Drasztikusan megfogyatkoztak a sünök Nagy-Britannia vidéki területein

Drasztikusan csökken a sünök száma Nagy-Britannia vidéki területein – hívták fel a figyelmet brit természetvédelmi szervezetek.

Forrás: MTI2022. 02. 23. 15:36
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ezredforduló óta 30–75 százalékkal csökkent a vidéki populáció, leginkább Anglia keleti felén – közölte kedden a British Hedgehog Preservation Society (BHPS) és a People's Trust for Endangered Species (PTES).

A természetvédők becslése szerint 2018-ban már csak 897 ezer példány élt Nagy-Britanniában a veszélyeztetett fajból főleg élettere szűkülése, illetve széttöredezése miatt, de sok állat esik kutyák és közlekedési balesetek áldozatául is.

 

Vannak ugyanakkor biztató jelek is, a városokban például regenerálódni látszik az állomány. 

Az évszázad első évtizedében ugyan még negyedével csökkent a városi sünök száma, azóta azonban stabilizálódni látszik a városi környezethez szokott populáció.

Ez a helyzet is rávilágít, hogy milyen fontosak a kertek és a zöldterületek, valamint a helyi intézkedések a faj jövője szempontjából – közölték a természetvédők, akik a jövőben szorosabban együtt akarnak működni a gazdákkal annak érdekében, hogy vidéken is találjanak életteret a sünök, amelyek legalább félmillió éve honosak ott.

A sünpopulációt történelmileg a hanyatlás jellemzi, legújabban azonban kettéválni látszik a vidéki és városi állomány sorsa

 – mutattak rá keddi jelentésükben az aktivisták.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.