Csak valami banális szervezési hiba miatt fordulhatott elő, hogy véletlenül olyanoknak is odaadtuk a mikrofont, akik kritizálni kezdték a mi kritikai fajelméletünket, de ezekkel majd alkalomadtán jól el fogunk beszélgetni. Mondjuk, Guantánamón, mert oda fognak kerülni. Az afgán terroristákat úgyis most engedtük ki, úgyhogy van hely bőven. De addig is vegyétek tudomásul, hogy tilos a taps, mert ez az intézményes fehér rasszizmus megnyilvánulása, és nekünk ezzel szemben fel kell lépnünk, és biztonságos teret (safe space) kell biztosítanunk mindazoknak a BLM-aktivistáknak, akik a kirakatbetörések, autófelgyújtások és fehérfelkoncolások fáradságos munkája után betérnek intézményünkbe megpihenni. Vagy éppen kritikai fajelméletet tanítani a gyerekeiteknek. Merthogy azt fogunk tanítani nekik, ha ti, fehér szülők, a fejetek tetejére álltok is. Azt tanítjuk nekik, hogy ők fehér emberekként eredendően és helyrehozhatatlanul rasszisták, és direkt hasznot húznak a különböző rendszerszinten rasszista hatalmi struktúrákból. Rohadt szemét fehér elnyomók, veletek, szülőkkel együtt!
Aki pedig tapsolni akar, az menjen Ausztriába vagy Ausztráliába, vagy mit tudom én, hova, állítólag ez valami ország Európában vagy Ázsiában vagy hol, ott lehet tapsolni, most hallottam, hogy éppen készülnek bevezetni azt a nagyszerű vívmányt, hogy különböző cégeknél kötelező kvóták lesznek női vezetőknek. Nálunk is így kezdődött. És mi pontosan tudjuk, hogy ez csak az első lépés. Ezután jönnek majd az afroeurópaiak. Meg persze a homo-, transz-, bi-, tri-, poli- és egyéb szexuálisok. Úgyhogy ennek lehet tapsolni. Hogy ennek az ottaniak nem tapsolnak olyan nagyon? Nem baj, majd őket is elvisszük Guantánamóra. A nemzetközi demokráciaépítés jegyében.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!