsorban.