Valójában az etyeki benzinkútnál nemigen van jobb találkozóhely egy olyan borász számára, akinek itt, a kocsiút mellett, az Orbán védőszentről elnevezett dűlőben fut fel a szőlője a dombra, ám a pincéje húsz kilométerrel távolabb, Budajenőn található, míg ő maga Budapesten, Angyalföldön lakik.

Fotó: Bielik István/Szabadföld.hu
Ráadásul készenlétes apuka is, olykor nehezen beszerezhető bébiétel, hőálló cumisüveg, orrszívó porszívócső szerepel a bevásárlólistáján. Ez az ő Bermuda-háromszöge, ebben ingázik nap mint nap. Építőmunkások szürcsölik az étterem nyitott teraszán a kávét, valahol bent a konyhában már főzőedényekben rotyognak az ebédre készülő húsfélék, illatuk ott terjeng a kockás abroszok felett, s ha útja engedi, a nyitott ablakokon illan el.
Apai nagyapja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecséről származik, de ő maga már Budapesten született 1982-ben. Apja, anyja a közigazgatásban dolgoztak, ami nehezen értelmezhető munka egy gyermek számára, így nem volt igazi pályakép előtte.

Fotó: Bielik István/Szabadföld.hu
Először szakács szeretett volna lenni, ám tisztítás közben a hagyma iszonyatosan csípte a szemét, így inkább a süteménykészítés frontján jeleskedett. Az édesanyja a Fény utcai piac környékén járva bement az Auguszt cukrászdába, ahol elmondta, hogy van egy pályaválasztás előtt álló fia, és eljöhetne-e nyári diákmunkára, hogy belelásson egy cukrászműhely működésébe.
„A legnagyobb örömmel, anyuka! Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a gyerek ne a cukrászpályát válassza”
– felelte Auguszt József, és ekkortól Gervai Jancsi naponta tíz kiló meggyet magozott, majd barackot pucolt, s a ribizliszárazásból is derekasan ki kellett vennie a részét. Igazság szerint egyik-másik reggelen sírva kelt fel, hogy az ötórás buszt elérve háromnegyed hatra ott legyen a cukrászműhelyben, de a gyötrelmes két hét alatt ezért látta, hogy a szakmunkát hogyan végzik az ott dolgozók, és – átesve a tűzkeresztségen – mégis cukrásztanulónak jelentkezett.
– Az első évi gyakorlatomat az Augusztnál töltöttem, a második évtől pedig a Kempinski Szállodában ténykedtem.
Ott a cukrásztanulóknak először a lobbyban három és öt óra között gofrit kellett sütniük, amelyhez vaníliát, csokiszószt és gyümölcsöt adhattunk öntetnek. Jó iskola volt. Idővel ott találkoztam neves séfekkel, s majd nagy karriert befutó szakácstanulókkal, akikkel később a sorsom összeforrt.