A pulóveres Lengyel guru

A gerinctelenek sosem botlanak meg.

A kötött kardigános flaszterguru megint a saját fészkébe (hazájába) mart. Akár egy Benedek Elek-mese gonosz manócskája, úgy osont be a szagos szájú a Klubrádió mikrofonja elé mérget sziszegni a búzaföldek meg a szőlőskertek népére. Önmagát Victor Hugo-i magasságokba emelve egyszerűen „lenyomorultozta” az egész magyar vidéket, szőröstül-bőröstül.

A volt komcsi politológust – akit annak idején még a Kádár-féle MSZMP-ből is kirúgtak – persze, hogy Lengyel Lászlónak hívják, és aki kötött kardigánban sem derék ember. Nos, a kis bajszos, de nagy észosztó nem először és nem is utoljára, most éppen a borsodi időközi választás csúfos baloldali bukásán akadt ki, de annyira, hogy egy közönséges tahó sértődöttségével kürtölte az éterbe: „A legnyomorultabbak szavaznak a Fideszre.”

És vajon kik a legnyomorultabbak? Hát azok, akik a sok nyomorult, meg a még nyomorultabb falvakban és kisvárosokban élnek. Sőt ők a nyomorultak legnyomorultabbjai, „akik csak a Fidesztől remélnek anyagiakat, náluk ezért áll Orbánnak a zászló.”

Persze, hogy most is hazudik! Sőt duplán hazudik! Mert nem Orbánnak áll a zászló, hanem Magyarország utóbbi hetven éve első olyan miniszterelnökének, aki nem csapta be és nem alázta meg a falusi embert. Akinek eszmeelődei nem söpörték le a padlást, nem akasztották fel a parasztot, a cipészmestert, a plébánost, röviden nem nyúzták meg a vidék lelkét és jószágát. Majd bolondok lennének a gyilkosoktól meg azok ideológiai ivadékaitól segítséget, becsülést remélni. Akit a kígyó megmart, kerüli a gyíkot is.

A másik csinosnak ugyancsak nem mondható hazugság pedig az, hogy a nagyvárosokat a Fidesz kiéheztetné, szabadságukat béklyóba kötné. Soha annyi – ezermilliárdokban mutatkozó – támogatást Budapesttől Szegeden át Nyíregyházáig még nem kaptak, mint mostanság. Tudom én, hogy az éléskamrát meg a Kádár-kaptárt összeugrasztani liberális sikerrel kecsegtetne, de az sem fog menni. Szent István királyunk szobra is rövidesen visszakerül majd Kispestről a Szent István térre, ahogyan Leniné vagy Károlyi Mihályé is végül oda került, ahová való. Isten és az idő velünk van!

Mert a nyomorultak és a még nyomorultabbak már csak ilyenek. A kötött kardigános urbánus guru persze ettől még gondolhatja és sziszegheti másként, de végül fűrészpor lesz majd a vacsorája. Még akkor is, ha Lengyel László azzal büszkélkedik, hogy ő bizony a nagy mesemondó, Benedek Elek ükunokája. Nem hinném, hogy Elek bácsi, aki a magyar ajkú erdélyi Kisbacon falucska szülötte, és aki a Nemzeti Párt tagja meg az Országgyűlés képviselője volt egykoron, aztán pedig a magyar emberek, néptanítók példaképe, az az Elek bácsi most büszke lenne egyik Lengyel Lacika nevű ükunokájára azért, amiket a vidéki magyarokról összehord. Messzire esett az alma attól kisbaconi fától!

A kötött kardigános Lengyel pedig dühösen sziszeg és hemperedik tovább abban a tudatban, hogy a gerinctelenek sosem botlanak meg. Azért például a búzatarlón érheti baj, ha fejére tapos a paraszt.

…

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE.