A tavaly egy rendőri túlkapás következtében elhunyt és a Black Lives Matter- (BLM) mozgalom jelképévé vált fekete bűnöző, George Floyd halálának emlékére az amerikai Ohio állambeli Toledo városban készült falfestményt július 13-án egy hatalmas viharban egy villámcsapás tönkretette, a fal, amelyen állt, teljesen leomlott – írja az amerikai sajtó.
A graffiti festője, David Ross a „Take A Breath”, azaz végy levegőt című művének tönkrementét követően először vandalizmusra gyanakodott, de a helyi tűzoltóság képviselője szemtanúkra hivatkozva elmondta, hogy valóban a vihar pusztította el a falat. Az épületben korábban egy bár működött, amelyet a BLM aktivistái és szimpatizánsai használtak találkozóhelyként.
A Twitteren és egyéb közösségi médiában közzétett képeken látható, hogy a Floyd-graffitit körülvevő egyéb falfestmények alig sérültek meg. Míg az épület tulajdonosa összesöpörte a törmeléket és lebontotta a fal maradékát, az alkotó kijelentette, hogy akár vandalizmus, akár az isteni ostorcsapás következtében pusztult is el a kép, ő azt bizony máshol újra fogja festeni. „I’m going to do it again whether it was natural or vandalism” – nyilatkozta Ross a toledói The Blade című lapnak.
A 2020. május 25-én a 48 éves George Floyd halálát okozó rendőrt, Derek Chauvint idén júniusban a bíróság 22 és fél év börtönre ítélte el.
A többszörösen büntetett előéletű, kábítószerrel is kereskedő, és egy boltban hamis pénzzel fizetni akaró bűnöző tragikus halála adta az ürügyet a többek között Soros György által támogatott BLM-nek az Egyesült Államok nagyvárosaiban szörnyű pusztításokat okozó, a fehérek ellen tiltakozó mozgalom elindítására. Hasonló falfestményeket és más emlékműveket országszerte sok helyen felállítottak, de közülük sokat szándékosan megrongáltak, öntöttek le festékkel vagy firkáltak össze.
Ezt a toledói graffitit azonban Isten villámcsapása bontotta le megtorlásul a fehéreket ért rengeteg szenvedés és pusztítás büntetéseként. Nem kár érte!
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!