A Riffkirály újra odacsapott – Eltűnt Ukrajna a Wind Of Change szövegéből

Telt ház fogadta a német rockóriást, akik nem hagyták cserben a rajongóikat.

Rudolf Schenker. Forrás: Scorpions / Facebook

Két évvel a legutóbbi budapesti fellépésük után, ismét a Papp László Sportarénában tette tiszteletét a német hard rock óriás, a majdnem hatvan évvel ezelőtt alapított Scorpions. A skorpiók gyakori vendégek Magyarországon, ennek ellenére, vagy éppen ezért lényegében ismét telt ház várta őket június utolsó szombatján. 

Közismert az Omegával való, a 70-es évek elejére visszanyúló barátságuk, ezért szinte adta magát, hogy az Omega Testamentum lépjen fel előttük. A felcsendülő legnagyobb Omega-slágerek közt az utolsó természetesen a Gyöngyhajú Lány volt, amellyel már ráhangolódhattunk a német sztárzenekarra: a végén az eredeti refrén helyett már a dalnak a Scorpions által átdolgozott változatának, a White Dove-nak a szövegét énekelte Schrott Péter. 

A Scorpions idei turnéja a Love At First Sting Tour 2024 nevet kapta, amellyel a banda negyven évvel ezelőtt megjelent, vitán felül a legsikeresebb albumának állítottak emléket.

Mindez abban is tetten érhető volt, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen több dalt játszottak el erről a klasszikus albumról. Csak az utóbbi 15 évben fél tucatszor jártak Budapesten, és a koncertet nyitó szám minden esetben az éppen aktuálisan utolsó albumuk egy tempós nótája volt. Most visszatértek a fénykort jelentő idők hagyományához: a Love At First Sting album kezdő dala pörgette be elsőként a közönséget, a Coming Home. 

Azt a közönséget, amely a sortos, fiatal lányoktól, a bottal járó bácsikig vegyes összetételű volt, bár természetesen a középkorúak adták a publikum zömét. A kiemelt állóhelyeken a „csápolók” a kapunyitás után elfoglalták a helyüket az első sorokban, ahová a később érkezőknek nem is volt esélyük odakerülni. Így nem csoda, hogy valóban jó hangulat kerekedett már az Omega Testamentum színrelépésekor, hát még amikor a nagy kedvencek feltűntek a színpadon.

A zenekarvezető, a Gas In The Tank nevezetű dalban megénekelt „king of riffs”, vagyis Rudolf Schenker továbbra is kiváló formában van, Flying V gitárjain dinamikus mozdulatokra dörögtek a riffek szokás szerint. 

Az elején mintha a basszus szekció a kelleténél erőteljesebben szólalt volna meg, de aztán valóban átvették a főszerepet a klasszikus scorpionsos gitártémák. 

A már említett 1984-ben kiadott Love At First Sting albumon csendültek fel először a legnagyobb Scorpions-slágerek: Rock You Like A Hurricane, Still Loving You, Big City Nights, ezek a dalok sosem hiányozhatnak egy Scorpions-koncertről. A negyvenéves évforduló kapcsán azonban előkerült néhány olyan dal is az említett lemezről, amelyet nem, vagy csak kevesebbet játszottak az elmúlt évek budapesti koncertjein.

Az I'm Leaving You-t azért általában ismeri egy az együttes repertoárjával csak közepesen tisztában lévő rockrajongó, de a Crossfire és a The Same Thrill igazi ínyencséget jelenthetett a legnagyobb fanatikusoknak is. Előbbi jellegzetes, egyedi dobjátékának hangzását azért nem sikerült igazán visszaadni, míg utóbbi szám szédületes energiát hozott elő a zenészekből, szemmel láthatóan maguk is nagyon élvezték a ritkán előadott művet.

Klaus Meine és Matthias Jabs (Fotó: Tiago Petinga/MTI)

Ha valaki arra lenne kíváncsi, mi a különbség a lemezen, illetve az élőben hallható rockzene között, annak feltétlenül érdemes lett volna meghallgatnia a Tease Me Please Me című számot az 1990-es Crazy World albumról, illetve a mostani koncerten. A számomra eredetiben kissé bádogosan hangzó nóta egészen új életre kelt, például amikor Rudolf Schenker szaggatta az E dúr első három hangját magában foglaló riffet a refrén előtt.

