„Na srácok? Ki lesz a következő? Melyikőtök mer legközelebb a keresztény értékrendről papolni?” – Például én. Emlékeztetve Gyurcsány Ferencet, aki e kaján, kihívó felszólítással próbálja végre kiélni bő évtizede forrongó bosszúvágyát: ha „rendszeres bérmálkozásait” megelőzően odafigyelt volna a bérmálási oktatást tartó papra, nem volna számára sem ismeretlen a bűnbánat, az elégtétel és a bűnbocsánat fogalma. A keresztény értékrend sarkalatos eleme ugyanis, hogy valamennyien esendő, bűnös emberek vagyunk, rászorulunk Isten irgalmára, aki azt nem is tagadja meg attól, aki töredelmesen bevallja botlásait, igyekszik annak következményeit a lehetőség határain belül jóvá tenni, és alázatosan feloldozásért folyamodik. A keresztények naponta imádkozzák, hogy az Úr bocsássa meg a vétkeiket, mégpedig úgy, amiképpen ők is megbocsátanak az ellenük vétkezőknek. És ezt komolyan is gondolják.
Jézus Krisztus sarkalatos parancsa: „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” Szájer József lelkiismeretét sincs módunkban vizsgálni, ám az első látásra is nyilvánvaló, hogy botlását követően megbánta, amit tett, bocsánatot kért mindazoktól, akiknek tette kárt okozott, s jóvátétel gyanánt azonmód ott is hagyta politikusi karrierjét, még pártját is, ezzel próbálva mérsékelni a hazájának és politikai közösségének okozott erkölcsi kárt.
Nem feladatunk Gyurcsány Ferenc lelkiismeretét sem vizsgálgatni (csak reméljük, csöndesebb pillanataiban benne is fel-felmerül ennek szükségessége), de az szintén első látásra is úgy tűnik, hogy az ő politikai botlásait és vétkeit nem nagyon követték hasonló bűnbánó, engesztelő gesztusok. Ellenkezőleg, mintha inkább dacosan kérkedett volna azokkal az ugyancsak vitatható cselekedeteivel, amelyek végső soron romlásba döntötték a pártját, az országnak pedig százmilliárdokban kifejezhető veszteségeket okoztak, nem beszélve a társadalmi bizalom megingásából fakadó erkölcsi károkról.
A bérmálási oktatásokon bizonyára szó esett Jézus és a házasságtörő asszony történetéről, s ezzel kapcsolatban a Mester szállóigévé vált szavairól is: „Az vesse rá az első követ, aki maga bűn nélkül van!” – s amelynek hatására a bősz erkölcscsősz farizeusok szép sorban eloldalogtak. A vérszagra gyűlő ellenzéki propagandistáktól nem volna életszerű elvárni, hogy e tanítás jegyében önmérsékletet gyakoroljanak; megtehetik viszont mindazok, akiket a mostani botrány megsebzett meggyőződésükben, igazságérzetükben.
