3 milliárd dollárnyi, euróban jegyzett államkötvény hozamait nem fizeti keleti szomszédunk, ezzel technikai értelemben véve becsődölt, még akkor is, ha egyébként a nyugdíjakat és a fizetéseket időben utalja az állam, tehát az ország működése nem omlott össze.
A törlesztés egyébként csak vasárnap esedékes, így a csőd is csak akkor lesz hivatalos, de Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök már bejelentette, hogy nem fognak fizetni. A kötvényt még két éve vásárolták az oroszok, hogy így juttassanak forrást az akkori elnöknek, a Putyin-barát Viktor Janukovicsnak, akit azóta véres tüntetéssorozatok és fegyveres felkelés árán megbuktattak és elüldöztek. Jacenyuk egy pénteki, kijevi kormányülésen közölte a hírt.
A Russia Today éppen csütörtökön adta hírül, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Ukrajna szuverén államadósságának részeként ismerte el a 3 milliárd dollárt, pedig Kijev igyekezett ennek ellenkezőjét elérni. Moszkva jogi lépésekre készül, ha december huszadikáig nem kapja meg a pénzt.
Ukrajna egyébként korábban már megállapodott az intézményi hitelezőivel mintegy 18 milliárd dollárnyi adóssága átütemezéséről, egy részének elengedéséről. A Magyarországon is jelen lévő Franklin Templeton befektetési alap például húszszázalékos csökkentésbe egyezett bele. Ebben a folyamatban azonban Oroszország nem volt hajlandó részt venni, mondván államként a cégeknél jobb feltételeket érdemel. Ettől függetlenül a felek persze tárgyaltak egymással – német közvetítéssel –, és nemrég ki is mondták, hogy nyitottak az átütemezésre, érdemi megállapodásra azonban egyelőre nem jutottak. Jacenyuk az oroszok hajthatatlanságával magyarázta lépését. Oroszország javaslata az volt, hogy Ukrajna a következő három évben egyenlő részletekben fizesse vissza a 3 milliárd dollárt. Ezt azonban Kijev visszautasította. Jacenyuk több ízben kijelentette, hogy Moszkva nem kaphat kedvezőbb feltételeket, mint Ukrajna többi hitelezője.
Kijev egyébként éppen a fent említett intézményibefektető-paktum miatt sem fizetheti ki teljes egészében orosz adósságát. Mindeközben még a valutaalaptól is kaptak egy 17,5 milliárd dolláros mentőhitelt, összességében 71,5 milliárd dollárnyi tartozásuk van.