A koncert egyik csúcspontja az instrumentális Coast To Coast volt, ahol az énekes Klaus Meine is gitárt ragadott, adva a tempót Schenker és Matthias Jabs alá. És ami hanghordozón hallgatva ugyancsak nem feltétlenül jön át: a katarzis, amikor a gitárszólót Rudolf Schenker átveszi a szólógitáros Jabstól, élőben jobban hallható, és látványosabb.

A pár hónappal ezelőtt gerincműtéten átesett Klaus Meine még mindig hibátlanul énekel, viszonylag szépen hajlítgatja is a hangokat, és még az is teljesen rendben van, amikor az eredeti dalhoz képest lemegy a kiugróan magasabb hangoknál egy oktávval. Ez – mármint, hogy ilyenkor nem veszít a nóta semmit az előadás minőségéből – nem magától értetődő dolog egyébként, rá lehet keresni az interneten régi, nagy öregnek számító zenekarok mostani koncertjeire.

Matthias Jabs legutóbb fájós kézzel játszotta végig a turnét, mostanra remélhetőleg ez elmúlt, mivel nem volt rajta az akkor viselt kesztyű. A szólók mindenesetre hasítottak, a Make It Real számvégi gitárpárbajakor pedig egy kézzel tartotta a gitárt, és közben úgy „csiklandozta” a húrokat.

Aki csak kicsit is ismeri a Scorpions történetét, tisztában van vele, hogy akár tíz olyan koncertet is adhatnának, amelyen teljesen más lenne a dalok felhozatala. Ez a sokszínűség különösen igaz a balladákra, több tucatnyi olyan lassú száma van a zenekarnak, amelytől libabőrös lesz az ember. A Still Loving You mellett nem maradhatott el most sem a két klasszikus lassú, a Send Me An Angel és a Wind Of Change sem.

Utóbbi közismerten az 1990-es változások himnuszává vált, ezzel együtt is úgy döntött két évvel ezelőtt Klaus Meine, hogy Oroszország ukrajnai háborúja miatt átírja annak szövegét. Hogy a banda úgy járna, mint Rod Stewart, akit a kivetített Zelenszkij kép miatt kifütyültek Budapesten (is), az fel sem merülhetett a Scorpions esetében, sem két évvel ezelőtt, sem most. Ennek okát akkor tisztáztuk: egyrészt Meine azt csinál a saját szerzeményével, amit akar, másrészt akármit is csinál, sokkal autentikusabb, ha ő teszi, mintha más zenész, akinek nem kapcsolódott össze a neve ennyire a vasfüggöny leomlásával. 

Ráadásul nemrég újra átírták az első versszakot, immár sem Moszkva, sem Ukrajna nem szerepel benne, hanem a béke iránti általános vágy fogalmazódik meg a költeményben.

És ez a Scorpions-koncert is jó hangulatú volt. Érezni lehetett, hogy a zenészek szeretik azt, amit csinálnak, élvezik, ha beindítják a rajongóikat. Amikor az ülőhelyen is felállnak, ha egy átlag háziasszony átvedlik a buli hatására kígyóként tekeredő táncosnővé, ha nagypapák ugrálnak énekelve a kedvenc dalaikra, akkor jól sikerült az este.

Az egyik legnagyobb tapsot a dobos Mikkey Dee kapta, valóban szédületes tempót diktált pár perces dobszólója közben.

De a legnagyobb show a koncert vége volt, amikor a már egyszer búcsúzó, ám visszakövetelt zenekar belepüfölte a hangszórókba a Rock You Like A Hurricane mindenki által ismert riffjét. 

A nóta vége előtti kiállást ugyan sajnos most is lehagyták, de így is majd két és fél órát játszottak a német szuperzenekar sztárjai, akik fergeteges hangulatot varázsoltak az arénába, a koncert végén pedig csupa mosolygós arc hagyta el a helyszínt.

Hogy aztán a metró előtt várakozó riksából – nyilván üzleti megfontolásból – üvöltsön a Scorpions.