Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Két évvel a legutóbbi budapesti fellépésük után, ismét a Papp László Sportarénában tette tiszteletét a német hard rock óriás, a majdnem hatvan évvel ezelőtt alapított Scorpions. A skorpiók gyakori vendégek Magyarországon, ennek ellenére, vagy éppen ezért lényegében ismét telt ház várta őket június utolsó szombatján.
Közismert az Omegával való, a 70-es évek elejére visszanyúló barátságuk, ezért szinte adta magát, hogy az Omega Testamentum lépjen fel előttük. A felcsendülő legnagyobb Omega-slágerek közt az utolsó természetesen a Gyöngyhajú Lány volt, amellyel már ráhangolódhattunk a német sztárzenekarra: a végén az eredeti refrén helyett már a dalnak a Scorpions által átdolgozott változatának, a White Dove-nak a szövegét énekelte Schrott Péter.
A Scorpions idei turnéja a Love At First Sting Tour 2024 nevet kapta, amellyel a banda negyven évvel ezelőtt megjelent, vitán felül a legsikeresebb albumának állítottak emléket.
Mindez abban is tetten érhető volt, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen több dalt játszottak el erről a klasszikus albumról. Csak az utóbbi 15 évben fél tucatszor jártak Budapesten, és a koncertet nyitó szám minden esetben az éppen aktuálisan utolsó albumuk egy tempós nótája volt. Most visszatértek a fénykort jelentő idők hagyományához: a Love At First Sting album kezdő dala pörgette be elsőként a közönséget, a Coming Home.
Azt a közönséget, amely a sortos, fiatal lányoktól, a bottal járó bácsikig vegyes összetételű volt, bár természetesen a középkorúak adták a publikum zömét. A kiemelt állóhelyeken a „csápolók” a kapunyitás után elfoglalták a helyüket az első sorokban, ahová a később érkezőknek nem is volt esélyük odakerülni. Így nem csoda, hogy valóban jó hangulat kerekedett már az Omega Testamentum színrelépésekor, hát még amikor a nagy kedvencek feltűntek a színpadon.
A zenekarvezető, a Gas In The Tank nevezetű dalban megénekelt „king of riffs”, vagyis Rudolf Schenker továbbra is kiváló formában van, Flying V gitárjain dinamikus mozdulatokra dörögtek a riffek szokás szerint.
Az elején mintha a basszus szekció a kelleténél erőteljesebben szólalt volna meg, de aztán valóban átvették a főszerepet a klasszikus scorpionsos gitártémák.
A már említett 1984-ben kiadott Love At First Sting albumon csendültek fel először a legnagyobb Scorpions-slágerek: Rock You Like A Hurricane, Still Loving You, Big City Nights, ezek a dalok sosem hiányozhatnak egy Scorpions-koncertről. A negyvenéves évforduló kapcsán azonban előkerült néhány olyan dal is az említett lemezről, amelyet nem, vagy csak kevesebbet játszottak az elmúlt évek budapesti koncertjein.
Az I'm Leaving You-t azért általában ismeri egy az együttes repertoárjával csak közepesen tisztában lévő rockrajongó, de a Crossfire és a The Same Thrill igazi ínyencséget jelenthetett a legnagyobb fanatikusoknak is. Előbbi jellegzetes, egyedi dobjátékának hangzását azért nem sikerült igazán visszaadni, míg utóbbi szám szédületes energiát hozott elő a zenészekből, szemmel láthatóan maguk is nagyon élvezték a ritkán előadott művet.
Klaus Meine és Matthias Jabs (Fotó: Tiago Petinga/MTI)
Ha valaki arra lenne kíváncsi, mi a különbség a lemezen, illetve az élőben hallható rockzene között, annak feltétlenül érdemes lett volna meghallgatnia a Tease Me Please Me című számot az 1990-es Crazy World albumról, illetve a mostani koncerten. A számomra eredetiben kissé bádogosan hangzó nóta egészen új életre kelt, például amikor Rudolf Schenker szaggatta az E dúr első három hangját magában foglaló riffet a refrén előtt.
