Miután a trianoni diktátum 102. évfordulóján bemutattam egy olyan nagyváradi képeslapot, amely épp 1920. június 4-én lett postázva, írásom végén úgy ígértem, hogy a következő időutazáskor már a visszatért Erdélyből prezentálok egy múltdarabkát. Mi lenne reményt adóbb, mint egy időugrás a Trianon után húsz évvel később beköszöntött váradi kis magyar világba, méghozzá egyenesen arra a helyszínre, amelyet az említett trianoni lap is ábrázolt.
Szigligeti-szobor a Horthy-téren
Mi lenne reményt adóbb, mint egy időugrás a Trianon után húsz évvel később beköszöntött váradi kis magyar világba.


1941-körül adták fel ezt a fotólapot Váradról Albertfalvára, amely akkor még nem is volt Budapest része. A dátumra csak következtetni lehet a bélyegző hiányából, ám Szigligeti Ede szobra már visszakerült a helyére. Jeles váradi születésű színműírónk szobrát 1912-ben állították fel a róla elnevezett színház elé, majd 1921-ben a megszálló hatalom sebtiben eltüntette innen. Akkor a Trianonban oly ügyesen és kegyetlenül manőverező brit származású román királyné, Mária szobrát tették a helyére. 1937-ben a már áthelyezett Szigligeti-szobrot is elbontották és eldugták a múzeumba, innen szabadította ki a kis magyar világ 1941-ben.

A Bémer Lászlóról, 1849 vértanú püspökéről elnevezett tér Trianon után „természetesen” a Mária királynő (Piata Regina Maria) nevet viselte, majd az 1940-es visszacsatolás után Horthy Miklós nevét vette fel, hiszen az ő katonái hozták el Nagyváradra azt a bizonyos reményt. Ráadásul maga a kormányzó is érintette a teret kíséretével, amikor a központi bevonulási ünnepségre tartott.
Alig 80 éves képeslapunkon már ismét magyarok a feliratok. A régi Pannónia Szálló már visszakapta a nevét, bár a köztes világra emlékeztető Hotel Palace név nyoma még ott látható a homlokzaton. A Restaurant szót is lecserélték végre Étteremre. A szemközti EMKE Kávéház is visszavette régi cégért, és levetette az Astoriát. Minden a helyén volt – néhány évig.
Mára visszatért a Mária-királyné kultusz és ezzel együtt a történelemhamisítás-szülte giccs is a térre. A trianoni sírásónő újabb szobrot kapott itt – bár Szigligeti most megúszta –, és az egykori Pannonia pazar étterme is felvette a Queen Mary nevet. A helyi újgazdagok itt ülik meg híresen „dekoratív” esküvőiket.
Az egykori Egyesült Bank Rt. balszélső épületét ma egy román pénzintézet lakja. Homlokzatán egy újonnan odavarázsolt tábla hirdeti, hogy az egykori bankszékházat ifj. Rimanóczy Kálmán tervezte és építette. Jól sejtik: a táblán nincs magyar felirat. De ettől még, marad a remény Nagyváradon is.
Az Időutazás a magyar múltba 98. részében egy ma Ausztriához tartozó várunk múltjába tekintünk be egy igen korai magyar képeslap segítségével.
A sorozat további epizódjait ITT tekinthetik meg.
Borítókép: „Nagyvárad. Hongrie – Hungary. Horthy Miklós tér.” Margit fényképészet kiadása, Budapest-Lillafüred (Forrás: Balázs D. Attila gyűjteménye)
További Mozaik híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ez a diéta a leghatásosabb magas vérnyomás ellen
A magas vérnyomás komoly kockázatot jelent a szív- és érrendszeri betegségek, például a szívinfarktus vagy a stroke kialakulásában.

Bomba áron lehet az öné az gép, ami minden kertész álma
Bár ősszel jelentősen lecsökken a kerti munkák mennyisége, a fű még ilyenkor is nő, és a karbantartás nem hagyható el.

Lépett az OpenAI: egy tizenéves öngyilkossága miatt fejlesztenek a ChatGPT-n
Egy 16 éves kaliforniai fiú szülei azt állítják, hogy a ChatGPT részletes utasításokat adott fiuknak az öngyilkossághoz.

Így készíthet világraszóló tojásrántottát, mutatjuk a titkos összetevőt
Létezik egy hozzávaló, amivel még biztos, hogy nem készített reggelit.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ez a diéta a leghatásosabb magas vérnyomás ellen
A magas vérnyomás komoly kockázatot jelent a szív- és érrendszeri betegségek, például a szívinfarktus vagy a stroke kialakulásában.

Bomba áron lehet az öné az gép, ami minden kertész álma
Bár ősszel jelentősen lecsökken a kerti munkák mennyisége, a fű még ilyenkor is nő, és a karbantartás nem hagyható el.

Lépett az OpenAI: egy tizenéves öngyilkossága miatt fejlesztenek a ChatGPT-n
Egy 16 éves kaliforniai fiú szülei azt állítják, hogy a ChatGPT részletes utasításokat adott fiuknak az öngyilkossághoz.

Így készíthet világraszóló tojásrántottát, mutatjuk a titkos összetevőt
Létezik egy hozzávaló, amivel még biztos, hogy nem készített reggelit.