idezojelek

Új bűn születik: a terroristasértegetés

Elképesztően cinikus szavak, komoly pozícióban lévő döntéshozó emberektől.

Teveli Zoltán avatarja
Teveli Zoltán
Cikk kép: undefined

Két nem túl nagy horderejű hírecske a nagyvilágból. Két kis történés, melyek összefüggenek témájukban is, de még inkább abban, hogy tökéletesen szemléltetik azt a fajta gondolkodásmódot, ami miatt egyre ijesztőbbnek tűnik a világ. Legalábbis annak azon fele, melyre oly sokáig felnéztünk, melyet csodáltunk, ahová tartozni vágytunk.

A 14 éves korától szexrabszolgaként kihasznált Nadia Murad az Iszlám Állam markában elszenvedett megpróbáltatásairól beszélt volna, de egy torontói rendezvényszervező miatt mégsem tartották meg az eseményt. A tankerület egyik felügyelője, Helen Fisher ugyanis jelezte: visszamondják a rendezvényt, mert meglátása szerint a könyv „iszlamofób nézeteket terjeszt”, és „sértő a muszlim tanulókra nézve

– írta a Mandiner.

Az Engedetlen Franciaország nevű szélsőbaloldali párt egyik politikusa azt mondta egy televíziós vitaműsorban, hogy káros, ha a jobboldal megemlékezik a Bataclanban történt terrortámadásról, mert az hátráltatja a megbékélést az áldozatok családtagjai és a terroristák között

– szúrta ki a Gerilla Facebook-oldala.

A  vétlen, megalázott, megkínzott, lemészárolt áldozatok jogait, emlékét semmibe vevő, elképesztően cinikus és döbbenetes szavakban az az igazán riasztó, hogy nem magányos őrültek kommentelték azokat a Facebookon, hanem komoly pozícióban lévő döntéshozó emberek; olyanok, akiknek a megnyilvánulásai következményekkel járnak, azoknak hatásuk van.

Ennyi erővel a „megbékélés” elősegítése miatt a francia zászlós profilképek, vagy bármilyen más megemlékezés a szörnyűséges történtekről káros, mint ahogy ezek alapján semmiféle módon nem lehetne beszélni a háborúk brutalitásáról, a barbár kegyetlenkedésekről; azokról szemérmesen hallgatni kell, mert „érzékenységet sértenek”.

Azt gondolnánk, hogy ennél nagyobb bornírtságokat már nem lehet kitalálni. A nyugati szélsőbaloldalt ismerve, biztosak lehetünk benne sajnos: nekik sikerülni fog.

Borítókép: Nadia Murad az On her shoulders című dokumentumfilm előzetesében (Forrás: YouTube/Movie Coverage)

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
BORBÉLY ZSOLT ATTILA avatarja
BORBÉLY ZSOLT ATTILA

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.