A zenész sajtósának közlése szerint a zenész Los Angelesben halt meg, a halál okát nem közölték.
Wayne Shorter lírai, összetett jazz kompozíciói és úttörő szaxofonjátéka több mint ötven éven keresztül szórakoztatta a rajongókat
– írta meg AP News.
Shorter tenor- és szopránszaxofonos 1959-ben indította el a karrierjét, valamint alapító tagja lett a világ két legismertebb jazzcsapatának: Art Blakey dobos Jazz Messengers nevű együttesében az 1950-es évek végén, majd a a hatvanas években csatlakozott Miles Davis trombitás legendás kvintettjéhez, amelynek Herbie Hancock zongorista, Ron Carter basszusgitáros és Tony Williams dobos is a tagja volt. Davis szerint ő volt a kreatív géniusz az együttesben, aki
megértette, hogy a zenei szabadság azt jelenti: ismerni kell a szabályokat annak érdekében, hogy a kedvünkre alakíthassuk őket.
Az elkövetkező évtizedekben Shorter számos neves zenésztársával volt együttműködése, társalapítója volt a 70-es években a Weather Report nevű fúziós jazzt játszó zenekarnak. Ekkoriban kezdett el a szopránszaxofonra összpontosítani. A zenekarhoz fűződik minden idők egyik legkelendőbb jazzlemeze, a Heavy Weather (1977). Tíz albumot jelentetett meg Joni Mitchell-lel, valamint játszott Carlos Santanával és Steely Dannal is.
Shorter számos kompozíciója – köztük a Speak No Evil, a Black Nile, a Footprints és a Nefertiti – került be a modern jazz legjobbai közé.
2000-ben Shorter megalakította első állandó akusztikus együttesét Danilo Perez zongoristával, John Patitucci basszusgitárossal és Brian Blade dobossal. Együttműködésükből négy album született.