Husáng a forradalom küllői közé

Megszavaztuk az egyértelmű tényt, mert az utolsó bástyánkat kell védenünk, saját apánkat, anyánkat és gyermekeinket.

A családoknak is jókora könnyítéseket hoz a kormány akcióterve Fotó: Mirkó István

Bódi Ábel

Talán az egész földkerekség épeszű, nagyobbik fele ünnepel most. Úgy érezzük, hogy ismét sikerült a forradalom küllői közé egy jó vastag bükkfahusángot vágni. Tegnap a magyar Országgyűlés kétharmados többséggel megszavazta, hogy az anya nő, az apa férfi és hogy gyermekeinknek alkotmányos joguk van felnőni a születési nemüknek megfelelő önazonosságban.

Ez volt az a mondat, amit nagyon reméltem, hogy soha nem kell leírnom. Sőt, abban is bíztam, hogy beszélnem sem kell a teremtett világ ilyen egyértelműségeiről. Az axiómák azok a tények, melyek megkérdőjelezhetetlenek. Felnézünk az égre – az kék, majd végigtekintünk a májusi sarjún – az meg zöld. De nem!

Jött egy apró, de borzasztóan hangos politikai közösség, akik elfoglalták a kultúrát, beültek a vezető pozíciókba, és bekebelezték a médiát. Ők az úgynevezett forradalmárok, pontosan azok, akik minden létezőt megkérdőjeleznek, mióta jelen vannak. A francia rebellió a fennálló rendet, majd a transzcendenst, az Istent kérdőjelezte meg, végül a társadalom de facto és de jure erkölcsi- és szokásrendjét, majd menetelt tovább, és egyre apróbb szeletekre bontotta le a civilizációnkat. A mindenkori forradalmárnak nem érdeke, hogy a jelen valós problémáival foglalkozzunk, hiszen azokban a vitákban elvéreznek. Lerombolják az európai kultúrát, értékeket és nemzeteket, de azt akarják, hogy ezekről ne tudjunk beszélni, ezért szükségtelen harcokba kényszerítenek, amik viszont a létünket fenyegetik. Amíg pedig az életben maradásunkért megy a harc, ők rombolhatnak tovább.

És végül elértek a családjainkig, azaz a politikai harcmező már nem a parlament, vagy az utca, hanem az otthonunk. Elértek mindennek az alapjáig, a maghoz, amiből nem csupán nemzetek és civilizációk fakadnak, hanem jövő is. Nekünk, magyaroknak még volt egy utolsó utáni esélyünk, hogy zárjuk a sorainkat, és ez meg is történt tegnap. Megszavaztuk az egyértelmű tényt, mert sarokban vagyunk, ahol az utolsó bástyánkat kell védenünk, saját apánkat, anyánkat és gyermekeinket. A jövőnket. Ezért vagyok szomorú, hogy erről szavazni kellett, mert ez habár győzelem, de egy olyan csatában, amit soha nem kellett volna megvívnunk.