Egy apró hiányérzetem azért maradt. Egy-egy dal néha egészen apró trükköktől válik klasszikussá vagy kedvenccé. Nemcsak a dallam vagy az akkordok, riffek, szólók fontosak, hanem néha egy érzelmesen belépő vokál, egy váratlanul felcsendülő hegedű vagy fuvola, netán egy jókor megrángatott tremolókar az, ami igazán egyedivé tesz egy szerzeményt. Az emlékezetes kutyás klippel híressé vált lassú számban, a Please Forgive Me-ben a vers után dörren meg a kemény gitár – ez ezúttal is megvolt, de az állandó gitáros barát, Keith Scott valamiért lespórolta azt a reszelést, amitől elkezd lúdbőrözni az ember háta (1:07-nél a videón).
De ez legyen a legnagyobb baj egy két és fél órás koncerten, amely egyébként művészien volt felépítve, a lendületes kezdést követően arányosan oszlottak el a gyors és a lassabb számok.
A nagyon várt Robin Hood-betétdalt, az (Everything I Do) I Do It for You-t követően nem sokkal a Run To You csendült fel, majd az ezúttal valóban kemény rockosan odacsapó Summer Of 69 volt talán a csúcspontja a bulinak.
A bevezetőben említett autó a So Happy It Hurts című, újabbnak számító nóta alatt tűnt fel ismét a levegőben. Adams szívesen vonja be a rajongókat a műsorába, ezúttal három csinos hölgyet hívott fel vokálozni egy szám erejéig. A tűzbe hozott közönségtől a legvégén lassabb számokat tartalmazó blokkal búcsúzott a kanadai muzsikus.
Bryan Adams zenéjében valahogy mindig ott van egyfajta derű, a legérzelmesebb melódiájában sem a dráma, hanem egy boldog merengés jön elő.
Ez át is jött, szinte lehetetlen, hogy rosszkedvű maradjon az ember a koncertje alatt. A budapesti közönség többször is vastapssal köszönte meg az újabb magyarországi fellépést.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!