Hatvan éven át gyógyított az elismert békéscsabai orvos

– Virtuozitását elnézve lehetett volna művész, zenetanár is.

– Fiatal fiúként a keresztény ifjúsági egyesületben meghallottam, milyen szépen játszik egyik társunk, a pap fia zongorán. Kedvet kaptam, és valamivel később szüleimtől egy hangszert is. Szorgalmasan jártam a zeneiskolába, napi 2–3 órát gyakoroltam, egy esztendő alatt két év tananyagát sajátítottam el. Hatalmas élmény volt, hogy tizenhat évesen három ceglédi társammal bemutatótanításon szerepelhettem a Zeneakadémián.

Korán megtapasztaltam, mekkora ereje, pontosságra, precizitásra ösztönző, építő hatása van a zenének.

Gimnazista koromig zenetanári pályára készültem, de aztán láttam, milyen szenvedés egy pedagógusnak, ha diákja csak kényszerből tanul, így eldöntöttem, nem fogok gyötrődni.

– A másik útelágazást a sport jelentette?

– Igen, a nővéremmel sportszerető családban nevelkedtünk. Zsengellér Gyula világhírű csatár is a büszkeségünk: édesapám unokatestvére volt. Én is labdajátékot választottam, az asztaliteniszezést szintén a keresztény ifjúsági egyesületben kezdtem űzni. A helyi vasutas színeiben megnyertem a kölyökbajnokságot és jól szerepeltem az országos viadalon is. Ekkoriban már az orvosi pálya felé is kacsintgattam, ugyanis a ceglédi házunk mellett állt a szülészet épülete. A gyakorlatra érkező orvostanhallgatóknak sokszor kiadtuk a harmadik lakószobát, így óhatatlanul is beleláttam a tankönyveikbe, történeteikbe, amik felkeltették az érdeklődésemet.

– Adódott a fővárosi egyetem közelsége.

– Igen, de a sporttársam nógatott, jelentkezzek inkább Szegedre, hogy majd megpályázhassuk az NB I.-et. Annak ellenére, hogy a latin mellett leginkább a magyart, a történelmet kedveltem, sporteredményeimet és elszántságomat figyelembe véve felvettek az orvosira és igazán szép időszak vette kezdetét. Bejutottunk az NB I.-be, alig húszévesen belföldi repülőjáratokkal utazhattunk a debreceni, pécsi, miskolci versenyekre.

A heti négy edzés, a hétvégi viadalok mellett azonban a tanulás olykor háttérbe szorult. Előfordult, hogy a hétfői szigorlatról repültem, mint a győzelmi zászló.

Aztán visszavonultam az NB II.-be és a tanulmányaimra fókuszáltam.

Dr. Zsengellér Lajos szerint a vitalitás titka, hogy meg kell találni a helyes arányt a munka és a szabadidő között
Fotó: Imre György/beol.hu

– Hogyan került Békéscsabára?

– Az egyetemi évek alatt ismertem meg a későbbi feleségemet, Magdit, aki Szarvashoz, Békéscsabához is több szállal kötődött. Összeházasodtunk, a városba költöztünk. Én szülész szerettem volna lenni, végül a belgyógyászati állás betöltésére volt lehetőségem, a feleségem pedig gyermekgyógyász lett. Sokáig a kórház szolgálati lakásában éltünk, rengeteget ügyeltünk, szinte alig találkoztunk. Tíz év után született meg Zsuzsi lányunk, aki ma családjával külföldön él, kutatóorvosként dolgozik Bostonban.

– A belgyógyászat kiváló terep lehetett egy kezdő orvosnak.

– Valóban jó iskolának bizonyult, főleg, hogy a komoly szaktekintély, dr. Borbola József szárnyai alá kerültem. Rengeteget tanulhattam tőle. Nyaranta többször helyettesítettem vidéki körzetekben is, ahol már első vonalasként találkoztam a betegekkel. Sokszor be kellett segíteni a véradóállomáson és szakrendelésen is. Hatévnyi kórházi munka után kerültem körzetbe, ahol háziorvosként negyven évet dolgoztam.

Rengeteg esettel találkoztam, voltak komikus helyzetek, és persze súlyosak, megrázóak is.

A katonaságnál időnként sorozóorvosként vettek igénybe, s üzemorvosként is több helyen tevékenykedtem.

– Az asztalitenisz feledésbe merült?

– Tíz évet kihagytam, aztán fül-orr-gégész főorvos barátom révén visszatértem a pályára, az Előrében az NB II.-ig jutottunk, pedig bőven harminc fölött voltam már. Az első és az utolsó érmem között 64 év telt el, 2012-ben még nyertem az országos veterán bajnokságon. Fair play kupát is kaptam, amikor a döntőbe jutásért küzdöttem egy hasonló korú versenyzővel. Az első két szettet megnyertem, amikor az ellenfelem jelezte, rosszul van, cukorbeteg. Megszakítottuk a meccset, hoztam az orvosi táskát, elláttam. Utána folytattuk, de én addigra kiestem a ritmusból. Ő belejött és végül nyert 3:2-re, én pedig harmadik lettem.

– Testileg és szellemileg is nagyon fitt, mi a vitalitása titka?

– Azt hiszem, szerepet játszik ebben a genetika, a sokévnyi sport és a helyes arányok megtalálása munka és a szabadidő között. Az első feleségemmel útjaink annak idején elváltak, felőrölte a kapcsolatunkat a temérdek munka. Húsz éve azonban boldog kapcsolatban élek második feleségemmel, Anikóval, aki humán területen, a felnőtt szakképzésben tevékenykedik. Figyelünk az egyensúlyra.

Ha megkérdezi tőlem, az orvos is lehet-e beteg, akkor a válaszom, igen. Kétszer volt nyitott szívműtétem, de követem az életmóddal kapcsolatos előírásokat, sosem dohányoztam, naponta tornázok. Rengeteget olvasok, igyekszem lépést tartani a tudománnyal. A munkám során ugyan nem értem el világraszóló eredményeket, nem tettem nagy felfedezéseket, de becsülettel, lelkiismerettel végeztem azokat a feladatokat, amikre felesküdtem. A szüleim révén vallásos nevelést kaptam, ha tehetem, ma is elmegyek templomba.

Jó, ha az ember bele tud valamibe kapaszkodni, ami hitet, reményt ad.