A kanadai szupersztár sosem a fényárban és füstben úszó szupershow-król volt híres, mint ahogy a fellépőruhái is nélkülözik a flittereket és egyéb feltűnő kiegészítőket. Ezúttal is úgy jelent meg, mint mindig: egy egyszerű nadrág és egy póló, a legújabb klipjei stílusának megfelelően talpig fehérben. A színpad felett viszont megjelent a koncert előtt egy lebegő autó, aminek később lett szerepe.
Ha az eddigi budapesti fellépéseket vesszük alapul, akkor a kanadai zenész azok közé az előadók közé tartozik, akik szeretik a legfrissebb számaikkal nyitni az előadást, ezúttal a kétségkívül dinamikus Kick Ass volt a nyerő, amely kellőképp fel is tüzelte a szépszámú közönséget.
Amióta 1997-ben Bryan Adams megjelentette Unplugged elnevezésű albumát, az akusztikusra áthangszerelt dalokat új köntösükben is szívesen játszotta a koncertjein. Így például korábbi budapesti koncertjén (2003-ban, 2004-ben és 2007-ben is itt járt) kifejezetten rosszulesett, hogy a Summer Of 69 dögös riffjei lágy pengetések közepette ernyedtek el az akusztikus gitáron.
Ám az, hogy az egyes daloknak több verziója is ismert, most mind az előadók, mind a közönség számára jól jött egy furcsaság miatt. A sztár mögötti szokásos zenekarban ugyanis ezúttal nem volt basszusgitáros, az eddig a hangszeren játszó Solomon Walker hiányzott a koncertről.
Sebtiben utánaolvasva, már egy ideje valóban nem lép fel Walker a koncerteken, ennek okára nem sikerült rálelnem, a világhálón a rajongók is inkább csak találgatnak, de biztos van olyan fanatikus, aki tudott erről előzetesen.
A basszusgitár hiányát mindenesetre több módon is orvosolták: néha a már említett akusztikus verziója került elő a daloknak, néha a billentyű hangjai járták meg a szokásosnál többször a mélyebb tartományokat, de olyan is volt, hogy a két gitár és a billentyű mellett nem is hiányzott a basszus.
Ugyanakkor az is előfordult, például a Can't Stop This Thing We Started című klasszikusnál, hogy maga Bryan Adams volt a basszeros.
Lehet, hogy egy vájtfülűnek hiányos lehetett volna a hangzás, a budapesti közönség szemlátomást így is jól szórakozott, és amikor kellett, eksztázisba jött. Rengeteg, mintegy harminc dalt hallhattunk, ennek viszont az volt az ára, hogy sok esetben megrövidítették azokat. Ez nem volt zavaró, mint ahogy az sem, hogy egy-egy számot áthangszereltek.
Egy apró hiányérzetem azért maradt. Egy-egy dal néha egészen apró trükköktől válik klasszikussá vagy kedvenccé. Nemcsak a dallam vagy az akkordok, riffek, szólók fontosak, hanem néha egy érzelmesen belépő vokál, egy váratlanul felcsendülő hegedű vagy fuvola, netán egy jókor megrángatott tremolókar az, ami igazán egyedivé tesz egy szerzeményt. Az emlékezetes kutyás klippel híressé vált lassú számban, a Please Forgive Me-ben a vers után dörren meg a kemény gitár – ez ezúttal is megvolt, de az állandó gitáros barát, Keith Scott valamiért lespórolta azt a reszelést, amitől elkezd lúdbőrözni az ember háta (1:07-nél a videón).
De ez legyen a legnagyobb baj egy két és fél órás koncerten, amely egyébként művészien volt felépítve, a lendületes kezdést követően arányosan oszlottak el a gyors és a lassabb számok.
A nagyon várt Robin Hood-betétdalt, az (Everything I Do) I Do It for You-t követően nem sokkal a Run To You csendült fel, majd az ezúttal valóban kemény rockosan odacsapó Summer Of 69 volt talán a csúcspontja a bulinak.
A bevezetőben említett autó a So Happy It Hurts című, újabbnak számító nóta alatt tűnt fel ismét a levegőben. Adams szívesen vonja be a rajongókat a műsorába, ezúttal három csinos hölgyet hívott fel vokálozni egy szám erejéig. A tűzbe hozott közönségtől a legvégén lassabb számokat tartalmazó blokkal búcsúzott a kanadai muzsikus.
Bryan Adams zenéjében valahogy mindig ott van egyfajta derű, a legérzelmesebb melódiájában sem a dráma, hanem egy boldog merengés jön elő.
Ez át is jött, szinte lehetetlen, hogy rosszkedvű maradjon az ember a koncertje alatt. A budapesti közönség többször is vastapssal köszönte meg az újabb magyarországi fellépést.
