Nemzetközi sikert ért el egy győri egyetemi kötődésű mérnökcsapat, amelynek tagjai nagyrészt az intézmény volt és jelenlegi hallgatói, sőt olyan is van, aki oktatóként tevékenykedik. A zsűri AX System nevű terméküket jutalmazta IF Design díjjal 52 ország közel tízezer terméke közül. Az 1954-ben alapított IF Design díj a világ egyik legrangosabb dizájnversenye, ahol a külső megjelenés mellett az ötletet, az innovációt, a megoldás aktualitását és a kivitelezést is értékelik. Hagyományosan a legnagyobb intézmények és cégek versengenek az elismerésért. Az idei évben az indulók között szerepelt például az Apple, az Audi, a Siemens, a Virgin Galactic vagy a Bosch is – derül ki a sajtóközleményből.
Kiderült, mi állhat a száraz torok hátterében, meg fog lepődni!
Megfázás vagy influenza esetén nem ritka a gyulladt, fájó, kiszáradt torok A Mindmegette utánajárt, mi állhat még a háttérben.