
Elképesztő, így néz ki a dubaji virsli, mutatjuk!
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
Az egyetlen élő kabalafigura az 1932-es Los Angeles-i olimpián vált népszerűvé az első ízben kialakított olimpiai falu lakói körében. Az egyik verzió azt állítja, hogy az olimpiai építkezések első napján született, a másik szerint egyszerűen besétált a sportolók lakhelyére, és ők nevezték ki a játékok mascotjának. Az előbbi vélekedést erősíti a gondosan legyártott „öltözet”, amely nem mutat hirtelen ötletre. Smoky további sorsa meglehetősen szomorú: két évvel később egy felelőtlen gyorshajtó sofőr elgázolta, és elpusztult.
Miután a grenoble-i téli olimpián hosszú szünet után hivatalos kabalafigura mutatkozott be (egy Schuss nevű kis sperma, nem vicc...), az év őszén a mexikóiak is bemutatták a magukét, ez lett Chac Mool, a vörös jaguár. Nevét a maja kultúra különleges szobrairól kapta – Chichén Itzá romvárosában egy vörös jaguárt ábrázoló darabra is bukkantak, ebből lett az 1968-as nyári olimpia még nem hivatalos, de széles körben hódító kabalája.
Az első, amelyet az 1972-es nyári olimpia szervezőbizottsága is hivatalosan a játékokhoz társított. Waldit, a kis bajor tacskót nagy szeretettel fogadták a Münchenbe érkezők. Nevét (Wald = erdő) a Fekete-erdőről kapta, színeit nem kell félreérteni, semmi köze a szivárványhoz: a világoskék alapszín mellett az olimpiai öt karikát szimbolizálja. Plüssben is hódított, nem lehetett nem szeretni, pedig a müncheniek azt is előírták, hogy 12,5 cm-esnél kisebb méretben tilos gyártani, hogy mellkasán jól láthatók legyenek az olimpia emblémái. Willi Daume, az NSZK olimpiai bizottságának elnöke Félix Lévitan AIPS-elnöknek adományozott egy tacsit, amely olyan népszerű lett, hogy innen egyenes út vezetett a müncheni kabalaválasztásig és Otto Aicher grafikus alkotásáig.
A cikk ITT olvasható tovább.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
A 42 Restaurant séfje, Koppány Levente gondoskodik majd Jennifer Lopez és csapatának étkezéséről budapesti tartózkodása alatt.
A bodza sokak kedvenc szörpféléje, de méz, zselé, lekvár, sőt pálinka is készíthető belőle.
Gondolták volna, hogy a legnépszerűbb receptek közé tartoznak a Mindmegettén a különféle bundás kenyerek?
Nemzetközi médiumok szerint is világszenzáció a magyar kutató felfedezése
Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett
Lezárták a rakpartot: már helikopterekkel is kerestetik a vízbe zuhant gyereket
Belehalt egy 71 éves nő a verekedésbe, ami a Lidl parkolójában tört ki
Válságos állapotban a népszerű magyar zenész: „Borzalmasak az értékeim!”
Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik
Inzaghi kifakadt Kovács István ellen, aki milliókat keresett a BL-döntőn
Átlátszó felsőben sokkolt a BL-döntő szuperszexi műsorvezetőnője
Hiába a törvény, Soros civiljei pride-ot szerveznek ma délután Budapesten
A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze
Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után
Egy autó a PSG BL-győzelmét ünneplő tömegbe hajtott, Párizs lángokba borult
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
A 42 Restaurant séfje, Koppány Levente gondoskodik majd Jennifer Lopez és csapatának étkezéséről budapesti tartózkodása alatt.
A bodza sokak kedvenc szörpféléje, de méz, zselé, lekvár, sőt pálinka is készíthető belőle.
Gondolták volna, hogy a legnépszerűbb receptek közé tartoznak a Mindmegettén a különféle bundás kenyerek?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.