A koncert egyik csúcspontja az instrumentális Coast To Coast volt, ahol az énekes Klaus Meine is gitárt ragadott, adva a tempót Schenker és Matthias Jabs alá. És ami hanghordozón hallgatva ugyancsak nem feltétlenül jön át: a katarzis, amikor a gitárszólót Rudolf Schenker átveszi a szólógitáros Jabstól, élőben jobban hallható, és látványosabb.
A pár hónappal ezelőtt gerincműtéten átesett Klaus Meine még mindig hibátlanul énekel, viszonylag szépen hajlítgatja is a hangokat, és még az is teljesen rendben van, amikor az eredeti dalhoz képest lemegy a kiugróan magasabb hangoknál egy oktávval. Ez – mármint, hogy ilyenkor nem veszít a nóta semmit az előadás minőségéből – nem magától értetődő dolog egyébként, rá lehet keresni az interneten régi, nagy öregnek számító zenekarok mostani koncertjeire.
Matthias Jabs legutóbb fájós kézzel játszotta végig a turnét, mostanra remélhetőleg ez elmúlt, mivel nem volt rajta az akkor viselt kesztyű. A szólók mindenesetre hasítottak, a Make It Real számvégi gitárpárbajakor pedig egy kézzel tartotta a gitárt, és közben úgy „csiklandozta” a húrokat.
Aki csak kicsit is ismeri a Scorpions történetét, tisztában van vele, hogy akár tíz olyan koncertet is adhatnának, amelyen teljesen más lenne a dalok felhozatala. Ez a sokszínűség különösen igaz a balladákra, több tucatnyi olyan lassú száma van a zenekarnak, amelytől libabőrös lesz az ember. A Still Loving You mellett nem maradhatott el most sem a két klasszikus lassú, a Send Me An Angel és a Wind Of Change sem.
Utóbbi közismerten az 1990-es változások himnuszává vált, ezzel együtt is úgy döntött két évvel ezelőtt Klaus Meine, hogy Oroszország ukrajnai háborúja miatt átírja annak szövegét. Hogy a banda úgy járna, mint Rod Stewart, akit a kivetített Zelenszkij kép miatt kifütyültek Budapesten (is), az fel sem merülhetett a Scorpions esetében, sem két évvel ezelőtt, sem most. Ennek okát akkor tisztáztuk: egyrészt Meine azt csinál a saját szerzeményével, amit akar, másrészt akármit is csinál, sokkal autentikusabb, ha ő teszi, mintha más zenész, akinek nem kapcsolódott össze a neve ennyire a vasfüggöny leomlásával.
Ráadásul nemrég újra átírták az első versszakot, immár sem Moszkva, sem Ukrajna nem szerepel benne, hanem a béke iránti általános vágy fogalmazódik meg a költeményben.
És ez a Scorpions-koncert is jó hangulatú volt. Érezni lehetett, hogy a zenészek szeretik azt, amit csinálnak, élvezik, ha beindítják a rajongóikat. Amikor az ülőhelyen is felállnak, ha egy átlag háziasszony átvedlik a buli hatására kígyóként tekeredő táncosnővé, ha nagypapák ugrálnak énekelve a kedvenc dalaikra, akkor jól sikerült az este.
Az egyik legnagyobb tapsot a dobos Mikkey Dee kapta, valóban szédületes tempót diktált pár perces dobszólója közben.
De a legnagyobb show a koncert vége volt, amikor a már egyszer búcsúzó, ám visszakövetelt zenekar belepüfölte a hangszórókba a Rock You Like A Hurricane mindenki által ismert riffjét.
A nóta vége előtti kiállást ugyan sajnos most is lehagyták, de így is majd két és fél órát játszottak a német szuperzenekar sztárjai, akik fergeteges hangulatot varázsoltak az arénába, a koncert végén pedig csupa mosolygós arc hagyta el a helyszínt.
Hogy aztán a metró előtt várakozó riksából – nyilván üzleti megfontolásból – üvöltsön a Scorpions.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
