Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP), Zalaegerszeg polgármestere a legutóbbi Zeginfón számolt be azokról a közlekedési, infrastruktúrális fejlesztésekről, amelyeket a Kovács Károly Városépítő Program keretében 2024-ig tervez a zalai megyeszékhely önkormányzata. A kormánypárti városvezető azokat a döntéseket ismertette, melyeket a veszélyhelyzetben a közgyűlés helyett, a frakciókkal folytatott egyeztetés után hozott meg. Mint közölte, a Kovács Károly Városépítő Program első csomagjában a következő fejlesztéseket tervezik:
Zalaegerszeg veszélyhelyzet idején is tovább fejlődik
Balaicz Zoltán kormánypárti polgármester számolt be a Kovács Károly Városépítő Program keretében megvalósuló fejlesztésekről.

Balaicz Zoltán egy új Facebook-posztjában a városban zajló számos magánerős lakásépítést is sorra vette, jelezve, hogy a járvány miatti gazdasági világválság ellenére Zalaegerszegen stabil maradt a gazdaság.
Döntés született az avar és kerti hulladék égetésének szabályozásáról is. Zalaegerszeg önkormányzata kivette a közösségi együttélésről szóló rendeletéből a kerti hulladék égetéséről szóló rendelkezéseket, mert a kérdést országosan rendezték. A zalaegerszegi rendelet eddig – korlátozásokkal – lehetővé tette a kerti zöldhulladék és avar égetését a város bizonyos területein. A levegő védelméről szóló 306/2010 (XII.23.) kormányrendelet azonban országosan, mindenütt megtiltotta az égetést, mert a levegőminőség alakulásában kiemelt szerepe van a lakossági fűtés és a kerti hulladékégetés szennyező hatásának. A levegő nem megfelelő minősége miatt az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester
Fotó: MTI/Varga György
Ezzel együtt ugyanakkor a járványügyi veszélyhelyzettel kapcsolatos szabályozások kitolták az égetés általános tilalmának végrehajtását a veszélyhelyzetet követő időszakra, így elvileg jelenleg nem tilos általánosan a kerti hulladék égetése. Azonban továbbra sem ajánlott, hiszen vannak lehetőségek a zöldhulladék szelektív gyűjtésére és komposztálására.
Jelenleg a hatályos kormányrendeletek, valamint az Országos Tűzvédelmi Szabályzat előírásait kell figyelembe venni.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Üstökösként tör előre Zalaegerszeg
A zalai megyeszékhelyen olyan fejlődést ért el a kormánypárti vezetés, ami a balliberális oldalt leradírozta. Zalaegerszegre 2014 óta 200 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett és érkezik , amelyből a hagyományos értékeket megtartva lényegében újjávarázsolják a várost. Közben olyan ultramodern munkahelyteremtő beruházások valósulnak meg a településen, amelyek nemcsak a megyeszékhely jelenét, hanem a távoli jövőjét is biztosítják. A zalaegerszegiek értékelik a kormánypárti vezetés erőfeszítéseit, a környező nagyvárosokból pedig egyre inkább irigykedve tekintenek a szomszéd várra – írtuk meg az év elején.














