Kitört két indonéziai tűzhányó

Kitört kedden két indonéziai tűzhányó, hamufelhőt lövellnek a magasba és egyéb forró vulkáni törmelékeket a hegyek oldalára. Az egyik a Szumátra szigeten lévő Sinabung, a másik pedig a Jáván található Merapi. Egyelőre senki nincs veszélyben.

Forrás: MTI2021. 03. 02. 12:27
null
A Sinabung vulkán Indonéziában Fotó: MTI/EPA
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2600 méter magas Sinabung hamuoszlopa mintegy ötezer méter magasra nyúlik, a hegy oldalán pedig folyik le a forró gázokat és olvadt kőzeteket tartalmazó törmelékár – közölte az indonéz földtani hivatal.

A vulkán az elmúlt egy hétben kezdett el ismét működni, ez idő alatt 13-szor jegyeztek fel hamukitörést. Újabb lakosokat nem kellett kitelepíteni, és a légi közlekedést sem zavarja egyelőre, de a hatóságok felszólították az embereket, hogy három kilométernél közelebb ne menjenek a kráteréhez. A Sinabung 2010 óta többször működésbe lépett, előtte négyszáz éven át nyugalomban volt. 2010-ben kettő, 2014-ben tizenhét, 2016-ban pedig kilenc falusi halálát okozta forró vulkáni törmelék, valamint miatta harmincezer embernek el kellett hagynia az otthonát az évek során.

A Sinabung vulkán Indonéziában
Fotó: MTI/EPA

A 2968 méter magas Merapi 2018 óta tört ki többször. Ezúttal törmeléke már csaknem két kilométer hosszan folyt le a hegy délnyugati oldalán a földtani intézet közlése szerint. Előtte 2010-ben volt egy nagy kitörése, amelynek 340 ember esett áldozatul, és 60 ezret ki kellett telepíteni. Jelenleg ez a legaktívabb indonéziai vulkán.

Indonézia az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrűn helyezkedik el, és nagyjából 130 tűzhányója van, az országban a vulkánkitörések mellett a földrengések is gyakoriak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.