A virágzó növénykultúrákat a méhpusztulások elkerülése érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel közösen kiemelten monitorozza a következő hetekben.
Méhméreg a repcén: ellenőrzik a vegyszerhasználatot Somogyban
Több hektárnyi repceültetvényt kellett megsemmisíteni Baranya megyében.

Csaknem húsz éve méhészkedik Kaposfüreden Horváth Zoltán. 2018-ban volt nála tömeges méhpusztulás. A vizsgálatok alapján kiderült, hogy a napraforgótáblán használt rovarölő szer okozott gondot az állományában.

Fotó: unsplash
– Három évvel ezelőtt a 170 családból 140 pusztult el, mindössze 30 maradt meg – mondta el a méhész.
Egyes szerek azonnal megmérgezik a rovarokat, és a gyűjtés közben már elpusztulnak, de van késleltetett hatású is, amely miatt a kaptár előtt hullik el. Bízik abban, hogy a mostani szigorú és átfogó ellenőrzések beváltják a hozzá fűzött reményeket. – A hideg tavasz miatt később mentek ki a méhek, nagyon örülnék, ha csak annyi mézem lenne, amivel a saját fogyasztóimat ki tudom szolgálni – jegyezte meg a kaposfüredi méhész.
A teljes cikk IDE kattintva érhető el.














