A négy Sainsbury’s szupermarketben három hónapon át folytatott kísérletben 2155 felnőtt vett részt. A résztvevőket arra kérték, hogy legalább hatvan másodpercig szorítsák a fogantyút. Ha az érzékelők észlelték a fibrilláció jeleit, piros kereszt villogott a kocsi fogantyúján, míg egy zöld pipa jelezte, ha nem észlelt rendellenességet. Egy további szűrés során minden résztvevő pulzusát is ellenőrizték.
Az Európai Kardiológus Társaság idei kongresszusán bemutatott eredmények feltárták, hogy amikor egy kardiológus megvizsgálta 220 olyan résztvevő adatait, akik beleegyeztek az elemzésbe, és potenciálisan pitvarfibrillációban szenvedőként jelölték meg őket, 59 résztvevőnél diagnosztizálták a betegséget – közülük 39-en korábban nem tudták, hogy érintettek. Az ötletgazda Ian Jones, a liverpooli John Moores Egyetem professzora és csapata szerint további munkára van szükség a pontosság érdekében, mivel az elemzett 220 EKG-lelet ötöde nem volt egyértelmű, jellemzően azért, mert a kézmozdulatok bonyolították a leolvasást.
Jonathan Mant professzor, a Cambridge-i Egyetem szív- és érrendszeri kutatócsoportjának vezetője innovatívnak nevezte az ötletet. Ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy az érzékelők által betegként azonosítottaknak orvosi közreműködésre van szükségük a diagnózis ellenőrzéséhez, ami további terhet jelenthet az egészségügyi szolgálat számára.
Robert Storey, a Sheffieldi Egyetem kardiológus professzora ugyancsak üdvözölte a kutatást, mivel bár nagy érdeklődés övezte a pitvarfibrilláció kimutatására szolgáló hordható eszközöket, de sokan nem férhetnek hozzá az ilyen kütyükhöz. A bevásárlókocsi ellenben mindenkinek elérhető. – Az az ötlet, hogy lehetővé tegyük az emberek számára, hogy egy bevásárlókocsival figyeljék szívritmusukat, kiváló felvetésnek tűnik, amit érdemes megvizsgálni. A tanulmány eredményei azt mutatják, hogy sok olyan embert találtak, akiknél először mutatták ki a rendellenességet. Ez a felismerés megakadályozhatja, hogy közülük néhányan agyvérzést kapjanak – nyilatkozta a theguardian.com portálnak Robert Storey.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!